Oroszország ugyan elismerte Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, Szlovákia – más országokkal együtt – viszont nem osztozik a testvérnemzet döntésében.
Dimitrij Medvedev orosz elnök keddi bejelentésének a hátterében ugyanis nyilvánvalóan az az ok áll, hogy a két szakadár grúziai tartomány lakosságának 70 százaléka orosz állampolgár, ezért az ő függetlenségi törekvésüket szerintük Moszkvának kötelessége támogatni.
A szlovák Külügyminisztérum Dimitrij Medvedev bejelentése után egy közleményt adott ki, amelyben annak a meggyőződésüknek adnak hangúlyt, hogy Szlovákia respektálja Grúzia területi egységét, amelybe Abházia és Dél-Oszétia is beletartozik. Szlovákia jó kapcsolatokat ápol Grúziával, ezért a területén keletkezett konfliktusok megoldásakor is ebből az elvből indul ki, hogy azokat békés tárgyalás útján a nemzetközi jognak megfelelően oldják meg.
A szlovák diplomácia Grúziával kapcsolatban arra is emlékeztetett, hogy most is úgy tett, mint a Szerbiából kiváló Koszovó esetében: Nem ismerte el a függetlenségét. Szlovákia az Európai Unió azon kevés országai közé tartozik, amely kitart Grúzia területi egysége és integritása mellett, hasonlóan, mint ahogyan tette ezt Szerbia és Koszovó esetében – áll a Külügyminisztérium állásfoglalásában.
A Külügyminisztérium ugyanakkor felhívja a nemzetközi közösség többi tagját is, hogy Grúzia és a szakadár tartományok esetében a nemzetközi jognak megfelelően cselekedjenek.
Felvidék Ma