A Pátria rádió Világosság református műsorának június 12-ei ajánlata
A Pátria rádióban 2016. június 12-én, vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsorban szó lesz a valódi szabadságról, a konfirmandusok vallástételéről és folyatódik a megkezdett bizonyságtétel is a függőségből való szabadulásról.
A losonci református templomban a szépen felújított padokban foglalhatnak helyet
Emlékezetes lesz május első vasárnapja a losonci református gyülekezet tagjai számára, mert a templomban, 70 év után ismét az eredeti padsorokban ülve hallgathatják Miklós...
Örömünnep: Több évtizednyi hallgatás után szólalt meg ismét a perbetei református templom orgonája
Újra szól a református templom orgonája, a benne rejlő „gazdagságot” orgona koncerten mutatták be május 21-én. A felújítás után a régió egyik legjobb orgonájává vált a perbetei.
Fatimai imadélután Dercsikán
A lelki program negyed hattól rózsafüzér-imádsággal, majd háromnegyed hattól rövid előadással vette kezdetét.
Felvidéki magyar ministránsok seregszemléje a labdarúgás jegyében
A felvidéki Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Farnadi Katolikus Egyházközség szervezésében május első napján, tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felvidéki ministránsok focitornáját.
Imaest a lelki tisztaságért
Októberben a Kárpát-medencében közel húsz helyen tartanak imaestet a lelki tisztaságért, a tiszta szerelemért. 2009-ben Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense...
A családról és a házasságról szól a Világosság
A Világosság református egyházi műsor február 11-én, vasárnap 7.05 kezdettel jelentkezik új műsorával a Pátria Rádióban.
Újabb 35 millióval támogatja a magyar kormány a somorjai református templom felújítását
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a somorjai református templomfelújítás befejezése céljából újabb 35 millió forinttal támogatja a Somorjai Református Egyházközséget – tudtuk meg a gyülekezet...
A Pátria Rádió katolikus egyházi műsorának december 27-ei előzetese
A Pátria Rádió katolikus egyházi műsora december 27-én, vasárnap 7 óra 5 perckor jelentkezik új adásával. Statisztika, amely szerint az imádkozó házaspárok kerülnek...
Római keresztút: a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szóltak a meditációk
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk...
Erdő Péter: az egyház nevelést, identitást, küldetést adott az európai népeknek
A szekularizált Európában a katolikus egyház küldetésének jelentőségét hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kezdete előtt az Il...
A sümegi Hétfájdalmú Szűzanya búcsúja
Szeptember 3. vasárnapján rendezték meg számos hívő jelenlétében a sümegi Hétfájdalmú Szűzanya főbúcsúját. Idén két év kihagyással után nagy örömmel vettünk részt a búcsún...