Egy-egy település fejlődésének már a középkorban is alapvető feltétele volt a meglévő úthálózat, illetve annak kiépítése; az utak nyomvonalának kijelölését pedig meghatározta a települések startégiai-gazdasági fontossága. A két dolog tehát szorosan összefüggött. Ipolyság kedvező fekvésénél fogva szerencsés helyzetben volt, így a helység folyamatosan rákapcsolódhatott a középkorban épült úthálózatra, melyek egy része errefelé haladt át a királyi székhely felől a bányavárosok, elsősorban Selmecbánya és a nógrádi-honti várak (Visk, Hídvég, Drégely, Kékkő, Bozók, Korpona, Csábrág, Szitnya) irányába, vagy onnan errefelé. Mert Ság is jelentős pontja volt az országnak: hiteleshelyként, vám- és vásároshelyként funkcionált. Később a sóutak is érintették a várost, de nem kerülték el Ipolyságot a régi postai útvonalak sem.
S hogy miképp is nézhetett ki a várost is érintő úthálózat a középkor hajnalán? Ezzel kapcsolatban Györffy György készítette az egyik legjobb összefoglalót Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajzában (1987).
Hogy jobb áttekintésünk legyen a témáról, az alábbiakban részleteket közlünk belőle: „A megye úthálózatára a földrajzi adottságokon, az Ipoly folyásirányán és a hegyeken kívül neghatározóan hatott, hogy Esztergomból az ország első bányavárosába, Selmecre, valamint a zólyomi királyi nyaraló uradalomba megyénken át vezetett az út./…/ Fontos útcsomópont volt a várral védelmezett Visk, hol a Pásztót és Mikolát érintő „esztergom-korpona nagy út“ keresztezte a Búr-völgy felől (Ipoly-)Ságra vivő utat . A megye hiteleshelyéről, Ságról fontos utak vezettek észak felé. A város nyugati határán, a Korpona folyó révjén átkelve Gyerk (Damas) és Szalatnya mellett haladt a „nagy út“, Egeg mezővárosába… /…/ A Ságról Bozókra vivő nagy út ugyan Palástig a Korpona patak bal partján haladt, de itt, ahol a hegyek kezdődnek, felkaptatott a gerincre, és így haladt tovább… /…/ Ságtól keletre mocsarak terjengtek, úgy hogy alkalmasabb volt a parassai átkelőn rátérni Hontvár nagy útjára, s Csitár alatt elhaladva, Drégely falunál ráfordulni Hídvég hídjára. Innen nagy út vezetett egyrészt a hegyek alatt Nyéken, Keszin, Szelényen és Vámos Palojtán át az Ipoly felső völgyébe, másrészt Balogon és az Ipoly jobb partján Kovárszeget érintve Kovárnál kelhetett át az utas (Balassa-) Gyarmatra. /…/ Hont várából (És Ságról is – Cs. K. megj.) Nógrád várát egyrészt Drégelyen át lehetett megközelíteni, másrészt a Bernece- és Kemence-patak között húzódó gerinc Hegyháti útján. Kemence falutól nagy út vezetett az Ipoly bal partján le egészen Szobig, melynek dunai révjét Kézai szerint már a honfoglaló magyarok is használták.“ (Györffy, 1987:168-170.l.)
Eme utak nyomvonalán történtek a későbbi útfelújítások, útkiigazítások is. Néhány ugyan elvesztette stratégiai-kereskedelmi fontosságát, s már nem jegyezték kiemelt fontosságú útszakaszként, de – főleg elkerülendő a vámokat – sokáig (szinte a mai napig) megmaradtak a maguk helyén, s főleg a kedvező éghajlati viszontagságok alkalmával távoli pontok aránylag gyors megközelítését tették lehetővé.
S most lássuk, hogy nézett ki a várost más tájakkal összekötő úthálózatunk a XIX. században. Mert erről is van egy kitűnő összefoglaló, mégpedig Sajó Sándor jóvoltából, aki egyben a városhoz legközelebb eső és könnyen elérhető helységeket is bemutatja.
