Az érés mindig hoz örömet a gazdának így ősz táján, még akkor is, ha nem olyan a termés, mint amit elvár a sok-sok munka után. S van, amikor …
Archívum – vélemény
-
-
Ünnep volt augusztus 22-én Komáromban. Összejött a város. Szívet melengető volt látni az otthonomat jellemző arcokat, személyeket. Igen, mindenki a Bánk bán-ra jött. Fiatalok és idősek, családok és …
-
(Fényképgalériával) A Szent István-ünnepségre 1986 óta immár hagyományosan, tehát idén is Kisasszony havának negyedik szombatján, Szent István királyunk napját követő második szombaton került sor.
-
Érdeklődéssel és őszinte örömmel olvastam a 2010. augusztus 22-i, a csehországi magyar szervezetek közös, Szent István napi ünnepségéről szóló tudósításukat, amelyhez néhány pontosító-magyarázó kiegészítést szeretnék tenni.
-
A barátom mesélte el a következő történetet. Képzeld, elment a vejem egy Ausztriában meghirdetett pályázatra. Minden rendben volt, mert az Iván nagyon jól beszél angolul. Mégsem vették fel, …
-
A nevem Kovács Zsolt. 26 éves felvidéki magyar vagyok, bodrogközi lakos. Végzettségem szerint közgazdász. Írásomat azért kezdem bemutatkozással, hogy szavaim ne egy ismeretlen és névtelen ember gondolatai legyenek.
-
Hatvan éves a Duna utcai Pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium. A már hónapokkal ezelőtt hirdetett ünnepségre június 11-én, a Rózsavölgyi kultúrházban került sor 15 órai kezdettel.
-
Mindenki okos. Erről nekem mindjárt Hofi Géza jut eszembe, pontosabban egy szállóigévé vált szófordulata: „Bezzeg a mama! A mama megmondta!” Ezt az én anyósom úgy csinálja, hogy bármit …
-
Augusztus első napjaiban Európa minden tájáról ministráns fiúk és lányok zarándokoltak Rómába, hogy részt vegyenek a nemzetközi ministránstalálkozón és találkozzanak a Szentatyával.
-
(Fényképgalériával) 2010. július 23-24-én engesztelő virrasztással imádkoztunk a zselizi Szent Jakab templomban a felvidéki magyar katolikusokért, amit július 25-én ünnepi szentmisével koronáztunk meg Szent Jakab éve alkalmából.