„Az Európai Uniónak (EU) ideje észhez térnie háborús őrületéből”, és be kell látnia, hogy túlélése érdekében önálló véleményt és hozzáállást kell képviselnie, jelentette ki Robert …
A 2010 óta tartó időszakot „nyugodtan nevezhetjük a családbarát fordulat sikerének”; mind az emberek elvárásait, mind a médiában megjelenő véleményeket figyelembe véve elmondható, hogy végbement …
Természetesen még viccnek is rossz a „bajok” súlyozása, azonban ha mégis lenne egy képzeletbeli verseny, egész biztosan a mérhetetlenül mélységes emberi ostobaság vinné el a …
Immár tizenkét esztendeje, hogy Nagyszombatban havi rendszerességgel tartják meg a magyar nyelvű szentmiséket. A legutóbbi, február 11-ei alkalmon szinte teljesen megteltek a családias hangulatot sugárzó …
Találkozzunk a Facebookon
Negyven éve hunyt el minden idők egyik legnagyobb futballedzője, Bukovi Márton, aki az 1940-es, 50-es és 60 évek edzői munkájával kivívta a futballvilág elismerését. 1903. …
In memoriam
Olvasnivalót ajánlunk
Február 12-én tartott előadást a Majel Rovás Központban Demján Ferenc múzeumpedagógus Bástya és hajlék – A Magyar Nyelv Múzeuma mint zempléni identitásunk közvetítője című előadást. …
Holec Ilona az Alsóbodoki Asszonykórus meghatározó személyisége. Az éneklőcsoport 1972-ben alakult, s 1979-től Ilonka néni a csoport vezetője. A népművészet mestere, számos szakmai díj tulajdonosa, …
Az 1919. február 12-én, Pozsonyban eldördült sortűz áldozatainak közös sírja a csalogányvölgyi temetőben található, s ez szolgált az emlékezés helyszínéül az idei esztendőben is. Százhat …