Noha a brüsszeli vízfej agysorvadásos vezetői rendre szemérmetlenül elfordítják a fejüket, ha a belső háborús állapotokról van szó, a problémák attól még maguktól nem oldódnak meg. Milánóban, Itália egyik legszebb városában (melyik nem az..?) például most újabb körzetekben kellett rendkívüli biztonsági intézkedéseket bevezetni. Vajon miért…
A rendkívüli közbiztonsági intézkedések három városrészt érintenek – pontosabban a már eddig érintettek mellett három újabbat. Egyelőre szeptember végéig szól a rendelkezés, s a helyi prefektus szerint nem látszatintézkedést akarnak, hanem olyat, hogy azt „a városban járók érezzék is”. Ami bizony nem ártana a turizmusnak.
És ha már no-go zónák ugyan nem léteznek, úgynevezett „vörösek” annál inkább:
a második legnagyobb olasz városban mostantól nyolcra emelkedett a „vörös zónák” száma, ahol szigorított biztonsági intézkedések mellett telnek a mindennapok.
A gyakorlatban ez – egyebek mellett – azt is jelenti, hogy az ezen zónákban található köztereken a rendőrség és a csendőrség a fenyegetőnek vagy veszélyesnek ítélt személyeket nem csak feltartóztathatja, hanem azonosításuk után ki is tilthatja az adott városrészből.
Ami, ha belegondolunk, briliáns ötlet, mert hát miért is ne dobnánk át egy „fenyegető és veszélyes” alakot egy fertőzött zónából egy másikba, vagy bárhova. Kivéve oda, ahová való: haza.
Aki tehát Milánóba tervez kirándulást a közeljövőben (amit 20 évvel ezelőtt a lehető legjobb szívvel tudtam volna ajánlani): első lépésben a Dóm tér, a Centrale központi pályaudvar, a Rogoredo pályaudvar, a szórakozóhelyeiről ismert Como korzó térségében, valamint Darsena-Navigli városrészben vezették be a szigorított biztonsági szabályokat, amelyek mostantól a négy kilométer hosszú via Padova utcára, a Colonne San Lorenzo térre és a Milánóhoz tartozó Rozzano egyik részére is vonatkoznak. A vörös zónák fenntartását mindenhol egészen szeptember 30-ig meghosszabbították.
A vörös zónák bevezetéséről azután döntöttek, hogy tavaly november végén Milánó több kerületében zavargásokat robbantott ki a tizenkilenc éves, egyiptomi Ramy Elgami halála, aki egy rablást követően egy rendőrségi üldözésben vesztette életét.
A hatósági statisztikák szerint január elsejétől több mint 132 ezer személyt ellenőriztek a vörös zónákban, és több mint 1300-at tiltottak ki.
szd/Felvidék.ma/mti