Komáromban, az oktatásügyünk és kisiskoláink megmentéséért megtartott nagygyűlésen elgondolkodtam. Elgondolkodtam azon, hogy az egyik oldalon források hiányában megszűnés fenyegeti a kisiskolákat, a másik oldalon pedig saját, állami forrásainkból kell eltartani bevándorlókat Bősön és az ország további táboraiban, amelyek a bevándorlók ellátására szolgálnak. Egyelőre néhány száz bevándorlót vettünk át Ausztriából, ám a közeljövőben minden bizonnyal több ezer törzsbevándorlóról kell majd gondoskodnunk, a kvótákról szóló brüsszeli szavazás következtében.
Elgondolkodtam azon is, ha a tömeges népvándorlás netán ellentétes irányú lenne, vajon hogyan fogadnának bennünket, európai keresztényeket az Arab félszigeten, Elő-Ázsiában? Tárt karokkal fogadnának bennünket, mint ahogyan azt ma a vándorok elvárják Bajorországtól, Svédországtól, Ausztriától és az Európai Unió további országaitól?
Mindenesetre láttuk, hogyan bántak el Egyiptomban a kopt keresztényekkel. Persze, nem szabad általánosítani, ám ne feledjük el, 1991 óta az Arab-félszigeten és Elő-Ázsiában folyamatosan zajlik ilyen-olyan háború. Érdekes, 23 éve folyamatosan se híre, se hamva nem volt a népvándorlásnak. Semmilyen népvándorlást nem tapasztatunk. Csak most és itt, az öreg kontinensen. Netán a véletlen műve lehet ez? Bizonyára nem.
Akkor viszont felmerül a kérdés, a népvándorlás kirobbantásával mi a „szervezők” célja? Az öreg kontinens civilizációs, demográfiai, társadalmi letaglózása, avagy a közjó megteremtése szerte a világon, a kontinensenként, nagyrégiónkét igencsak elmélyült életszínvonalbeli különbségek látványos és rohamos csökkentése? Ebbe a csapdába önként, dalolva táncolnának be a németek, meg a skandinávok? Nehezen hihető. Amennyiben a két feltevés közül az utóbbi igaz, akkor vajon Közép-Kelet-Európa, az unió perifériájára szorult országok széles tömegei melyik végletbe tartoznak, a társadalmi folyamatok irányítói melyik végletbe soroltak bennünket? A közjó, a népjólét avagy a leszakadók, a népvándorlók csoportjába?
Mindenesetre e kérdésre a régióinkban felnövekvő, ifjabb generáció megadta a választ. Lábbal. Tömegesen vándorolt és vándorol kontinensünk nyugati fertályába. Egyszerűen azért, mert kiegyensúlyozott, kiszámítható, harmonikus életet szeretne. E ponton nem érdemes ellenpéldálózni az Európai Unió fejlesztési alapjaival, mert a nagy perselybe Közép-Kelet-Európa országai is befizetik a számukra kirótt összeget. Függetlenül attól, hogy az adott országnak mennyit sikerül felhasználni a számára meghatározott pályázati keretből. Amit pedig a nyugatiak ránk áldoznak, az évente az államháztartásuk (nagyjából az állami költségvetésük) 2 százaléka, vagyis a hazai össztermékük durván fél százaléka. Persze, nekünk ezt is illedelmesen meg kell köszönnünk, ezért hálásnak kell lennünk. Ám mindezért nagy, nagyon nagy árat fizettünk.
Feláldoztuk iparunk jelentős részét, kiszolgáltattuk a piacot, a teljes kiskereskedelmet. Az utóbbi következtében tönkrement a könnyű ipar, a mezőgazdaság, az élelmiszeripar tetszhalott állapotba került. Emiatt ennyire magas a munkanélküliség, különösen régióinkban, az ország déli járásaiban. A társadalmi folyamatok irányítói valahogy nem találták meg az elfogadható egyensúlyt a piacok megszerzése és a társadalmi felelősség elmélyülése között itt, kontinensünk középső és keleti részén.
Ne haragudjanak meg nyugaton, de megérthetnék: régióinkban emiatt is ütköznek ilyen súlyos ellenállásba a bevándorlás és a népvándorlás tekintetében. Másodszor nem szeretnénk a vesztesek kategóriájába tartozni. Nem szeretnénk, hogy újra rajtunk csattanjon az ostor. Idejekorán ezt felismerte a magyar, a szlovák és a cseh kormány. A lengyelek pedig félúton megtorpantak. Vagy megtörték őket… Népük hamarosan eldönti, hogyan tovább.
Úgy másfél éve furcsa folyamatok tanúi lehetünk mindannak, ami kontinensünkön zajlik. Tőlünk keletre, mégis itt a szomszédban dúl az ukrán háború. Annak előzményei, okai sokak számára ismertek. Tőlünk nyugatra meg zajlik a küzdelem kontinensünk, Európa arculatának megvédéséért. A civilek, a nép harcol politikusainak döntése ellen. Mi lesz mindennek a folytatása, vége? Attól tartok, paradigmális társadalmi változások küszöbén állunk. A békés, töretlen társadalmi és gazdasági fejlődés végre uralkodjék el kontinensünkön és itt, a szülőföldünkön egyaránt. Az életszínvonalbeli különbségek enyhítését, csökkentését, a közjó megteremtését elsősorban itt, kontinensünkön kellene végrehajtani. Ha már szoros kötelékbe tartozunk, szövetséget alkotunk, az Európai Uniót. Mindannyiunk érdeke ezt kívánja!
Farkas Iván, Felvidék.ma
A szerző az MKP alelnöke {iarelatednews articleid=”56414,56221,56212,56073,55968,55498,55298,54905″}
