Boris Kollár (Fotó: TASR/Jaroslav Novák)

Bár a Sme rodina egyes képviselői hajlanak arra, hogy Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter leváltására szavazzanak, de koalíciós partnerként ezt nem tehetik meg – nyilatkozta Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy néhányan közülük mégis a leváltásra fognak szavazni, dacára annak, hogy ő ezzel pártelnökként nem ért egyet és nem javasolja.

„Mikuleccel régóta gondunk van” – jelentette ki Kollár, hozzátéve, hogy problémákat látnak a minisztérium irányításával és a migrációs válság kezelésével is. Mint mondta, a minisztérium nem ura a helyzetnek, példaként a cseh határellenőrzést hozta fel.

Mikulecnek azt veti a szemére, hogy nem foganatosított intézkedéseket a szlovák–magyar határon. „Nem kezelhetjük azzal a helyzetet, hogy embercsempészettel gyanúsítjuk meg a cseh rendőrséget” – jegyezte meg Kollár.

Szerinte a szlovák rendőrségnek először a saját háza táján kellene körülnéznie és cselekednie.

A Hlas-SD képviselői Mikulec leváltására fognak szavazni. „Migrációs válság fenyeget bennünket, és nemcsak az ukrajnai történések, hanem az unión kívülről érkező migránsok miatt, a határunk pedig olyan lyukas, mint az ementáli sajt” – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. Denisa Saková (Hlas-SD) korábbi belügyminiszter hozzátette, Mikulec és az emberei nem tudnak megbirkózni a migrációval és tétlenséggel vádolja őket. Saková hozzátette, az SaS-en és a független képviselőkön múlik, hogy Mikulec miniszter marad-e, vagy lehetőség nyílik megfelelőbb emberrel helyettesíteni őt.

Az SaS bejelentette, hogy párt a frakciója összeül és megvitatja, hogyan szavazzon. Richard Sulík pártelnök közölte, szeretné, ha egységesen szavaznának a párt képviselői.

Az ellenzéki Smer-SD a hétfői nap folyamán kezdeményezte a belügyminiszter leváltását célzó rendkívüli parlamenti ülés összehívását a cseh határon bevezetett ellenőrzés miatt.

Mikulec kijelentette, áll elébe a leváltási kísérletnek, az ellenzéknek ehhez joga van, ám hozzátette, az ellenzék hazugságokkal operál.

Szerinte Szlovákia jól kezeli a migrációs válságot, ennek alátámasztására az országszerte bevezetett járőrözésre, a magyar hatóságokkal közös határ menti járőrözésre és a magyar–szerb határ védelmében való szlovák részvételre hivatkozott.

A külső schengeni határok őrzésének szigorítását szorgalmazza, a belső határok ellenőrzését értelmetlennek tartja. Szavai szerint ennek érdekében Szlovákia igyekszik nyomást gyakorolni az Európai Bizottságra.

(TASR/Felvidék.ma)