Ránk következő vasárnap, advent első vasárnapjával kezdődik az új egyházi év. Így van ez századok óta. Az egyházi év visszapillantó tükrében ilyenkor sokan elkészítik a hálaadás és a sáfárság mérlegét lelkiképpen is. Egyénileg és közösségileg, egyházilag és gyülekezetileg. Mi is.
Aki egyszerre használt a zsidóságnak és a keresztyénségnek
Miközben Brüsszelben a magyar kormány Keresztyénüldözés Elleni Államtitkársága és a Hungary Helps nemzetközileg is hiánypótló tevékenységét bemutató kiállítás nyílt Kereszt-tűzben címmel, ami jó érzéssel tölthet el, sokakat pedig elgondolkodtat, úgy vélem, a régmúlt kezdeteket is méltó felidézni. Évzáró visszatekintésünkben nagy tartozást kell törlesztenünk: Istennek szóló hálaadásunkat az első zsidó keresztyénvédelmezőért.
Nevezetesen azért, hogy volt egy tudós Rabban, Tanító a zsidó Szanhedrinben, Nagytanácsban, aki a történelemben elsőként állt elő azzal a szakrális-logikai érvvel vagy stratégiával, ami egyszerre segítette saját népe köznyugalmának a megőrzését és nagy bölcsességgel a börtönből szabadult Péter és az apostolok ügyének a védelmezését. Olyan érveléssel, amiről azóta kiderült: a vallási tolerancia, a szakrális konfliktuskezelés iskolapéldája. Gamáliélről, Pál egykori keresztyénüldöző Saul-voltának professzoráról van szó, akinek lábainál tanult: „Gamáliél lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint, és én is így rajongtam Istenért, ahogyan ma ti mindnyájan” (ApCsel 22,3). Az idézett Nagytanácsban lefolyt vita során voltak, akik a keresztyének sorsát a legveszedelmesebb eszközzel akarták rövidre zárni: „Amikor ezt meghallották (ti. Péter védőbeszédét), dühükben a fogukat csikorgatták, és arról tanácskoztak, hogy végeznek velük” (5,35). Ehhez képest a jeruzsálemi vita végére az Isten vezette érveléssel homlokegyenest ellenkező döntés született.
Mi történt alig fél óra alatt, amit a keresztyénség mai világhelyzetét, közel három milliárdnyi Jézus-követőt tekintve valóban történelmi fontosságú harminc percnek lehet tekintenünk?
Konfliktuskezelő istenbölcselet, szakrális logika és stratégiai győzelem
Többszörös csoda történt. Lukács, az ApCsel szerzője orvosi pontossággal írja le a dolgokat. Azt az érvet is, amivel Gamáliél, a megbecsült történelmi családnak, Hillél főpapnak az unokája, és a tudós Beth Hillel iskolának a vezetője előállt, így írja le Lukács: „Hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül. Ha pedig Istentől való, akkor úgysem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhetne, hogy Isten ellen harcoltok. Azok hallgattak rá” (ApCsel 5,38-39). Íme, az Istenre figyelő ember bölcsességének felragyogása, a keresztyénség iránti vallási tolerancia első történelmi nagy győzelme. Ez az, amit a mai teológiai kutatás Gamáliél-érvnek, Gamáliél-elvnek nevez.
