Végre itt a nyár, készülhetünk a nagy vakációra. Kabóca is csomagol, két hónapra bezárja a szerkesztőség ajtaját, és kiköltözik a mezőre. De addig itt van még a júniusi lapszám és benne a sok nyári érdekesség…
Csóka Ferenc meséje máris egy apró vakációs jelenetet varázsol az olvasó elé a tóparton ücsörgő két gyerekről meg egy aranyhalról. A versoldal Kiss Ottó nagy sikerű Ég Bolt című kötetét mutatja be. Maci és Zsiráf, a képes kis mese két hőse a strandra indulva ugyancsak nagy lendülettel veti bele magát a nyárba, az angol iskolások pedig egyenest egy hűs medencében lubickolhatnak a Kabócával angol szavakat tanulva.
Az ügyes kezűek a nyári vízpartok zizegő szárnyú repülőit, szitakötőket találnak az oldalukon. A két nyelven, a magyar mellett szlovákul is olvasható kis mese szürke gémje viszont már az álmok földjére repül olvasóival a tücsökciripeléssel és a szentjánosbogarak lámpácskáinak fényeivel teli csodás szentiváni éjszakában.
A sok játék és feladat mellett a pénzügyes sorozat záró része a nagy nyaralásokra, kirándulásokra készülve a pénzgazdálkodás egyik fontos fejezetéről, a biztosításokról, köztük a baleset-biztosításról szól néhány, gyerkőcök számára ugyancsak tudni érdemes dologról, a háztartás gépeit soroló rovat a nyári tűző nap elleni védekezés nem is annyira egyszerűen működő eszközét, a redőnyt mutatja be.
Az időben barangolók oldala a magyarok őshazájába, az olimpiák történetének befejező része pedig a legutóbbi nyári játékok színhelyeire kalauzol, hogy aztán Balla Margit folytatásos meséjének utolsó fejezetéből végül az is kiderüljön, miképp végződött a két kutyus, Kifli és Cicúr nagy kalandja, a házfelújítás.
A havilap megrendelhető a kiadó címén: kabocalap@gmail.com, www.kabocalap.com.
Sajtóközlemény