Komáromban 1990 pünkösdvasárnapja óta magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért imádkoznak papok és hívek egyaránt. Idén a pápai látogatás miatt rendhagyó módon nem Jó Pásztor vasárnapján, hanem húsvét hatodik vasárnapján került sor.
A Komáromi Imanapokat Lénár Károly atya vezette és szervezte haláláig, 2006-tól pedig a Pázmaneum Társulás a Jópásztor Alapítvánnyal és a Komáromi Római Katolikus Plébániával karöltve szervezi meg.
Idén 34. alkalommal imádkoztak azért, hogy a Szlovákiában élő magyar katolikusok egy önálló jogkörrel felhatalmazott, magyar ajkú és magyar szívű főpásztort kapjanak.
Engesztelő szentségimádással kezdődött Komáromban az imanap, majd keresztútra várták a hívőket. A délutáni imaórára ismét a bazilikában került sor, és még az ünnepi szentmise előtt elmélkedésre hívták a hívőket a száz éve született Lénár Károly pápai káplánról.
Az ünnepi főpapi szentmisét Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök celebrálta, akit Kiss Róbert, a Nagyszombati Egyházmegye magyar híveinek püspöki helynöke üdvözölt.
Mint mondta, Komáromban büszkék arra, hogy az elmúlt évszázadokban megfértek egymás mellett a különböző nemzetek és a különböző egyházakhoz tartozó hívek.
„Úgy érezzük, hogy Komárom városának történelmi küldetése van a Felvidéken. Közösen kérjük Jó Pásztorunkat, küldjön népünk számára olyan lelkipásztorokat és főpásztorokat, akik összetartják a nyájat”
– fogalmazott, hozzátéve, a Jó Pásztor sosem hagyja cserben a híveit, éppen akkor van hozzánk a legközelebb, amikor a legreménytelenebb helyzetbe kerülünk. A magyar szenteket kérve és példáikat követve azért imádkoznak ma is, hogy a magyar nyelven és kultúrán keresztül továbbadhassuk az evangéliumot, mondta.
Martos Levente Balázs segédpüspök a híveket köszöntve elmondta, mindig meghatja, amikor találkozik kisebbségben élő hívekkel, mert a hívő és a nemzeti összetartozás értékének tudata erősebben jelen van az ilyen közösségekben. „Ezt őrzitek magatokban és egymásban” – fogalmazott.
Majd kitért a szentlecke magyarázatára: Szent Péter apostol első levelének harmadik fejezetéről elmondta, van benne valami összegző erő a keresztény életről, amelyben eligazítja az ifjú keresztényeket és imádságra buzdítja őket.
Mint mondta, az imádkozó ember félreteszi a felszínességet és meghívást kap az őszinteségre.
„Ki más előtt engedhetnénk meg azt a luxust, hogy azt is kimondjuk, ami mélyen fáj?” – tette fel a kérdést megjegyezve, imádkozni azért is lehet, ami lehetetlennek tűnik, saját sorsunkért és a szent vágynak a beteljesüléséért. Mint mondta, az imádság remény is egyben és a felvidéki híveknek remény, hogy magyar lelkipásztoraik és főpásztoruk legyen.
A segédpüspök rámutatott: olyan Istenben hiszünk, akinek nem mindegy, milyen életkörülményeink vannak, akinek nem mindegy a közösségünk sorsa, nyelvünk és kultúránk hagyományozása, az őseink emlékezete. „Mert olyan Istenben hiszünk, akinek nem mindegy, hogy ki lesz az, aki minket eltemet és fölöttünk imádkozik” – szögezte le.
Az esztergom-budapesti segédpüspök megjegyezte, magyar papi és főpapi hivatásokért imádkozni azt is jelenti, hogy azért könyörgünk, mindezt szentelje meg – ezen keresztül pedig közösségünket is. Elmondta, papokért imádkozni azt jelenti, hogy egy olyan közösségért szeretnénk fohászkodni, kiáltani, amely tele van élettel: amelyben jó lenni nőnek, férfinek, világi hívőnek. Mindeközben megtanulunk egymás fejével gondolkodni, egymást megérteni, támogatni.
A szentmise a pápai himnuszt követően nemzeti imádságunk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget. A kivonulás alatt pedig régi himnuszunk sorai csendültek fel. „Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátronánk, nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el szegény magyarokról!” – énekelték a hívők a mai Komáromi Imanapon.
(Szalai Erika/Felvidék.ma)
