Pekarik Katica zenei pályáját gyermekfejjel kezdte és már diákéveiben tudatosult benne, hogy életét a zenének és az éneklésnek szenteli. Nézete, hite Istenhez közeli, mely eddig is jelentősen meghatározó szerepet játszott munkásságában, életvitelében.
– Mikor kezdett el foglalkoztatni először a gondolat, hogy a zenei pályát választod?
– Pici korom óta szeretek énekelni; vallom, családi örökség, az ember ezt a sejtjeiben hordozza, a Zene szeretetét már a fogantatása pillanatától ajándékba kapja, mint a gyökerekhez, az anyanyelvhez, a hithez való ragaszkodást. Szerencsémre, nekem ez megadatott Felelősség: mert tovább kell adni. És nem mindegy hogyan…
– Honnan indultál, visszaemlékszel még az első fellépésedre, sikeredre?
– Az első igazi megmérettetés egy nívós, szigorú szakmai zsűrizésű népdalverseny volt. Hét éves lehettem. Véresen komolyan vettem; készültem, mint a nagyok és nagyon-nagyon izgultam. Ez ma sem változott; csupán a helyszín, a körülmények és a korom…
– A középiskolai tanulmányaid befejeztével milyen iskolákba jártál?
– Érsekújváron, a Pázmány Péter Gimnáziumban érettségiztem remek tanári kar vezetése alatt, mellett. Többségük szeretetét, figyelmét, biztatását, barátságát ma is birtoklom, birtokolhatom. Zeneszakos tanár szerettem volna lenni, felvételt nyertem a győri tanítóképzőbe, de a gondviselés, a sors más utat szánt nekem. Akkor még konokul küzdöttem ellene, ma már tudom, hogy semmi sem történik véletlenül, csak –esetleg-váratlanul…
– Mit jelentett számodra Dévai Nagy Kamillától tanulni?
– Életem meghatározó része volt, hogy Dévai Nagy Kamilla tanítványa lettem és egy feladat birtokosa is egyben; amit ez a „tisztség” jelent, azóta is próbálok eleget tenni ennek a felelősségteljes feladatnak. Legtöbbször egy szál gitárral és az énekhangommal…
– Számos neves tanárod volt, kik voltak Ők és hogyan emlékezel vissza rájuk?
– Szárnybontogatásomat az újvári művészeti iskola tanárai segítették: Szeghő Erzsi, Halla Marika, Csicsák Gabika, Adamovics Tilda, valamint Szaló Éva; csodaemberek mindnyájan!
– Hangod tisztán szépen csengő. Ez köszönhető a Krónikás zenedének is?
– A budapesti Krónikás Zenede kiváló tanári kara formált, „csiszolt” tovább: Dévai Nagy Kamilla, Mádi Szabó Katalin, Schmidt Ferenc, Huzella Péter, Vikidál Gyula pedagógiai, előadóművészi zsenialitását, barátságát tudhatom magaménak. Nem csupán szakmailag óriási tekintély birtokosai Ők; emberségben, lélekben is mérhetetlenül gazdagok. Nemzetünk régi, tiszta dallamvilága, dalgyűjtései, a magyar, a csángó népzene, a több évszázados múltra visszatekintő históriás énekek, a megzenésített versek, a gyermekdalok, az egyházi énekek; mind-mind azon zenei műfaj „képviselői”, mellyel a Zenedében találkozhattam. Köszönet érte, Nekik! Igazgyöngyöket bíztak rám.
– Nemcsak az egyházi zene, valamint a népzene, hanem a könnyűzene világa is közel áll hozzád. Fellépéseid alkalmával nem okoz ez nehézséget, egyáltalán, hogyan állítasz össze egy repertoárt?
– Szerencsés vagyok, a Jóisten sokfajta adottsággal áldott meg; a tudás és tapasztalat pedig, mellyel tanáraim is megajándékoztak, sokrétűvé, sok műfajúvá színesítette a „fellépő anyagot” Az ezeréves magyar történelem csodaszép dallamvilágán, a történelmi, krónikás, népzenei motívumokból táplálkozó dalokon át, a gyerekdalokig, egészen a swing, vagy a jazz világáig. Sok-sok műfaj, sok-sok egészen fantasztikus „kirándulás.”
– Emlékszem télen, Budapesten voltunk egy közös rendezvényen a Bosnyáktéri katolikus templomban. Kint mínusz húsz fok volt, bent még hidegebb. Nem estél kétségbe, annak ellenére, hogy a gitáron a húrokat lefogni nem tudtad. Az egész repertoárt csodálatosan elénekelted szólóban, minden zenei kíséret nélkül. A világiak mellet még a papok is fejet hajtottak előtted. Honnan ezt a tisztelet a közönséged felé?
– Szeretem kipróbálni magam. A színpadi alázatot, a közönségtiszteletet, az előadott, választott műfaj sajátosságait komolyan és messzemenőkig szigorúan kell venni. Csak így lehet hiteles az ember. A színpadon és bárhol, ahol fellépek kötelező az őszinteség. Nélküle hiteltelen minden szó, ének, lélek…
– Van egyáltalán kedvenc műfajod, vagy mindenevő vagy?
– Szívem csücske az ősmagyar dallamvilág. Nagyon szeretem a csángó népzenét, s egyáltalán, nemzetünk régi, tiszta dallamvilágát. Azt mondják, ennek már nincs jövője, hiszen egyre kevesebben érdeklődnek iránta.
– Mennyi ennek a valóságtartalma?
– Azt gondolom, hegy ez így egyáltalán nem igaz! Csupán a kínálat hiányzik – meg persze azok az emberek, akik felvállalnák ennek népszerűsítését. Ezért próbálok gyűjtések útján megőrizni valamit, s ellesni egy keveset azoktól a zseniális elődöktől, akik életüket erre tették fel. Mert ez nem csak a szerencsés keveseket illeti meg – ez mindannyiunk öröksége!
– A költészet mennyire áll hozzád közel?
– A megzenésített verses műfaj is vonz, de lenyűgöz a gospel, vagy az ír balladák fájdalmasan szép világa. A színházi, „musicali” világot is volt szerencsém kipróbálni. Nagysikerrel játszottam az Angliai Erzsébet királyné hálás karakterét egy zenés, színpadi előadásban. Igyekszem mindenhol megfelelni, ha fellépésekre hívnak, szívesen megyek…
Tamás István, zene.hu
