Az ünnepre készülődve a világjárvány miatt több mindent másként teszünk. Eltér a megszokottól az idei húsvét menete, formája sok mindenben. Az ünnepnapokhoz társult hagyományok közösségi formái is másként, …
Hitélet
-
-
A 19. század nagy gondolkodója, Henri Lacordaire, híres francia Domonkos-rendi szerzetes, hitszónok, jogász a következő bölcs megállapítást tette: „Amennyi templom és gyóntatószék ajtaja zárul be, annyival több kórház …
-
Boldog a szívem Uram, mert annyi kincset osztottál szét ezen a világon feltámadásod óta, hogy még számba venni is lehetetlen. A Feltámadott korokon át növekvő világkultúrája ez. Most …
-
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek este hat órától a budapesti Szent István-bazilikában …
-
Jézus erősebb a templom falainál, és ahogy a bezárkózott tanítványokat, úgy a karanténban lévő mai embert is meg tudja szólítani – mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvét …
-
A kétségbeesés és az új élet reményének a korábbiaknál mélyebb valóságáról beszélt a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét alkalmából az MTI-nek. Balog Zoltán a szerdán rögzített …
-
Isten a bajban is hűségesen szeret, és idén különösen fontos, hogy ezt tudatosítsuk magunkban – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét alkalmából az MTI-nek. Erdő Péter felidézte: …
-
Idén, immár második alkalommal, a sokéves hagyományoktól eltérően, rendkívüli módon éljük át a húsvéti ünnepkört. Óvintézkedések, korlátozások, alternatív megoldások. S mégis ünnep az ünnep?! Igen! A húsvéti vigília …
-
A keresztyén hitnek, az ünneptörténetnek ezredéves nagypénteki fő Igéje, bibliás cantus firmusa, vezérszólama ez: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el …
-
A Pátria rádióban a Világosság református egyházi műsor 2021. április 4-ei, 7.05-kor kezdődő adásának témái: húsvét az élet győzelme a halál felett, folytatódik a Fazekas László emeritus püspökkel …