Megnyitották a felújított városi uszodát és kerékpárút épül Léván
Léván még a múlt év novemberében befejezték a városi fedett uszoda felújítását, de a világjárvány miatt csak most nyitották meg az érdeklődők előtt. A...
Egész hetes gyermekprogramok Komáromban
Gyermekfesztivál, izgalmas játékok és 1000 gombóc fagylalt várja a komáromi gyerekeket június első hetében. A nemzetközi gyermeknaphoz kapcsolódó rendezvények kedden kezdődnek és a hét...
Nagyszombat városa mától nem működteti a telefonvonalat, mely az oltásra való regisztrálást segítette
Nagyszombat városa mától nem működteti azt a telefonvonalat, melyen keresztül a városi hivatal dolgozói segítettek az érdeklődőknek a koronavírus elleni oltásra való regisztrációban. Ez a szolgáltatás március közepétől volt igényelhető, s elsősorban azokat volt hivatott segíteni, akik egyedül nem tudtak regisztrálni az állami rendszerbe.
Újra él a dunai Limes: rengetegen várták a Danuvia Alacrist Izsán
Több száz érdeklődő vett részt tegnap délután a római kori evezős érkezésén az izsai Leányvár dunai kikötőjénél. A Római Birodalom határát képező izsai Kelemantia (Leányvár) épp egy éve került fel sorozathelyszínként az UNESCO világörökségi listájára. Azóta ez volt az első ilyen nagyszabású esemény a világörökségi helyszínen.
Az arzénszennyezés határértékének kétszeresét mérték a Sajó magyarországi szakaszán
A mintavétel vizsgálatának eredményei kimutatták, hogy a – magyarországi szabályozás szerint – a normál talajokra vonatkozó határértéknél (15 mg/kg) kétszer magasabb a toxikus, rákkeltő arzén koncentrációja Sajópüspöki térségében.
Szenczi Molnár Albert munkássága példaértékű
A szervezők próbáltak minden korosztályt megszólítani, azt szeretnék ugyanis, hogy a kisgyermekek és az idősebbek is ismerjék meg a tudós, a zsoltárfordító munkásságát.
Kiss Péntek Józsefről nevezték el a megújult kamaratermet a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési...
A komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ újonnan kialakított kamaratermét adták át ma, mely Kiss Péntek József rendező, tanár, színházigazgató, művelődésszervező nevét viseli majd....
Autóbalesetben elhunyt Nagy Adrián, a DAC fiatal játékosa
A DAC mély fájdalommal tudatta, hogy 18 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Adrián, a klub utánpótlás-játékosa.
„Klubunk mély megrendüléssel vette tudomásul, hogy egy tragikus...
Bejártuk az átadás előtt álló, teljesen felújított Marianum főépületét – képekkel
Rövidesen befejeződik a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Király püspök utcai főépületének rekonstrukciója. A hivatalos átadás előtt az intézmény fenntartója képviseletében Kiss Róbert püspöki helynök,...
Tata Város Önkormányzata nemzeti lobogót adományozott Szőgyén közösségének
A Szőgyén Öröksége Társulás hatodik alkalommal szervezete meg a nyitott templomok napját, amikor egész napos program várta a keresztény-nemzeti kultúra értékeinek méltatóit. A nap egyik fénypontja volt az ajándékozási szertartás, amikor a Tatáról érkezett nemzeti lobogót Michl József polgármester átadta a testvértelepülés, Szőgyén közösségének.
Kitartás és lelkierő
Azt feltétlenül elmondanám, hogy ehhez a foglalkozáshoz nagyon fontos a kitartás és a lelkierő. El kell tudni viselni a kritikákat, és figyelembe kell venni, hogy szakmánkban nagy a versengés.
10. Perbetei Nemzetközi Tűzoltóverseny és Mazsorett-találkozó
Tizedik alkalommal szervezték meg Perbetén a Nemzetközi Tűzoltóverseny és Mazsorett-találkozó. Az augusztus 8-i rendezvény a mazsorett- és tánccsoportok felvonulásával kezdődött, majd ezt követte a...