Minden csapból már csak egy téma csurog. Nehéz szabatosan megmondani, miről van tulajdonképpen szó. Van, aki menekültekről beszél (ez a hivatalosan elfogadott, humánusnak tartott variáns), a merészebben fogalmazók népvándorlást emlegetnek (a mennyiségi tényezőre való tekintettel), a még merészebbek becsapott, megbolondított tömegek hisztérikus költözéséről szólnak, de aki ennél is élesebben fogalmaz, az már kiteszi magát a bizonyossággal bekövetkező veszélynek, hogy lefasisztázzák, lerasszistázzák, s kegyetlennek, embertelennek stb. mondják majd. A sajtó elsősorban a segíteni akaró emberségesség pózában tetszeleg – ez most az adott témában jól hangzik, a legjobb az, aki rátesz erre egy lapáttal, s látványosabb, tragikusabb sorsot tud prezentálni. Az Európai Unió pedig eljátssza az igazságos és körültekintő nagypapa szerepét, aki csak hümmög, hogy el ne rontson semmit a következő választásokra való tekintettel. Ja, igen, az egyes államok pedig elkezdték kapdosni az embercsempészeket, miután Ausztriában 71 emigráns meghalt, s ez olyan látványos, hogy megfelelő látványossággal tenni is kell valamit ezután.
Részletekkel és egyéb tényekkel, ne adj Isten negatívumokkal, amelyek nem férnek be a közérthetően populista hírekbe, s nem a menekültek szerencsétlenségéről szólnak, nem törődik senki. Azzal vannak elfoglalva, hogy nagydobra verik olyan menekültek sorsát, akik a háborús helyzet elől menekültek, meg a borzasztó körülményeket ecsetelik, amelyek között Európán végigutazni kénytelenek, az embercsempészeket pedig szidják. Holott ha tényleg olyan szegények és szerencsétlenek ezek a migránsok, akkor az embercsempészek tulajdonképpen a megmentőik, hiszen a megálmodott Kánaánba viszik őket áldozatkészen, ugyebár. Miért üldözik tehát ezeket az embercsempészeket, hiszen ők valójában a jótevőik, ráadásul csak amolyan kiskatonák, ügyeskedő flótások, akik élnek a lehetőséggel. Miért nem azokat fogdossák, akik ezt a népvándorlást előidézték, akik a potenciális migránsokat a költözésre ilyen-olyan ígérettel ráveszik és az egész folyamatot szervezik? Meg akik a háborús helyzetet okozták, s a térségbe fegyvert adnak el?
Természetesen akadnak tragikus helyzetek, sorsok, kár is volna tagadni – a baj ezzel az, hogy napi szenzációt kreálnak ebből, pedig a tragédia nem szenzáció, a tragédia „csak” tragédia. Ám asajtó sajnos ilyen, ezt hozza előtérbe, elvárva, hogy ország-világ sajnálkozzon, mert hiszen aki ilyen szörnyűséges helyzetbe került, annak föltétlenül segíteni kell, ez így emberséges, Európában ráadásul keresztényi is,aki nem segít, az nem is ember.
