Miután vége lett a párizsi olimpia és paralimpia játékok küzdelmeinek, eltöprengtem azon, mi is volt ebben a másfél hónapban a felemelő? Persze, nem a megnyitó jelenetek körüli harcos szó-, és sajtóviták arról, hogy istenkáromlás volt-e, amit láttunk. Vagy a Szajna szennyezett vizének bevonása a vízi sportok egy részének lebonyolításában kinek volt jó? És az, hogy utólag közölték a hatóságok, mekkora terrorakciót hárítottak el. Bennem leginkább az maradt meg, milyen hatalmas küzdelmet folytattak a sportolók a másodpercekért, centiméterekért, a kilogrammokért. S mennyire más szinten folytak az emberpróbáló versenyküzdelmek, mint amihez hozzászoktunk (vagy nem) az olimpiátlan világban.
Mindenki számára kitűnt: a sport is küzdelem, de még mekkora, s nem pusztán harc.
Legfőképpen nem másokat megalázó harc a harcért. Hanem felemelő küzdelem, amit a sportoló is átél,
miként például a női öttusázónk, Gulyás Michelle, aki örömkönnyek között futotta meg a célig hátralévő száz métert. És ugyanígy a 6-7-6 többi aranyos, ezüstös, bronzos fiatal. És nagyon becsülni való 5-6-4 paralimpiai aranyosaink, ezüstöseink, bronzosaink. Kiderült újra és újra: van felemelő küzdelem, ami széppé és nemessé hangolja át, de legalább is feledteti pár napra, hétre a véres, emberáldozatok ezreit követelő szörnyű hétköznapokat, a szómocskokkal teli süllyedő világot bennünk és körülöttünk. Sőt, nem csak feledteti, hanem segít meghaladni is: három lépés távolságot felvenni vele szemben.
Ma, a Szentháromság utáni 17. vasárnapra szóló Losung Igéje pontosan arról szól,
hogyan lehet olimpiák között is úgy küzdeni a mindennapokban, tettekkel és szavakkal, hogy az élni érdemessé, emberlétünkhöz méltóbbá emelje milliók sorsát.
Az Isten teremtette lét rangjának fényét sugározva rá, bele a sokszor „fázó molekulányivá degradált” (Pilinszky) életekbe. János, a szeretet apostola írja: ”Aki Istentől született, az legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5,4).
Az ókori görög világban Nikéhez = a győzelem istennőjéhez az Athénban és másutt a harcba indulók és az olimpiára készülök fohászkodtak segítségért, győzelemért. János ezt a mitológiai közhitet hívja segítségül, hogy valami egészen más minőségű, Krisztus-minőségű győzelem jó hírét mondja el kortársainak. Ő a Jézus Krisztusban aratott niké, győzelem nem alkalmi jellegéről, hanem tartós élet-, és sorfordító hatásáról ír. A minőségi nikéről, a győzelemről, ami rendszeres, napi meghaladását, felülemelkedést jelent mindabban, amit a „világ” magában foglal kinek-kinek.
Fantasztikus mélységek és magasságok, emberi és isteni dimenziók mozgása, körtánca, egymásba változása, harmóniája, összhangja tör elő az Igéből. Az emberlétet felsegítő, átminősítő spirituális hitmozgásokat három mondatban fogalmaztatta meg velem a Szentlélek az Ige vezetésével: 1) a győztes hit: benne, mégis fölötte; 2) a győztes hit: nem, mert igen; 3) a győztes hit: folyamatos exodus fölfelé.
Különbség teremtés és világ között (kreáció – kozmosz)
János annak a világnak a legyőzéséről ír, amit a görög szöveg kozmosznak nevez. Finom hitbeli, Szentlélek adta különbségtétel érződik János fogalmazásában: Teremtő Istenünk a Biblia első Igéiben ég és föld teremtéséről, kreálásáról üzen (1Móz 1,1).
Amit Ő, a Kreátor, a Teremtő megalkotott, az a kreatúra, az anyagi valóság, majd az ember. Amiről János ír, az a megrontott, bűnbe esett ember világa, kozmosza. S még tovább: az egész teremtett világ együtt sóhajtozik, és együtt vajúdik mind ez ideig és sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését (Róm 8,22; 8,19).
A kreáció kozmosszá romlott a Sátán és az Édenből kiűzött ember, emberiség káini és egyéb harc-folyamatai nyomán. El egészen a Krisztus-gyilkosságig sodorta ez az emberiséget.
A nagy cezúra ebben a folyamatos, romlást hozó strugglefor life-ban, életharcban a golgotai kereszt, majd az üres sír. Az a két minősített hely ez a kozmoszban, melynek központi lénye és lényege Jézus,
akiben ez a sok generációs lét- és létezésrontás, romlás Isten beavatkozása, üdvtettei révén átfordult győzelembe.
Benne, mégis meghaladva
Milyen módon? Úgy, hogy a Jézusba vetett hitünk segítségével részesedünk a kozmoszt és kreációt újító győzedelmes hitből. Benne maradunk ugyan még a világ tér-idői realitásaiban, de hit által már fölébe emelkedünk a status quo-nak, adott helyzetünknek.
