A Via Nova Ics a Csatlakozz a jövőhöz! jelszóval szólította meg a választópolgárokat. Cziprusz Zoltán a Via Nova ICS alelnöke 10.21-kor szavazott.
he, Felvidék.ma
-
-
Ötezer eurós kiadással újult meg Rakottyáson a több mint negyven évvel ezelőtt épült református templom veszélyessé vált tetőzete. A költségeket saját forrásból állta az egyházközség az évek óta …
-
A zselízi születésű Gubík Ági színésznő volt a Reviczky Társulás vendége március 4-én. Az est folyamán telt ház köszöntötte a Televíziós Újságírói díjas színésznőt. Szeptemberben újabb elismerést kapott- …
-
(Folyamatosan frissítve) Az MKP elnöke lakhelyén, Alsószeliben fél tizenegykor feleségével együtt érkezett a szavazóhelyiségbe. Az MKP tagjai és képviselői is éltek a szavazati jogukkal. A legtöbb helyen ott voltunk. …
-
(Folyamatosan frissítve) Az elsők közt adta le szavazatát Robert Fico kormányfő, mert nem akart túl sokáig „sorban állni“.
-
A kiskereskedelmi bevételek terén 2016 januárjában 1,4 százalékos hóközi csökkenés volt tapasztalható.
-
A budapesti Titok Galériában két nemzetközi kiállítás is nyílt március 4-én. A magángaléria földszinti termeiben My art is your art címmel osztrák képzőművészek csoportos tárlatát csodálhatják meg, a …
-
Rimaszombatban félszázadik alkalommal díjazták a régió (a Rimaszombati és a Nagyrőcei járás) legjobb sportolóit.
-
A kassai Állami Tudományos Könyvtár (ÁTK) Kulturális-művelődési Központjában (Pribina u., egykori Gyula u. 1) március 2-án, szerdán nyílt meg Rozman László fényképész kiállítása.
-
Miközben Robert Fico kormányfő bírált több európai országot, mert fegyvereket exportált Szíriába, Szlovákia titokban ugyanezt tette.

