Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos az Országház Főrendi termében tartott Duray-emlékkonferencián történészként arról beszélt, hogyan került Duray Miklós a kommunista titkosszolgálatok célkeresztjébe az 1960-as évektől 1989-ig tartó időszakban. Előadásában feltárta, milyen eszközökkel dolgoztak a csehszlovák és a magyar szakszolgálatok azon, hogy megbontsák a kialakulóban lévő szlovákiai magyar ellenzéki összefogást, illetve kik voltak azok a szlovákiai magyar beépített ügynökök, akik segítették a kommunista rendszert kiszolgáló szolgálatok munkáját és Duray diszkreditálását.
A pozsonyi Nemzeti Emlékezet Intézet Levéltári Főosztályának és a csehországi Állambiztonsági Szolgálatok Levéltárának volt igazgatójaként és volt főigazgatójaként Bukovszky behatóan foglalkozott Duray Miklóssal, mint a csehszlovák kommunista titkosszolgálat, illetve a politikai rendőrség (ŠtB – Štátna bezpečnosť) célszemélyével. Elsősorban a belső elhárítás anyagai alapján dolgozta fel Duray közéleti és politikai tevékenységét a közel három évtizedet felölelő időszakban.
Ennek alapján előadásában két korszakra bontotta a Durayt megfigyelő állambiztonsági hivatal tevékenységét. A 60-as évek közepétől, mint a szlovákiai magyar klub- és ifjúsági mozgalom vezető személyiségének tevékenységét kísérték figyelemmel egészen a prágai tavasz bukásáig. Majd a múlt század hetvenes éveinek derekától Duray Miklóst, mint később a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának vezetőjét, illetve egyedüli hivatalos képviselőjét figyelte a titkosszolgálat.
Duray majdnem történelmet írt
Mint mondta, az 1960-as évek első felére nagy hatással volt a kommunista párton belül megindult belső „megújulási” folyamat a szlovákiai magyarságra is. Az ekkor húszas éveit taposó fiatal értelmiségi generáció jóval szabadabban, nyitottabban kommunikált a szlovákiai magyarságon belül. Az ifjúsági klubok, mint a Korunk és a JAIK létrejötte, nagy befolyással bírt a közéletre, ahogy az általuk szervezett ifjúsági táborok, találkozók is.
Az ŠtB ezekre a csoportos találkozókra különlegesen nagy hangsúlyt fektetett, és így került az állambiztonsági hivatal látókörébe már 1967-ben Duray Miklós, mint ezen közéleti események egyik főszervezője.
A hivatal a besúgókon keresztül teljes képet kapott a táborban történtekről. Ezek alapján úgy értékelték, hogy ez a fiatal értelmiségi kör revíziós gondolatokat táplál, amit veszélyesnek minősítettek. Az 1968-ban megalakult Magyar Ifjúsági Szövetséggel (MISZ) a hivatalos pártpolitikát képviselő ifjúságpolitika mellett egy önálló, nemzetiségi, ifjúsági politikát próbált elképzelni néhány fiatal, köztük Duray is. Ám a prágai tavasz leverése, illetve az azt követő visszarendeződés véget vetett a kezdeményezésnek. „1969 tavaszán még mindig ott volt a remény, hogy a MISZ és Duray Miklós történelmet írhat, hiszen akkor még tárgyalások folytak róla, hogy a szervezetet hivatalosan is bejegyzik a belügyminisztériumban. 1969 őszére Duray Miklós rájött, hogy a kommunista rendszeren belül a magyar ifjúsági politika kivitelezhetetlen – és novemberben valóban el is utasították a szervezet bejegyzését” – húzta alá Bukovszky.
Ezt követően a levéltári anyagokból keveset lehet megtudni Duray társadalmi, politikai életéről a Jogvédő Bizottság megalakulása előtti időszakból, mutatott rá.
1974. július elsején ellenőrzött személyként megnyitották Duray operatív dossziéját „Geológus fedőnévvel, magyar politikai pártok állambiztonsági problémakörben”.
Ezt négy év múlva, 1978. június 26-án lezárták – a csehszlovákiai magyarság számára sorsfordító évben, a Jogvédő Bizottság megalakulásának évében.
Jelentés a szlovákiai magyarokról – a „magyar problémakör” feltérképezése
Ám két hónappal később a belügyminiszter első helyettesének parancsára
az állambiztonsági hivatal feladatul kapta, mérjék fel a szlovákiai „magyar problémakört, a magyar burzsoá nacionalizmusra” vonatkozó minden ismeretanyagot gyűjtsenek be és erről egy összegző jelentést készítsenek Prága számára.