Ilyen volt az igazi hitújítók és a családi létszinteken a hívő ősök, nagyszülők többre bízó, ki-, és felemelő hite. A Krisztusban a világ fölött győzelemre jutott Szabadítóra támaszkodó közös keresztyén hit képes arra, hogy reális transzcendentálással, a valóságban maradva, mégis Isten felé emelni az életünket.
Nekem ez akkor kezdődött, amikor édesanyám születésemkor 3 napig kómában volt a csornai kórházban, de álmában ezt az üzenet hallotta: „fiad van, neveld fel”. És a sok deci vérveszteség valóságában, elgyengülten a reális szülési állapotban, mégis e fölébe emelte őt kockázatos önvalóságának a győztes Krisztus. Transzreálisan, a valóság fölé, a lelki és üzenetes, biztató, istenhanggal teljesen betöltött dimenzióba emeléssel.
Kálvint a Genfből elüldöző erkölcstelen város néhány év múlva belátta: nem jó így, szétzüllik a város. Elküldtek hát érte Strassbourgba, hogy jöjjön el pásztorukul. Mert fölébe akartak emelkedni előző és önmaguk számára is elviselhetetlen züllöttségüknek. Benne, de fölébe kerekedve és fölött maradva a mindenkori helyzetnek – ez a mi közös hitünk potenciális és valóságos győzelme. Krisztus győzelme bennünk, rajtunk, önmeghaladásra segítő győzelme.
Nem, mert igen
Jézus ezt kérte főpapi imájában: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” (János 17,15). A főpapi ima védelme alá helyezte őket, minket. Mert igent mondott teljes létezésével az Atyára, a szentséges Istenre, ezért tudott, mi több, kellett nemet mondania minden szentségtelenre, istentelenre, démonira, romlott emberire. Mi mindenre tudtunk már nemet mondani az életünkben, mert egyszer kimondta hitünk az igent Jézusra, Istenre? A spirituális létküzdelem, az üdvösségharc keretében? Amikor nem babra és milliárdokra ment a játék, amikor olcsó kompromisszumokkal kellett továbblavírozni a következő sorsstációig? Felismertük-e már a nem és igen kimondásának a létfeltételszerű szabadságát személyes életünkben? Bűnökre nemet – Istenért. Hatalomvágyak olcsó alkuira nemet Isten Országáért? Múló földi sikerekre nemet az örök sorstávlatok megpillantásáért, befogadásáért? Hány nem-je volt Urunknak, amikor a pusztában az ördög, a világ fejedelme hátborzongató, lélekdermesztő taktikával, méghozzá Isten Igéjének szemtelen és cinikus idézgetésével próbálta a Mestert eltéríteni megváltói útjáról (Lukács 4,13)? Mennyi nem, amit csak élő Istenhittel és az Ige vértelen szellemi fegyverével lehetett elérni! És a krisztusi, a keresztyén hit győzedelmének lényegét kiábrázolni: nem erővel, nem hatalommal, hanem Lélekkel és igazsággal (Zakariás 4,6). Legyen egyre több nemed a nemtelen, Krisztus-talan dolgokra, gondolatokra, buktatókra, emberekre, ajánlatokra, szellemi hatásokra az egyetlen nagy Isten-Igen segítségével!
Folyamatos exodusban – fölfelé
Izrael népe horizontális exodust élt meg először, amikor az Úr kihozta őket Egyiptomból, a szolgaság házából. Emberi méltóságot, hitbeli méltóságot adott nekik előbb a horizontális szabadítással, amiről a Kivonulás könyve, az Exodus (2Mózes) szól. Majd a Törvényadással, s a néppel vívott fájdalmas küzdelemben, az állandó materiális kísértés, a tapintható aranyborjú imádat félrecsúszása közben kellett vertikálisan, Hóreb-hegyi csúcsokig emelni tekintetüket. Roppant nehezen, kőtábla zúzó indulatokkal. A lábbal megvalósuló, horizontális exodus eseményeit mindig a lelkekben megvalósuló, felfele tekintő, vertikális exodussal kellett korrigálni, kiegészíteni, felrangosítani.
A mi hitünk győzelme mindkét exodust egyesíti magában: a vízszintes és a függőleges, az idői és az örök, az anyagi és a lelki-szellemi teljesebb létre segítő, fel-, és túlemelő Krisztus-valóságot.
Ez az a győzedelmes hit, amely már Krisztusban a kereszten és a feltámadásban legyőzte a kozmoszt és a sötét elemek, hatalmasságok erőit. Adja Isten Szentlelke, hogy beleérezz, megéld, átvedd a nikés, győzedelmes Krisztus-hit feltárt gyémántnál drágább dimenzióinak valóságát. Az életed valóságában megőrző, de már másként továbbvezető, átsegítő, túlemelő hatalmát. Mert az Ő győzelme nem erővel, nem hatalommal, hanem Lelkével valósul meg személyes és történelmi időkön át – a digitális korban is. Meg a Seregek Urának Lelkét nélkülöző mesterséges intelligencia virtuális világának virtuális labirintusaiban is…
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
