A trianoni békediktátum következtében elcsatolt területeken nem csak az ott élő magyarság mindennapjait igyekezték megnehezíteni az új államok fegyveres őrei, kultúránkat és történelmünket sem kímélték. Alig pár hónap leforgása alatt több száz, múltunkat idéző emlékművet robbantottak fel.
A háború elvesztését követően létrejött új államok első cselekedetei közé tartozott a magyar emlékek megsemmisítése. Sok helyen még meg sem kezdődött a közigazgatási rendszer átalakítása, máris egymást érték a szoborrombolások. 1918-1928 között legalább százhúsz, a magyar történelemnek emléket állító műalkotást romboltak le, vagy alakítottak át egykori önmagukból kiforgatva. A trianoni békediktátum szabályai következtében ráadásul Magyarország semmilyen jogot nem formálhatott az elpusztított emlékek maradványaira. Hazánk hiába tiltakozott a szoborrombolás ellen a Nemzetek Szövetségénél, meg sem vásárolhatta őket. A több mint száz elpusztított műalkotás közül hivatalos úton mindössze egyet sikerült áthozni az új határokon.
A szoborrombolásra újabb és újabb megoldások születtek a megszállók fejében, szinte versengtek egymással a minél ötletesebb, vagy éppen minél nagyobb csendben elkövetett robbantásokkal. Egyes szobrokat céllövöldeként, katonai gyakorlóterepként használtak, másokat vonattal vagy állatokkal dönttöttek le. Titkosszolgálati akciók keretein belül az éjszaka leple alatt pusztították el, vagy egyszerűen látványos megtorlásként robbantottak fel, máshol népünnepélyek alkalmával számoltak le velük. A felvidéki cseh megszállók a magyar államiságnak emléket állító szobrok megrongálását egyenesen „a barbár magyarok” bosszújaként hozták nyilvánosságra, mintha azok saját múltjukat kívánnák ezzel elpusztítani. Versenyt űztek abból is, kinek sikerül jobban elnyernie a nyugat szimpátiáját a magyarság emlékeinek eltüntetéséhez. A Journal de Genéve 1922. május 19-i számában egy Raz Ivan nevű író azon véleményének is hangot adott, hogy a magyar szobrok (közöttük Fadrusz János számtalan kiváló alkotása) „lapos és konvencionális művészeti ízlésről tanúskodó emlékművek”, „rémes szobrok”, „rossz ízlésre valló művek”, melyekért nem kár, hiszen úgyis csak elcsúfították a csehszlovák utcákat és tereket.
Annak ellenére, hogy pár év alatt több száz mű esett áldozatul az új államok terjeszkedésének, a pozsonyi Mária Terézia szobor lerombolását a francia Temps 1922. októberi száma egyedülálló jelenségnek tekintette, mely „nem általános kultúrmegnyilvánulás” az újonnan alakult országok részéről.
A kisantant államai értelemszerűen leginkább honfoglalásunk, ezeréves államiságunk, királyaink és nemzetünk nagy történelmi alakjainak emlékét igyekeztek felprédálni, ám áldozatul esett több Szűz Mária- és Szentháromság-szobor is. Az ekkoriban elveszített szobrokról pontos adatok sehol nem állnak rendelkezésünkre, így azt sem tudhatjuk, mely területeken mekkora nagyságrendű lehetett a pusztítás, hiszen bár a köztéri alkotások esetében fotográfiák, a művészek ismertsége igazolja az egykori szobrok meglétét, a sok ismeretlen helyi alkotó ismeretlen művéről legfeljebb az emlékezet tanúskodhatna, ám egy évszázadnyi távlatából lehetetlen lenne mindent számba venni. Éppen ezért álljanak itt a legfontosabb, legismertebb alkotások, melyeket már soha nem csodálhatunk meg teljes valójukban. Bár néhányat közülük azóta már restauráltak, legtöbbjükkel csak poros felvételeken keresztül ismerkedhetünk meg.