A több mint 15 oldalas jelentés augusztus végére el is készült. Ebből kiderült, a szlovákiai magyarok aggódnak az erőszakos asszimiláció miatt, a magyar kisebbség felszámolásáért és alkotmányos jogainak eltiprásáért az állami hivatalokat teszik felelőssé, bírálták a kisebbségi oktatási rendszer leépítésére irányuló kormányzati szándékot és már akkor felvetődött az 1946–48 között történt, magyarokat ért jogtalanságok miatti kárpótlás szükségessége. Bukovszky viszont megjegyezte, a jelentés 14 szlovákiai magyar közéleti személyiség tevékenységét dokumentálja, de nem merült fel Duray Miklós neve. „Azonban a dokumentum egy része tartalmazza, hogy az említett 14 személy mellett kibontakozóban van egy folyamat Szlovákiában – iskola akció néven –, amelynek keretén belül névtelenül, beadványokon keresztül bírálják a kormányzat oktatáspolitikáját, a nemzetiségi oktatást leépítő tervezetet” – emelte ki.
Cél: megbontani a kialakulóban lévő magyar egységet
Mint mondta, csak később jött rá az ŠtB, hogy ezen tevékenységek mögött valójában Duray Miklós áll. Így
a korábban lezárt Duray-dossziét 1979 februárjában újra nyitották, ez volt az ún. Szignál-dosszié. Májusban már a rendszer ellenséges személyeként tartják őt nyilván az ideológiai diverziós központok tárgykörében, tehát azért, mert kapcsolatot tartott fenn a magyar emigráns nyugat-európai körökkel
– húzta alá. Ekkor már megjelent a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának hármas számú dokumentuma, amelyeket Duray szétküldött a szlovák kormányzati szerveknek és a pártszerveknek is. 1979 nyarán többször is kihallgatták, végül írásos figyelmeztetést kapott arról, hogy amennyiben nem hagy fel eddigi tevékenységével, büntetőjogi eljárás alá vonják.
Bukovszky kiemelte,
az állambiztonsági hivatal célja az volt, hogy megbontsa a kialakulóban lévő szlovákiai magyar egységet a másképp gondolkodók között.
Ennek érdekében aktiválta az operatív hálózatát: csak a Nyugat-szlovákiai kerületben 12 ügynök, egy ügynök-jelölt és 12 bizalmi személlyel próbálták nyomon követni államellenes tevékenységét. 1979-től Duray tehát az ŠtB megfigyelése alatt állt, telefonját lehallgatták, levelezését ellenőrizték, még az utcán is megfigyelték.
Bukovszky megnevezte azt a három aktív szlovákiai magyar ügynököt, akik ellenőrizték Duray tevékenységét: Varga Sándor (Archivár), Szőke József (Lipa) és Püspöki Nagy Péter (Horizont).
A Duray-per és az általa létrejött széles összefogás
Jelentéseik alapján 1981-ben az ŠtB úgy ítélte meg, hogy Duray államellenes tevékenységet folytat, így 1982. június 3-án megindult ellene az első büntetőeljárás. A 3 hónapos nyomozás során több mint 50 személyt hallgattak ki, magát Durayt 1982. június 3 -a és július 26-a között tíz alkalommal hallgatták ki, végül november 10-én letartóztatták.
A vád ellene eredetileg izgatás volt, de a belügyminiszter első helyettesének parancsára átminősítették; a köztársaság felforgatására irányuló tevékenységgel vádolták meg, ami jóval súlyosabb vád
– magyarázta.
A per január 3-án kezdődött és másfél napig tartott – megszakították, kétszer elnapolták, majd megszüntették, végül február 22-én Duray Miklóst szabadlábra helyezték. Megjegyezte, óriási társadalmi összefogást hozott létre Magyarországon és Nyugat-Európában egyaránt, sokan tiltakoztak Duray letartóztatása ellen és kérték szabadon bocsájtását, egyenesen Gustáv Husák államfőtől is.
Duray nagy zavart okozott az állambiztonság körében
A szlovák kormány azonban nem hagyott fel annak a tervének a megvalósításával, hogy leépítse a magyar tannyelvű oktatási intézményeket. Duray ezért szeptemberben a kormány és az államigazgatás részére, iskoláknak, a járási nemzeti bizottságok részére, de az államelnöknek is eljuttatott olyan leveleket, iratokat, amelyben tiltakozik a magyar nyelvű oktatást veszélyeztető 1983-as törvényjavaslat ellen, illetve ezen anyagok tartalmaztak elemzéseket, javaslatokat is. Ekkor jött létre a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja, amellyel Duray tulajdonképpen leplezni próbálta a Jogvédő Bizottság tevékenységét. „Ezzel nagy zavart okozott az állambiztonság körében. Mindent elkövetett, hogy konspiratív módon járjon el, de
az állambiztonság ennek ellenére minden lépéséről tudott az ügynöki jelentéseknek köszönhetően, arról is, hogy Kassán és Losoncon saját maga adott fel közel 700 tiltakozó levelet a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja nevében” – számolt be Bukovszky.
