Az emlékév kapcsán kapott felkérést a gyergyószentmiklósi öttagú, pop-rock zenét játszó No Sugar együttes, hogy tetszőleges Petőfi Sándor verset zenésítsenek meg, amelynek videoklipje pár napja lett elérhető a legnagyobb videómegosztón. Bereczky Botond, a zenekar dalszerzője mesélt a felkérésről és a megvalósításról a Felvidék.ma portálnak.

„Mivel dalszövegírója és zeneszerzője is vagyok az együttesnek, bizonyos szempontból könnyebb volt, hogy kész szöveggel dolgoztam, ugyanakkor nehézséget is okozott, hogy a szövegen nem lehetett változtatni, ez kötöttséget jelentett” – fogalmazott, hozzátéve, a zenekar első alkalommal zenésített meg verset.

Az 1848 szeptemberében íródott, A hegyek közt című versen semmit sem változtattak, ragaszkodtak a szavak régiességéhez, magyarázta Bereczky Botond, annak ellenére, hogy szabad kezet kaptak, mind a vers kiválasztásában, mind annak feldolgozásában.

A Petőfi bicentenárium kapcsán érkezett még év elején a felkérés, ám a No Sugar nem mondott határozott igent rögtön. „Azt mondtuk, csak abban az esetben tudjuk elvállalni, ha találunk olyan verset, amelynek az üzenetével, szemléletével azonosulni tud a zenekar. És bizony hosszú ideig tartott, míg rátaláltunk, sok verset el kellett hozzá olvasni” – mondta, hozzátéve, akkor tudatosult benne, mennyire felszínesen, csak az irodalomórák keretén belül átvett Petőfi-verseket ismerte. „Megvallom, nem nagyon olvastam Petőfi-verseket, de épp ezt a gondolatot szeretném erősíteni. Lehet más sem mélyült el a költészetében, de ha a zenénk által bárki kezébe veszi egy verseskötetét, rá fog ébredni, micsoda gyöngyszemek ezek. Ajánlom bátran mindenkinek” – húzta alá.

Mint mondta, személy szerint úgy érzi, előnyére vált, hogy a megfelelő vers kiválasztásához rengeteg költeményét elolvasta Petőfinek, és végül A hegyek közt című versre esett a választásuk. Bereczky Botond szerint ennek a versnek a szerkezete, a ritmikája megfelelő volt, és az üzenetet is megtalálta benne.

„Arról szól, hogy időnként ki kell szakadnunk a hétköznapokból, magunk mögött kell hagyni a gondokat, és a testi, szellemi feltöltődést a természetben, távol a város zajától kell keresnünk” – jegyezte meg a dalszerző, gitáros.

A dalhoz klip is készült, melyet több helyszínen forgattak Magyarországon, illetve még Erdélyben is, stílszerűen a hegyek között. A rövidfilmszerű klipben Petőfi, „az első magyar influenszer” a főszereplő, aki modern kori Júliájával távolodik el a város zajától. A megzenésített versben szavalatot is hallhatunk: a vers egyes sorait Bánfalvi Szilárd színész szavalja el.

A 2016-ban alakult, öttagú, gyergyószentmiklósi zenekar tagjai (Portik Lívia – ének, Bereczky Botond – gitár, vokál, Ferenczi Zoltán – billentyűk, vokál, Boeriu Adrián – dobok, Basilidesz László – basszusgitár)ennek a dalnak köszönhetik, hogy ma már egészen másképp vélekednek a költőről, és az általuk megzenésített verssel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalabb generációk is késztetést érezzenek a költő verseinek megismerésére. „Ha hozzájárulhattunk, hogy legalább egy ember a kezébe vesz majd egy Petőfi-kötetet, vagy elolvas tőle bármit, már megérte a munkánk” – fogalmazott Bereczky Botond.

A zenekar első kislemeze 2016-ban jelent meg Hiszek Benned címmel, melynek címadó dala az év LEGSZEBB ERDÉLYI MAGYAR DALA lett. Ugyanebben az évben megnyerték a Cseh Tamás Program pályázatát, amely támogatásának köszönhetően 2017 januárjában elkészült az első nagylemezük hangfelvétele. Ebben az évben számos fesztiválon, város- és falunapokon léptek fel, 2018 márciusától a Kowalsky meg a Vega vendégeként turnéztak több magyarországi városban, ahol nagyon jó fogadtatásban részesült a zenekar, olyannyira, hogy a 2018-as őszi turnéra is visszahívást kaptak. 2018-ban megint újra elnyerték a LEGSZEBB ERDÉLYI MAGYAR DAL címet, a 25 év felettiek kategóriában, az Egyetlenem című szerzeményükkel. 2019-ben

A Súlytalanul című nyári slágerük több héten keresztül volt a Petőfi Rádió Top40- es listáján, elérve ott az első helyezést is, ezt követte a Tabula Rasa című dal, amely szintén több hétig volt az említett toplistán, majd a Gyönyörű háború is kedvelt sláger lett. 2020 év elején jelent meg a második nagylemezük, Jégvirág címmel.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)