Szent István királyunk újpalánkai, 1897-ben leleplezett szobrát a szerbek robbantották föl, de elpusztították a zimonyi, az egykori Hunyadi-vár helyén 1896-ban emelt 36 méter magas turulmadaras emlékoszlopot is, mely az ezer éves magyar államnak és a honfoglalásnak állított emléket. 1924 pünkösdjére virradó éjjel a Srano-szervezet eltávolította helyéről a turult, majd ledöntötte az obeliszk mellett őrt álló Hungária szobrát. Az eszéki hídfő mellett álló 1776-os emlékművet meggyalázták. A Szent Koronát eltávolították, helyére a szerb koronát helyezték, oldalán feliratot helyeztek el, mely szerint a „hálás baranyai szerb nép” a szerb király tiszteletére emelte az emlékoszlopot.
A felvidéki szoborpusztítás már 1918-ban megkezdődött. Elsőként a roskoványi Honvéd-emlékoszlopot semmisítették meg. 1919 márciusában egy éjszaka leforgása alatt megrongálták az iglói, valamint felrobbantották a girálti első világháborús emlékművet. Lőcsén a lakosságnak kétszer is sikerült megakadályoznia az ottani Honvéd-szobor megsemmisítését, ám harmadszorra már nem volt szerencséjük. A szobor darabjait a második világháború végéig a városi levéltárban őrizték, sorsáról a későbbiekben nem tudni.
A pozsonyi Szent Mihály templomban az egykori csehszlovák miniszter, Klofac személyesen rongálta meg I. Ferenc József királyunk domborművét még 1919-ben, majd kérésére a határ meghúzását követően a Szent Zita-szoborral, valamint az egyik üvegablakon lévő Szent Korona-ábrázolással együtt eltüntették. A mai napig nem bukkantak nyomukra. A Morva és a Duna összefolyásánál álló ezredéves emlékművet cseh legionáriusok széttörték, a mellette álló 21 méter magas Árpád-szoborral együtt. A pozsonyi leánygimnázium timpanonján lévő Erzsébet királyné-domborművet, az egykori országgyűlés oromzatát díszítő, faragott címerrel együtt feldarabolták. Nyitrán elpusztították a várhídon álló Szűz Mária szobrot, darabokra zúzták a Zobor-hegyen álló ezredéves emlékművet, az azon lévő vörösréz turulmadarat pedig magukkal hurcolták, beolvaszttatták. Nagyvezekénynél többször bemocskolták, majd összezúzták a török ellen harcoló, elesett Esterházyak-emlékét. Lefaragták a Trencsén váránál az első világháborúban elesetteknek emlékül állított, másfél embernyi magas Hunnia-emlékművét, helyére Giskra-korabeli (XV. századi) cseh fegyverest mintáztak. A pöstyéni, Jankovich Gyula által megfaragott, 1902-ben állított Erzsébet királyné mellszobrot meggyalázták, megrongálták. A rimaszombati Széchenyi-szobrot porrá zúzták.
1924 nyarán Krasznahorkán ismeretlen tettesek felprédálták az Andrássy Mauzóleumot, a holttesteket meggyalázták. Bártfáról eltávolították Donáth Gyula, kora egyik legkiemelkedőbb szobrászának Erzsébet királyné-szobrát, mely a mai napig nem került elő.
Munkácson 1920-ban távolították el a vár oromzatán álló ezredéves emlékművet, majd nem sokkal később a vereckei Vezérszálláson 1896-ban felállított emléktáblát is. Még ugyanabban az évben lerombolták a Beszkid-hágón elhelyezett határkőtáblát. Megsemmisítették a rahói Beniczky család sírboltján elhelyezett „Feltámadunk” emléktáblát is – politikai tartalma miatt.
A nagyváradi székesegyház előtt álló Szent László király szobor helyére I. Ferdinánd oláh király szobra került. A karánsebesi Erzsébet királyné szobrot először megcsonkították, később eltávolították helyéről. A szatmárnémeti székesegyház oromzatán álló Szent László király szobrának jogarát, majd kezeit is letörték. A zilahi Wesselényi Miklós- és Töhötöm vezér-szobrot a felismerhetetlenségig roncsolták. A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem névadójának szobrait még 1920 januárjában fejezték le, helyébe I. Ferdinánd király fejét tették. Erzsébet királyné még fel nem állított szobrát a múzeum raktárában csonkították meg. A brassói Cenk-hegyen álló ezredéves emlékművet felrobbantották.
