Komoly kihívásokat okoz Közép-Európának a távozó amerikai adminisztráció újabb szankciós csomagja, ezért a kormány szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel az üzemanyagárak emelkedésének minimumra szorítása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap.
A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta, a tárcavezető arról számolt be, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztáson „súlyos vereséget szenvedett” távozó demokrata adminisztráció új büntetőintézkedéseket léptetett életbe az energiaszektorban, ami ismét súlyos kihívás elé állítja Közép-Európát.
Rámutatott, hogy
a Szerbia kőolajellátásában kulcsfontosságú szerepet játszó vállalat listára helyezése nyomán csökkenhet a régióba érkező nyersolaj mennyisége, ezáltal zuhanni fog az itteni feldolgozás is, és így jóval nagyobb szükség lesz kész, már finomított üzemanyagra, benzinre és dízelolajra.
„Hogyha nő az igény, viszont csökken a feldolgozási képesség, akkor az sajnos azt jelenti, hogy nagyon komoly áremelési veszéllyel nézünk szembe” – figyelmeztetett.
„A távozó amerikai adminisztráció által az energiaszektorban most életbe léptetett szankciók Közép-Európában komoly üzemanyagár-emelkedéshez vezethetnek” – tette hozzá.
Szijjártó Péter tudatta, hogy a magyar kormány ezért a következő napok és hetek folyamán igen szoros egyeztetésben lesz a térségbeli partnerekkel annak érdekében, hogy minimumra szorítsák a szankciók negatív hatásait az árak alakulására vonatkozóan, és ekképpen megvédjék a magyar és a közép-európai embereket.
„Hiszen pontosan tudjuk, hogy az üzemanyagár emelkedése nemcsak azzal gyakorol negatív hatást az országokra, hogy az emberek életét keseríti, nehezíti meg, növeli a kiadásaikat, hanem az egész gazdasági teljesítményre negatív hatással van, ezt pedig el akarjuk kerülni”
– mondta.
Végül pedig üdvözölte, hogy már pusztán néhány nap van hátra addig, amikor „az Egyesült Államoknak olyan elnöke lesz, aki Magyarországra nem ellenségként, hanem barátként tekint”.
MTI/Felvidék.ma