Robert Fico, a Smer-SD elnöke a választási eredmények alapján kötelességének tartja a kormányalapítást. Robert Fico és pártja 4-5 százalékkal jobb, mintegy 33 százalékos eredményre számított.
dé,Felvidék.ma
-
-
Azt hiszem mindenki döbbenten fogadhatta választásaink eredményeit, amelyek végképp nem azt tükrözik, amit már hetek óta a sok felmérés mutatott.
-
Az önálló Szlovákia történetében hetedik parlamenti választás során eldőlt: nyolc parlamenti pártja lesz az elkövetkező négyéves választási időszakban a szlovák parlamentnek.
-
Budapesten március 3. és 5. között rendezték meg a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) sporteseményt. A tornán idén öt ország tizenhat csapata vett részt. Felvidéket a komáromi Selye …
-
A 6,5 százalékos eredményt elérő Most-Híd várhatóan 11 képviselőt küldhet a parlamentbe, ebből azonban csak heten magyarok. Emellett a Sieť és a OĽaNO-Nova listáján is bejutott egy-egy magyar képviselő.
-
Az évközi összehasonlítás alapján januárban növekedett a pozsonyi reptér forgalma. Ám a növekedés ellenére is elmarad az utasforgalom a környező államok fővárosainak reptereihez képest.
-
A Katedra Alapítvány által fenntartott Katedra Társaság újonnan megválasztott elnöke Pintes Gábor docens lett. Komzsík Attilát váltja a tisztségben.
-
A balti országok és Szlovénia légtérvédelmének egyidejű ellátásával a Magyar Légierő négy hónapon át több tízmillió európai polgár biztonságát szavatolta – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a …
-
Itt van ismét a hónap első hétvégéje, amikor újfent barangolunk az ősi köveken és ismerkedünk a város történetének újabb szeletével, a protestáns Kassával.
-
Oriskó Norbert képriportjaA vonatkozó cikkünk ITT érhető el.