A legnagyobb kálváriát azonban a már említett pozsonyi Mária Terézia szobornak kellett kiállnia. Mária Terézia szobra az egykori Domb téren állt, ahol ma Ludovit Stúr szocialista realista szobrát találjuk. A tér nevét az egykori Koronázási Dombról kapta, amelyről a megkoronázott magyar királyok a négy égtáj felé intve jelezték, megvédik országunkat, érkezzen bárhonnan a támadás. Maga a domb 1775-ben épült, az ország összes vármegyéjéből odaszállított földből, 39 999 forintnyi költséggel, ám a városi tanács 1870-ben úgy döntött, hogy a dombot elbontja azzal a feltétellel, hogy helyére a koronázások emlékéhez méltó emlékmű kerül majd. Fadrusz János terve, mely Mária Teréziát, és a vérüket felajánló magyar nemeseket ábrázolta, elnyerte a pályáztató bírák tetszését. A carrarai márványból készült szobor 1897-es avatásáról még a New York Times is tudósított. A leleplezéskor jelen volt Ferenc József császár, Ferenc Ferdinánd főherceg, Stefánia főhercegné, Frigyes főherceg és a monarchia összes minisztere. A szobor 1921. október 26-27-én megsemmisült.
Jankovics Marcell Húsz esztendő Pozsonyban című memoárjában így ír a szobordöntésről:
„A teherautóról hurok röppent a királynő, majd a magyar daliák nyakába. A teherautó motorja dolgozott, hullámos robajjal. A drótkötél elpattant. A második is elpattant. Azok, vagy ők, vagy hogy is hívjam e néhány buzgólkodót, nekiestek kalapácsokkal, vésőkkel. Vékonnyá verték a daliák csizmaszárát, a királynő paripájának patáit, hogy végre ledőlhessenek. A földön azután lehetett a márványarcokat pofozni, rugdosni, torzzá kalapálni. Két álló napig néztem ezt, mintha delíriumban látomásaim lettek volna, mintha lázasan olvastam volna Szent János jelenéseit. Csak a két dalia csizmacsonkja és valami a paripából mered bele a szürke őszi égbe. A rendőrkordon is olyan rendületlenül néz, akár mi a kordon mögül. Akinek nem tetszett e dicső térrendezés, még aznap mehetett Aranyosmarótra, a fogházba. (…) Minderről a pozsonyi lapok a cenzor urak kegyelméből egyelőre csak ennyit írhattak: Fadrusz művét tegnap eltávolították.”
Bár nem ez volt az első szobor, mely a kisantant országaiban tomboló sovinizmus áldozata lett, a világhírű alkotás megsemmisítését követően a csehszlovák sajtó magyarázkodni kényszerült. A csehszlovák és európai újságokban megindult a propaganda. Eleinte megpróbálták elhitetni, hogy a szobrot nem lerombolták, hanem szakszerűen eltávolították, ám egy német nyelvű helyi lapban megjelent cikkben – Szakolczai Árpád tollából – véletlenül bevallották, hogy pusztulása kényszerű volt, mivel azt „magyar oligarchák emelték zsarnok királynénak”. A nyomozás hamarosan megindult, ismeretlen tettesek ellen, holott a visszaemlékezések egyöntetűen a cseh rendőrök akciójának tekintik a szobor megsemmisítését. Természetesen senkit nem büntettek meg miatta. A propaganda utolsó, meglehetősen vaskos hazugsága a párizsi Éclaire-ben jelent meg a nyomozás lezárásakor, mely szerint „a magyar barbárok Mária Terézia világhírű szobrát, Fadrusz csehszlovák szobrászművész művét összetörték és szétrombolták.”.
A szoboregyüttes maradványait – kockáztatva testi épségüket, szabadságukat, talán még életüket is -, pozsonyi magyarok rejtegették, majd csempészték át a csehszlovák-magyar határon. A magyar nemeseket ábrázoló kapcsolódó alakok feje a Szépművészeti Múzeumba került, a királynő megcsonkított arcát pedig a 32-es Mária Terézia gyalogezred budapesti emlékművének avatásán, 1933-ban a szobor talapzatán lévő párkányon helyezték el.
Felvidék Ma, Gerhát Petra – Regnumportal.hu