Az első kérdés persze az volna, milyen ismérvek szerint ítélünk meg bárkit, miszerint állapítjuk meg róla, hogy segítségre szoruló helyzetben van? Ez, ugye, lehet eléggé eltérő. Meg tudjuk különböztetni a tényleg segítségre szorulókat a spekulánsoktól? Megpróbáljuk ezt egyáltalán? Hadd mondjak el ezzel kapcsolatban egy példát: a tévében mutatták, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek osztogattak az iskolaév kezdete előtt mindenfélét, az egyik kislány örült is nagyon, azt mondta, új iskolatáskát kapott, milyen jó lesz, hiszen az anyukájával már azt latolgatták, hogy a tavalyi iskolatáskát kell majd használnia. Ekkor jöttem rá, milyen rendkívül hátrányos helyzetben nőttem föl, mivel én egy örökölt (!) iskolatáskát évekig használtam – csak akkor még nem tudta senki, hogy ez hátrányos helyzet. Tudom, hogy meredek ez a hasonlat, de a megkülönböztetés szüksége ettől nem kisebb. Olyan is volt, hogy migránsok szemére vetették, mi mindennel vannak ellátva – többek között okostelefonnal. Honnan van rá pénzük, így szólt a szemrehányás, ha egyszer olyan szegények. Aztán valakinek sikerült kiderítenie, hogy ez számukra rendkívül fontos, mivel rámehetnek vele a netre, s ott megtudják, merre kell menni, hogy illegálisan átkerüljenek a határon és találkozhassanak az embercsempésszel (ez is olyan frissen sült jog: normális körülmények között papírok nélkül villamoson sem utazhat az ember). Az a gyanú, hogy ez valami nemzetközi bűnszervezet „munkája” lehet, föl sem merül senkiben. Ellenkezőleg: a politikusok azon versengenek, ki tud jobb, meggyőzőbb érvet fölsorakoztatni, mennyire kötelességünk ezeket a szerencsétleneket ellátni fűvel-fával, természetesen ingyen, minden ellenszolgáltatás nélkül (mert munkára kényszeríteni nem lehet őket: ilyen a törvény), s hogy mennyire szüksége van Európának a beözönlő munkaerőre (!), miközben saját munkanélküliségi rátájuk emelkedőben. Na, nem is mérnökökre vagy orvosokra gondoltak, hanem (miként az osztrák parlamentben elhangzott) szociális munkásokra, nyugdíjasok ellátására, ami a bennszülött utódoknak már nyilván nem ízlik. Kedves, ugye?
Aztán ott vannak a visegrádi négyek, akik eléggé elutasítóan viszonyulnak az idegenek befogadásához. Hiába magyarázzák, miért, kapnak a fejükre eleget, otthon és Brüsszelből egyaránt, bármi letolást, csak megoldást nem.
Mert hát mi is volna a megoldás? Európa nem képes Afrika és Ázsia bevándorló millióit huzamosabb ideig ellátni, ráadásul ingyen, ebbe előbb-utóbb belesántul. Itt nem nélkülözhető alamizsnáról van szó, holott ez még csak az anyagi dolog részének egy része. Segíteni igen, természetesen, normális ember nem zárkózik el ettől – de nem fejetlenül, nem válogatás nélkül! Mert igazából csak annak kéne segíteni, aki erre tényleg rászorul, a jóságommal ne éljen vissza senki. És segíteni olyan mértékben, amennyire az nem megy a saját rovásomra (újból szögezzük le: nem csupán anyagiakról van szó, ez nem csupán mennyiségi kérdés!). Segíteni is csak addig szabad, amíg a segélyezett saját lábára állni képes (ám ezt sem lehet életfogytiglan értelmezni). Vagyis nem halat adni, hanem megtanítani halászni – ez kéne legyen a vezérfonal. Afrika, Ázsia problémáit nem Európában lehet megoldani. Bár sokan úgy gondolják, hogy igen, szinte ideédesgetik a potenciális költözködőket: gyertek csak, gyertek, olyan liberális törvényeink vannak, hogy azok majd juttatnak nektek bármit ingyen, s nagyobb mértékben, mint amennyit otthon keresni tudnátok, hiszen mi olyan jószívűek vagyunk, s nálunk az önfeláldozás a humánus demokrácia nevében így működik. Ha ezek után az a hála, hogy meg nem értve az európai intoleranciát gyilkosokká válnak néhányan, akkor Európa hirtelen Charlie-vá válik egy teljesen ésszerűtlen, hamis közösség vállalási hisztéria következtében. Tudjuk, mit csinálunk?
Nehéz követni, jóhiszemű emberségünk szellőztetése érdekében miért kell egy ügyes, agymosásnak is beillő propagandának bedőlve ennyire egyoldalúan látni egy olyan sokoldalú és bonyolult problémát, mint amilyen Európa elözönlése. S akkor még a kulturális, erkölcsi, vallási, civilizációs ellentétekről nem is beszéltünk. Tudjuk, mit csinálunk, vagy csak kapkodunk, s jobb híján tetszetős álmegoldásokkal foglalkozunk? Vakok vagyunk, vagy csak annak tettetjük magunkat? Mert mindennek van következménye, a segítségnek is, arra is gondolni kéne tehát, hogyan tovább, hogy mi lesz holnap és holnapután.
Aich Péter, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55498,55298,55888,55885,55881,55870,55916″}
