18.3 C
Bratislava
16.9 C
Dunajská Streda
10 C
Banská Bystrica
12.3 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Itt és Most

A jövő hónaptól 10,6 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Hogy ez valójában konkrétan mennyit jelent, annak az érintettek utánanézhetnek a Szociális Biztosító által elérhetővé tett...
Azok a nyugdíjasok, akik készpénzben kapják a nyugdíjukat postai úton, a hónap 2. és 16. napján, szeptemberben, az ünnepek miatt, kétnapos eltéréssel fogják ezt megkapni.

A belügyminiszter tiszteletben tartja a Kaliňák ügyében hozott bírósági döntést

Roman Mikulec belügyminiszter úgy fogalmazott, tiszteletben tartja a Legfelsőbb Bíróság (NS) döntését, melynek alapján pénteken szabadlábra helyezték Robert Kaliňák volt belügyminisztert. Mikulec azt mondta,...

Kollár: legkésőbb júniusban előrehozott választás lehet, még jobb lenne a május

Legkésőbb júniusban előrehozott választást lehetne tartani, még jobb lenne a május – jelentette ki Boris Kollár (Sme rodina) házelnök, miután az elnöki palotában megbeszélést...

Heger elutasítja az összeesküvés-elméleteket és az ellenzék fenyegetőzését

Eduard Heger kormányfő elutasítja az összeesküvés-elméleteket és az ellenzék fenyegetőzését azzal összefüggésben, hogy csütörtökön őrizetbe vették Adrián Szabót, a Felügyeleti Szolgálati Hivatal igazgatóját. Leszögezte,...

Čaputová nem ellenzi a kettős állampolgárságot

Zuzana Čaputová hosszú fehér ruhában, tornacipőben vonult be Gombaszögre. A tábor legnagyobb sátrában eddig nem tapasztalt érdeklődéssel várták a vendéget. A beszélgetés során az...

Jóváhagyta a kormány az orvosfizetések emelésére vonatkozó javaslatot

Az Orvos Szakszervezetek Szövetségének (LOZ) követeléseire reagálva kedden jóváhagyta a kormány az orvosok fizetésemelésére vonatkozó javaslatot. A kabinet gyorsított eljárás keretében intézkedett. Az Egészségügyi Minisztérium...

Heger: Megegyeztünk a jövő évi állami költségvetés támogatásában

Az OĽaNO, a Sme rodina, az SaS és a Za ľudí pártok megegyeztek a jövő évi állami költségvetés támogatásában. Ezt Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő...

Közel tízezer ukrán gyerek tanul a szlovák iskolákban

9732 ukrán gyerek tanul szlovák iskolákban. A legtöbben a Pozsony megyei alapiskolákban, a legkevesebben Besztercebánya megyében. Május 6-ig a legtöbb ukrán állampolgár a regionális...

Raši: Szlovákia lassan meríti az uniós forrásokat, több százmilliótól esik el

Szlovákia lassan hívja le az uniós támogatásokat, a szakértői kormány pedig nem állt elő olyan megoldással, amely meggátolná, hogy vissza kelljen adnunk a pénzt....

A Btk. 363-as paragrafusáról tárgyal az Alkotmánybíróság

A Btk. 363-as paragrafusáról tárgyal zárt ülésén az Alkotmánybíróság – tájékoztatott Martina Ferencová, az intézmény szóvivője. A testület döntéséről Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke...

A szlovák Watergate-ügy miatt Šutaj Eštok szerint fájhat Matovič feje

A szlovák Watergate-ügy érintettje Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter szerint Igor Matovič volt pénzügyminiszter, akinek a minisztersége idején a trezorjában egy leirat lapult az akkori...
53490

„Toll és hárfa”: VI. Édes Gergely-emlékverseny Madaron

A toll jelképezi a tudást, költészetet, amely magába foglalja a történelmet, a nyelv és irodalom sokszínűségét. A hárfa az ének, zene szeretetét fejezi ki....

Elhunyt Tóth Károly

Hosszú, súlyos betegség után elhunyt a Fórum Kisebbségkutató Intézet alapítója és első igazgatója, Tóth Károly.