Az első, amit látnunk kell: ezt Istenre figyelve, s a korabeli Izrael köznyugalmát, békességét oltalmazó szándékkal, Isten Rúahjától, Lelkétől vezetve fogalmazta meg a Rabban. Ma sincs sem zsidónak, sem keresztyénnek más útja a békességhez, mint Istenre figyelve keresni és fogalmazni meg egy konfliktushelyzet megoldásának a kulcsát. A másik, hogy Istenre figyelve merte vállalni a véleményét, ami az adott helyzetben a többség érzelmileg, indulatilag vezérelt hangulatával szemben a józanság kisebbségi hangját és érvelését jelentette. Volt bátorsága ehhez, mert Istentől kapta az erőt. Aztán: a gamáliéli érvelésben elhangzik két szó, ami azóta is minden őszinte és mély keresztyén (és zsidó) önvizsgálat, döntéshozatal kulcsszava: emberektől van-e vagy Istentől? (Az eredeti görög szavak: eksz anthrópon vagy ek theoú, latinul: ex hominibus vagy ex Deo). Nemcsak az önvizsgálat, hanem a helyzetelemzések, vallási és nem vallási közösségi konfliktusok vizsgálatának, megoldáskeresésének fő elvi kérdése ez: emberektől való-e vagy Istentől való? Ha csak egy esztendőnkre tekintünk vissza, és feltesszük nemzetünk, egyházunk, gyülekezetünk, családunk konfliktushelyzeteivel kapcsolatosan legalább utólag ezt a kérdést, akkor vajon milyen mérleget tudunk megvonni? Deficitiset? Nulla szaldóst? Nyereségest? Ha igen, legyen áldott érte Isten, aki ezt az ősi konfliktuskezelő reflexiós kérdést adta a szívünkbe: emberektől vagy Istentől való-e, amit és ahogyan átéltél, elszenvedtél, megfogalmaztál, kimondtál, megtettél vagy mulasztottál?
Mozgalom vagy megsemmisíthetetlen egyház?
Sokan voltak és vannak a történelemben, akik szerették volna, ha a feltámadott Jézus ügye csak mozgalom vagy emberi akarás lett volna. Márpedig Isten örök közösségének, az Ige és Szentlélek szülte kiválasztottaknak a sorsa nem a megsemmisítés. Gamáliél az Isten ügyét megsemmisíteni akarókat így nevezi: theómakhosz. Istennel küzdők, ellenkezők. Hány harcos vagy csűrcsavaros, diabolikus, kifinomult érvvel és logikával, theómakhoszi szervezett ateista, materialista eszmerendszerrel, fegyverrel, büntetőtáborral próbálták már megsemmisíteni? Se szeri, se száma. Nem sikerült. Nem azért, mert Péter és az apostolok, majd az ősegyház olyan rendkívüli lett volna, hanem azért, mert a világteremtő, a Fiában világmegváltó Isten oltalma alá vonta őket, minket. Aki megígérte: „Én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28,20). Mártírok voltak és lesznek, akik által még erősebbé válik a láthatatlan és a látható egyház. A gamáliéli stratégiának, vallási türelmet történelmi elvvé fogalmazó és a jeruzsálemi Nagytanácsban megvalósító Rabban múlhatatlan érdemeként írhatta Pál: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?… De mindezekben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket” (Róma 8,31; 35; 37). A theómakhoszokkal, az Istennel küzdők ellenoldalán maga Isten áll halálon, bűnön, elmúláson győzedelmes Fiával. Annak a Péternek pedig, aki a jeruzsálemi beszéddel jött a Nagytanács, és Gamáliél elé, Jézus már megígérte: „Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Máté 16,18). Az eltemethetetlen c. versében Füle Lajos református mérnök-költőnk egykori és mai theómakhoszoknak, Isten-gyűlölőknek, Jézus-tagadóknak üzente a 20. század végén: „Temették ideológiákba,/tagadás útszéli árkába,/tudomány sziklái alá./Harmadnapon feltámadott!/Temették gyilkos hitvitákba,/szent háborúk szennyes vizébe,/sötét élet-cáfolatokba./Harmadnapon feltámadott!/Temetgetik ma is… Hiába”.
Az egyházi év vége előtt legyen Istennek hála, hogy felmutatta Rabban Gamáliélen keresztül (neve jelentése szerint: Isten jót tett velem – tegyük hozzá: velünk is) a vallási konfliktuskezelés mennyei eredetű stratégiáját: „Ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket”. Ó-, és Új Szövetségnek Istene, Jézusunk Atyja, küldj ma békétlen világodba Gamáliéleket, Pétereket, az Isten szerinti hatékony konfliktuskezeléssel jól élő tanítványokat. Az előttünk álló 2025. egyházi évben is. Könyörülj rajtunk!
(Békefy Lajos / Felvidék.ma)
