Az 1947-ben kitelepített, főként evangélikus vallású magyar családokra, valamint az első és második világháborúban hősi halált halt katonákra emlékeztek a Rimaszombattól 10 km-re északra, a nyelvhatáron fekvő balogpádári evangélikus templomban. Az ünnepi istentiszteletre a gyönyörűen feldíszített templom zsúfolásig megtelt mindazokkal, akik kötődnek a faluhoz.
A két ország több pontjáról érkező családok örömmel fogadták a meghívást, hiszen mindenkiben ott vannak az emlékek, tapasztalatok, mély érzelmek, a faluhoz tartozó kötődés.
Az istentiszteletet Simon Gyula kurátor nyitotta meg ünnepi köszöntőjével. Tisztelettel köszöntötte dr. Bándy György teológusprofesszort a Selye János Egyetemről, aki Somorjáról érkezett családjával, Lisák Viktória esperesasszonyt Rimaszombatból, idősebb és ifjabb Pohóczky Béla lelkipásztorokat Serkéről, Rusznyák Dezső nyugalmazott lelkipásztort Rozsnyóról, valamint a pádári egyháztagokat, a perjési testvérgyülekezet vendégeit és mindazokat a családokat, akiket kitelepítettek, illetve akik bármiképpen is kötődnek Balogpádárhoz.
Simon Gyula beszédében hangsúlyozta, Pádár főleg a 20. század viharaiban rengeteg tragédián ment keresztül, de Isten kegyelme és szeretete megtartotta. Három fő csapás is érte a falut: Trianon, az 1947-es lakosságcsere és a csehszlovák állam magyarellenes törekvései. Röviden összefoglalta a falu gazdag és büszkeségre okot adó történelmét, s kiemelte, hogy az 1947-ben kitelepített magyar őslakosság pótolhatatlan veszteség, amely a mai napig kihat a falu mindennapi életére.
(Fotó: Palcso Tibor senior)
Falvakból és városokból egyaránt telepítettek ki családokat. A városokból inkább a módosabb embereket, a falvak lakosai közül viszont nem válogattak, vonatokra kerültek a jobbmódú és a szegényebb parasztcsaládok egyaránt. Az okok egyértelműek voltak: a magyar tömb megbontása, kisebbségek nélküli Csehszlovákia létrehozása.
Balogpádárból harminhét családot (száztizenhét személyt) erőszakkal kényszerítettek otthonuk elhagyására. Többségük a Dunántúlra került (Ajkarendek, Magyarpolány, Márkó), de a Bács-Kiskun megyei Hartára is vittek családokat. Sajnos, csak kevesen költöztek vissza Gömör megye környékére. A lakosságcsere előtt a hatszáz főnél is többet számláló falu lakosainak száma mára száznyolcvan főre csökkent, melynek már csak a fele magyar. Simon Gyula kiemelte, a kitelepítettek közül, akinek halálhírét megtudja az egyházközség, harangszó gyászolja emlékét.
Lisák Viktória, a gyülekezetben szolgáló esperesasszony vezette a liturgiát annak az orgona hangjának a kísérete mellett, melyet kifejezetten erre az ünnepi napra sikerült működőképes állapotba hozni. Az énekversek előtti fújtató hang, mely az orgonasípok közül szállt, a múlt emlékét idézte.
Ezután Bándy György igehirdetését hallgathatta meg a gyülekezet a 84. zsoltár alapján, melyben a zsoltáros arról elmélkedik, hogy milyen jó templomba járni: „Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged!” (5. vers) Isten az éltető erő, ki fényt, világosságot ad nekünk, és védelmez bennünket. „Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten.” (12.) A professzor beszédében kiemelte: megtiszteltetés számára, hogy Pádárban hirdetheti Isten igéjét, mely az élet kenyere, hiszen családi és lelki kötődései Pádárba vezetnek. „Erről a szószékről a múlt század harmincas és negyvenes éveiben boldogult édesapám hirdette a pádári gyülekezet körében az evangéliumot. Ezért számomra is ünnep a mai nap, úgy, mint mindnyájunk számára kedves és Istennek tetsző ez a mai alkalom, amikor a gyülekezet lelkes tagjainak jóvoltából ezt az összejövetelt, ünnepnapot megtarthatjuk, amikor örülhetünk ebben a templomban és ennek a templomnak, amely egyre csinosabb, rendezettebb és takarosabb. A mai nap tehát mindnyájunk számára ünnep, akik szeretik ezt a templomot, és ragaszkodnak hozzá” – szólt Bándy György.
(Fotó: Palcso Tibor senior)
Az igehirdetés után a gyülekezet egy digitális táblára kivetített képsorokat nézhetett meg, melyet halk orgonaszó kísért. A több mint nyolcvan-kilencven éves képkockákon sokan könnyes szemmel, mély meghatódással nézték szüleiket, nagyszüleiket, dédszüleiket. Eddig ismeretlen képsorokon vélték felfedezni őket, konfirmálási csoportképeken, parókián készített képeken, régi utcarészleteken.
Az istentisztelet keretén belül id. Pohócky Béla lelkipásztor versben köszöntötte az ünneplő híveket, majd fiával együtt egy Luther-rózsa-plakettet adományoztak az egyházközség számára, melyet büszkén a templom falára helyeznek majd el, és így mindig emlékeztetni fogja a híveket erre az ünnepi alkalomra.
Simon Gyuláné szül. Hank Aranka könyve is bemutatásra került. A Pádári Evangélikus Hitvallású Egyházközség rövid története című gyűjteményes kötet a falunak az első írásos emléke óta ismert történelmét dolgozza fel képekkel színesítve. A nagy és kitartó kutatómunkát igénylő anyag részletesen kitér a falu történelmére, egyházi életére, a kitelepítéssel kapcsolatos adatokra és névsorokra, továbbá a jelenre is.
Mielőtt a gyülekezet átvonult a kultúrházba az ebédre, egy kis frissítőre, valamint a kötetlen beszélgetésre, készült még egy csoportkép a templom előtt. A tömeg közepén állva úgy érezhettem, hogy nemcsak egy nagy közösséggé kovácsolódhatott a falu, hanem talán egy nagy családdá is válhatott. Balogpádár vendégszeretete messze híres, s mi, kik innen származunk, de a világ bármely pontján lakunk, még ha pár órára is, de nem csak visszamentünk, nem csak elmentünk, hanem hazamentünk!
Isten áldja és védje a pádári evangélikus gyülekezetet, a híveket, a magyarságot, ott, magyar végvárunk északi végén, és akkor megmarad, fennmarad nemzetünk!
(Jáger Bence, Evangélikus.hu)
