Kétszáz család kap a Dunaszerdahelyen összegyűjtött adományokból
Hogy sikerült az év végi gyűjtés, kérdeztük Bugár Györgyöt, a Dunaszerdahelyi Plébániai Karitász vezetőjét, annak apropóján, hogy az idén nem adventkor, hanem már a...
Nyertest hirdettek a Településeink értékei pályázaton
Az első helyen a Nagymegyeri Értéktár Bizottság végzett. A második az ógyallai, a harmadik pedig a bátkai lett.
Sikeres főpróba és két új igazolás Somorján
Két játékossal bővült a somorjai STK kerete, hiszen az első ligás tapasztalatokkal is rendelkező Záhumenský Timotej és Pančík Juraj érkezett a csapathoz a múlt...
KOMVaK-ügy: az igazgatótanács elnöke lemondott önkormányzati bizottsági tagságáról
A KOMVaK igazgatótanácsának elnöke, Olláry Viktor lemondott a városi önkormányzatban betöltött pénzügyi bizottsági tagságáról. Döntésekor családi okokra hivatkozott, a városi vízműben betöltött tisztségét azonban...
Pótválasztásokat tartottak tíz településen
Szombaton tíz településen tartottak pótválasztást. Három településen polgármestert választottak, további hét községben önkormányzati képviselőkre lehetett voksolni. A Lévai járásban található Felsőtúron is polgármester választásra került sor.
1956-os megemlékezés Ipolyságon: Emlékezni fontos, jövőt építeni kötelességünk
Ipolyságon a hagyományt követve a Megbékélés kapujánál tartották meg az 1956-os megemlékezést. A köztemetőben szervezett esemény szónoka Kiss Beáta, a Magyar Közösség Pártjának lévai...
A közvilágítás modernizációja a déli régiókban
Nyár óta már több lévai járásbeli településen hajtották végre a közvilágítás modernizációját. Az energiatakarékos LED technológiájú közvilágítás bevezetésével nem csupán településfejlesztés valósul meg, hanem...
Hozta a kötelezőt a DAC a Slovnaft Kupa második fordulójában
A hétvégi bajnoki mérkőzés után szerdán, szeptember 13-án ismét pályára lépett a DAC csapata, ezúttal a Slovnaft Kupa második fordulójában a Dévényújfalu otthonában.
Érdekes, hogy...
Nyögvenyelős csaták a III. ligában
A III. ligában a régió csapatai csak nehezen birkóztak meg az alsóbb régióban tanyázó ellenfeleikkel, sőt a losonciak ki is kaptak idegenben. Az V. ligában a felediek folytatták remek sorozatukat, a ragyolciak is könnyedén gyűjtötték be a három pontot Szklabonyán, míg az ipolynyékiek kiütötték az osgyániakat.
Szabó Dušannal a szlovákiai magyarság perspektíváiról értekeztek Királyhelmecen
A Bodrogközi Magyar Közösség Házában egy újabb estét töltöttek el a művelődés és közösségépítés jegyében. A Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás „A nemzeti...
Zászlófelvonással, rendhagyó színpadi műsorral ünnepli várossá válásának 750. évfordulóját Komárom
Komárom zászlófelvonással, koszorúzással és rendhagyó zenés történelmi-irodalmi műsorral emlékezik meg április 1-jén várossá válásának 750. évfordulójáról. A jeles nap Észak és Dél-Komárom közös ünnepe...
A listavezető otthonában döntetlenre játszott a továbbra is nyeretlen somorjai STK
Vasárnap Kassán vendégszerepelt a somorjai STK és a rájátszás 4. fordulójában döntetlennel zárt a bajnokságot vezető VSS-szel.
A meccs 14. percében Peu helyzetbe került ugyan,...