Így kezdi a témánkat érintő összefoglalóját: „Ipolyságról négy irányban ágazik szét az országút. A várostól keletre, az Ipoly völgyében vezető út mentén, erdő aljában, egy kis völgyben fekszik Szurdok, mely még Ipolysághoz tartozik. Szurdokon túl délkeletre kanyarodik az országút. Az út fölött jobbra az egykori vár hegye, a Pázmán-hegy emelkedik, melyet ma közönségesen Kukucska-hegynek neveznek. A várnak már nyomai sincsenek. E hegy tetejéről egész pompájában nyílik meg előttünk kelet felé az Ipoly völgye, melyen végig a szomszédos Nógrád-megye székhelyéig, Balassa-Gyarmatig láthatunk. Az Ipolyságról Drégely-Palánkra vezető országúttól jobbra, egy szelíd emelkedésű dombon, a vártól éjszaknyugatra, parkozott téren emelkedik a Szondy-emlékkápolna./…/ (Sajnos, a szép műemlék mára már eltűnt, de a róla szóló leírások megmaradtak.)
Ipolyságtól éjszakra, a Korpona völgyében fekszenek sorjában: Kis-, Közép-, Felső-Túr és Palást. E négy község termékeny vidéke a megye legszebb részeinek egyike. A hármas Túron jó bor és jó dohány terem. Ismert szólás-mondás a megyében, hogy: túri bor – úri bor. E falvakat több kastély is díszíti. Palást nevezetes arról az ütközetről, melyben Ali budai basa Teuffel Erasmus mintegy 10.000 főnyi német seregét 1552-ben kemény küzdelemben tönkretette./…/
A megye nyugati és éjszaknyugati részébe, Ipolyságról kiindúlva, a Léva felé vezető országúton jutunk. Gyerk falun túl a Selmecz vize mellett fekvő Tompára érünk. Tompáról egy mellékút Horvátin keresztűl az éjszakra eső kies Szalatnyára visz. Ez, a ma már elhanyagolt, de nagyon szép fürdőhely régebben az úri társaságoknak kedves találkozó helye volt. /…/ A negyvenes években jártak itt Petőfi és Jókai is, mint a Boronkay család vendégei. A szabadságharcz előtt néhányszor a megye is ülésezett itt.
Még az Ipoly völgyének alsó részét s a börzsönyi hegyekben fekvő községeket kell áttekintenünk. Az ipolyság-szobi országút, mielőtt a garam-ipolyvölgyi vasút kiépűlt, fő közlekedési vonal volt a megye székhelyére a budapest-bécsi vasút Szob állomásától.
Ma már elvesztette egykori nagy forgalmát. Ipolyságról kiindúlva ez úton Barátit és Berneczét érintjük. E két község egy patak völgyében, a börzsönyi hegyek aljában fekszik épen egymás mellett. Közös templomuk a falun kivűl, az országúthoz közel áll egy meredek dombon, azon a helyen, a hol hajdan monostor állott. Nem messze délnyugatra, nagy hegyek aljában, a hasonló nevű patak mentén fekszik Kemencze, székhelye a primási uradalmak egyik intézőségének. A falu szélén az egykori megyeház romladozó falai merednek, melyet gr. Koháry Endre építtetett 1751-ben. Itt volt a megye székhelye a múlt század második felében, egész 1806-ig, a mikor a székház a lángok martaléka lett.”
Körülbelül ez az úthálózat a mai napig fennmaradt. Nem említi Sajó az újabban kiépített, az Ipoly jobb partján kelet felé, Ipolyhídvég irányába vezető főutat, amely aztán rákapcsolódott a már bemutatott, a hajdani ipolyhídvégi hídon átvezető, s kelet irányába haladó úthálózatra. Ugyancsak kimaradt a Pereszlényen át Százdig, s onnan a Búr völgyén át északra, Deménd felé, illetve délre, az Alsó-Ipoly és a Garam mente irányába haladó utak említése.
