Óvodások könyvtárba való szoktatása, foglalkozások, könyvbemutató, útibeszámoló – csak néhány tevékenység az Ipolysági Városi Könyvtár elmúlt heteinek tevékenységéből. A szerteágazó munkájuk fontos része az intézmény népszerűsítése a legkisebbek körében. Ennek jegyében március második felében a helyi óvodások keresték fel a régi – új helyre költözött könyvtárat. Mindazonáltal a felnőtt olvasók és érdeklődők számára is kínálnak programokat.
„Az elmúlt időszakban Ipolyság óvodáinak középső és nagycsoportos gyerkőceit láttuk vendégül. A könyvtár bemutatásával egybekötött foglalkozásokkal teli délelőttökre hívtuk a leendő kis olvasóinkat” – nyilatkozta a Felvidék.má-nak Pleva Beáta, az Ipolysági Városi Könyvtár vezetője. Az alkalmakon játékos formában ismertették a könyvtár működését.
Mint az intézményvezető kifejtette: a jelenlegi óvodások első alkalommal kerültek a könyvtár falai közé.
A rendszeres könyvtárlátogatásra készítenek fel az ilyen alkalmak. Az ismerkedés mellett népmesékkel és a hozzá kapcsolódó játékos feladatokkal készültek.
Az ipolysági óvodák mellett az egegi óvoda is ellátogatott az intézménybe. A következő hetekben nagytúri óvoda készül a könyvtárba.
A könyvtár szorosan együttműködik az alapiskolákkal is. Mára már igen népszerűek az olvasóvá avatások. Az első osztályos tanulókat az iskolaév végéhez közeledve ünnepélyesen olvasóvá avatják a könyvtár kedves dolgozói.
Ezzel kapcsolatban Pleva Beáta elmondta:
az óvodások fogadásával kezdődik a könyvtár tudatos népszerűsítése, az olvasóvá avatás a következő jelentős lépés. Erre épülve az alsó tagozat további évfolyamai számára is számos foglalkozással, előadással készülnek.
Márciusban például a harmadikos és negyedikes tanulók Böde Péter, Vándor Meseíróval tölthettek egy felejthetetlen délelőttöt. Áprilisban a szlovák alsó tagozatos tanulóknak készülnek hasonló programmal.
A középiskolásokról sem feledkeznek el. A Szondy György Gimnázium diákjai szintén megismerkedtek az átköltözött könyvtárral. Majd Kapusta Krisztina tartott előadást nekik, továbbá Pleva János makett kiállítását is megcsodálhatták. Az alkalom során több diák be is iratkozott a könyvtárba.
Március utolsó hetében az alapiskolások bekapcsolódnak az országos viszonylatban megszervezett felolvasó maratonba. A könyvtárosok látogatnak el az egyes tanintézményekbe és közösen olvasnak majd az ottani tanulókkal. Mindemellett egyes osztályok is felkeresik a könyvtárat, számukra foglalkozásokat is tartanak.
Mint már írtuk a felnőtt közönségről sem feledkeztek el. Pleva Péter szlovák nyelvű útibeszámolója után március 20-án író – olvasótalálkozót szerveztek. Bauer Barbara íróval Baka Anita beszélgetett. A főleg történelmi témájú könyveket író szerzővel barátias hangulatú estet tölthettek az olvasók. Áprilisban is folytatódnak a könyvbemutatók. Lőrincz Sarolta Aranka legújabb kiadványaival ismerkedhetnek meg a könyvtár közösségi termében április 10-én.
Mindezek mellett az intézmény előterében újjászervezték az Ipoly – Ipeľ Galériát. Mint a könyvtár vezetője megjegyezte, főleg helyi és környékbeli alkotók, képzőművészek munkáit szeretnék kiállítani a teremben. Jelenleg az Ipolysági Művészeti Alapiskola tehetséges növendékeinek munkái láthatóak a falakon.
Látható, hogy az intézmény igyekszik minden korosztály számára programokat összeállítani.
Szerteágazó tevékenységet folytatnak az olvasóvá nevelés és közösség erősítése terén egyaránt. Zajlik az élet az Ipoly partján lévő könyvtárban.
Az intézmény 2025 február 4-én költözött vissza a régi – új helyére. A helyváltoztatáshoz több fejlesztés is társult, melyeknek köszönhetően az ipolysági könyvtárba is beköszöntött a 21. század.
Pásztor Péter/Felvidék.ma