Duray újra fogságban, majd kegyelmet kap és még nagyobb „figyelmet”
1984. május 10-én újra letartóztatták Durayt, a vizsgálatot az állambiztonság végezte. A vád a köztársaság érdekeinek megsértése és rémhírterjesztés volt, majd megint közbelépett a prágai belügyminisztérium és súlyosbították a vádat a köztársaság felforgatására irányuló tevékenység bűntettére. Újfent nagy méretű nemzetközi szimpátia alakult ki támogatására. Ennek egyik eredménye, hogy
június elején Budapesten megalakult a Duray-bizottság és az amerikai kongresszus képviselői is felemelték szavukat Duray védelmében.
Az egy évig tartó vizsgálati fogság után ítélet nélkül köztársasági elnöki kegyelemben részesült 1985. május 10-én, amikor Csehszlovákia felszabadulásának 45. évfordulóját ünnepelte. A per, illetve Duray amnesztiája kapcsán az állambiztonságon belül is komoly ellentétek alakultak ki, kritika is megfogalmazódott az államfői kegyelem kapcsán, emelte ki Bukovszky. Durayt szabadulása után még nagyobb erőkkel figyelték meg. 1986-ban már nem a pozsonyi kerületi nyilvántartáson belül, hanem Prágában az elhárítás főparancsnoksága vette nyilvántartásba. Ekkor változott meg a fedőneve is Kalderára (geológiai kifejezés, beomlott, hajdani vulkáni kráter a jelentése).
A korábban felsorolt ügynökök mellett továbbiak, Balla Kálmán és az 1970-től ügynökként tevékenykedő Gyimesi György feladata is volt, hogy megfigyelje Durayt.
A magyar és a csehszlovák titkosszolgálat együtt dolgozott a „Geológus” ügyén
Az állambiztonság feladata az volt, hogy bizonytalanságot tartson fenn, diszkreditálja, egymás ellen uszítsa, és ezzel megbontsa a kialakuló ellenzéki összefogást – mutatott rá Bukovszky, aki azt is elmondta, ebben a bomlasztásában részt vett a magyar állambiztonsági szolgálat is: a két ország elhárítása együtt dolgozott a Geológus ügyén is, tehát Duray megfigyelésén. A két szolgálat feladata volt kompromittálni Durayt, provokátorkánt feltüntetve kívánták izolálni, ahogy Janics Kálmánt is. „Kettőjük között egy olyan ellentétet kellett kiváltani, ami nemcsak a magyarországi ellenzéki képviselőket, de a szlovákiai magyarság képviselőit is megosztja: Duray a provokátor, Janics a nyilas. Így rezonált a szlovákiai magyar köztudatban, közéletben” – fogalmazott a történész.
Bukovszky megjegyezte, már 1983-ban felvetődött a lehetősége, hogy Duray az Egyesült Államokba utazzon, de 1987-ben vált tényszerűvé. Az ŠtB telefonjainak lehallgatásával értesült róla, hogy 1987 februárjában 18 hónapos tanulmányútra kapott felkérést a Pennsylvaniai Egyetemre feleségével együtt. A szolgálat úgy döntött, meg kell akadályozni, hogy Duray kimenjen, de csak látszatra, mivel akkorra már a kommunista rendszer azon az állásponton volt, hogy aki akar, az menjen, azzal a kitétellel, hogy nem térhet vissza. Így volt ez Durayék esetében is, hiszen feleségét először nem engedték, majd később mindketten megkapták a kiutazási engedélyt.
Az állambiztonság koncepciója az volt, hogy oly módon diszkreditálják Durayt itthon és külföldön, hogy tevékenységének köszönhetően megvonják tőle csehszlovák állampolgárságát annak érdekében, hogy ne térhessen vissza szülőföldjére.
1988. augusztus 15-én Duray végül kiutazott az Amerikai Egyesült Államokba.
Bukovszky előadása végén megjegyezte, Duray szerepe kivételes volt a szlovákiai magyar közösségben. „Építkezni lehet azokból a logikus és jogszerű érvekből és érvrendszerből, amit Duray Miklós képviselt. Nem személyi kultusz kialakításáról van szó, hanem arról, hogy ennek a közösségnek szüksége van Duray Miklóshoz hasonló személyiségekre” – fogalmazott.
Szalai Erika/Felvidék.ma