Az úthálózatok gyakran akadályokba, folyóvizekbe ütköztek, ezért valami módon azokon is át kellett kelniük az utasoknak. Mivel azonban az időszakos gázlók és kompok a nagyobb forgalmat, a közlekedők növekvő igényeit már nem tudták megfelelőképp kielégíteni, állandó hidakat, megbízható átkelést kellett építeni, illetve biztosítani.
A legtöbb híd kezdetben fából készült, de a legfontosabb helyeken már elég korán komolyabb hídszerkezeteket is emeltek.
Kőhíd állt egyebek közt a sági monostor közelében is az Ipoly fölött. Ez a mai 66-os út ártéri és mederhídja volt. Hisz, mint említettük, már a középkorban Ipolyság érintésével errefelé haladt az egyik legfontosabb kereskedelmi út Budáról az északi megyék irányában. A hídról szóló első hiteles forrásnak egy 1266-ból származó adománylevelet tekinthetünk, melyben a király a sági premontrei kolostornak adta a híd vámszedési jogát. Ezért viszont a rendnek nemcsak az átkeléseket kellett felügyelnie, de a hidat is jó karban kellett tartania.
A hidat még a tatárjárás után építették, de ez a soknyílású kőhíd a török hódoltság idején tönkrement. A törökök kiűzése után a jezsuiták kapták meg a premontreiek örökségét: az elnéptelenedett és lerombolt sági kolostort a templommal, illetve az ugyancsak elpusztított hidat. Így ők építették azt újjá barokk stílusban a meder és az ártér fölött. A legtöbb hivatkozás szerint a kőhíd 1769-ben épült, s ekkor készült a rajta elhelyezett, ugyancsak barokk Nepomuki Szent János szobor is. Ám a rozsnyói káptalan 1776-ban elvégzett összeírásában arról olvashatunk, hogy „az Ipoly folyó felett van egy csak félig megépített kőhíd”. Tehát a híd még ekkorra nem készülhetett el teljesen. Őriznek a levéltárak egy ugyancsak 1776-os dokumentumot, melynek „tárgya az Ipolyság melletti Ipoly híd és töltésút helyszínrajza a tervezett javítási munkák feltüntetésével”. A rajzon jól látható az Ipoly folyó folyásiránnyal, a mellette elterülő nagyobb rét, legelő, illetve a kertek; Ságh/Ipolyság/ településfoltjának részlete; a híd, az utak és a töltés. Ami figyelemkeltő, Nepomuki Szent János szobra a homoki oldalon, a töltéshíd bal oldalán áll.
A kőhídról Hajós Bence készített tömör és szakszerű leírást, megemlítve, hogy az egészen a második világháborúig használatban volt. A nyílások száma fényképek alapján legalább tizenegy volt. 1944-ben a németek a hidat felrobbantották. A romokon fa provizórium épült, melyet a háború után megerősítettek. „A híd végső helyreállítására csak 1954-ben került sor. /…/ A teljes hídhossz 69,0 méter. /…/ Mindkét híd keresztezési szöge merőleges. Az utolsó felújítás 1994-ben volt. A híd normál teherbírása 33 tonna a szlovák szabvány szerint.”
Ugyanő ír a Pereszlény felé vezető Ipoly-hídról is, megemlítve, hogy „A II. világháború előtt állt itt egy kis fahíd, amely a háború pusztításainak esett áldozatul. Az elpusztult híd helyén ismét egy fahidat építettek, melyen keresztül zajlott a híd túlsó oldalán található termelőszövetkezet forgalma. A kis teherbírású fahíd helyére 1987-88-ben három nyílású előregyártott vasbeton-hídgerendás hidat építettek Az egykori ártéri nyílások helyett két darab vasbeton, négyszög keresztmetszetű iker áteresz készült a jobb parti feljáró töltésbe”. (Hajós, 2001) Az I. katonai felmérés térképén ezen a helyen még csak gázlót jelöltek.