Füleken komoly beruházásokat terveznek a parkban és a temetőben
A városi képviselő-testület a decemberi testületi ülésen jóváhagyta a város 2021-es költségvetését. A beruházási tervek jegyzékében erre az évre a köztemetőt érintő munkálatok, valamint...
Farsangvégi szokások az Alsó-Garam és Alsó-Ipoly mentén
A tél temetése tájainkon évről évre öröklött hagyomány lett. S örömteli, hogy ezt a mai generációk is éltetik, reméljük még sokáig.
Helembán az Alsó-Ipoly menti...
A rimaszombatiak már befejezték, menetelnek a tornaljaiak
A rimaszombatiak a hétvégén már befejezték a 2016/2017-es évadot, mégpedig három győzelemmel zárták a II. ligás szereplésüket, de még senki sem tudja, hol folytatják...
Májustól újra megnyitja kapuit a látogatók előtt a füleki vár
Májustól újra megnyit a füleki vár és újdonságokat kínál a várséta a felvidéki városban – erről a vármúzeum tájékoztatta az MTI-t csütörtökön.
Az állandó kiállításon...
Ünnepélyes keretek között adták át a zselízi magyar alapiskola új épületrészét
A járványszabályok enyhítését követően Zselízen rögtön ki is használták a lehetőséget a magyar tannyelvű alapiskola új épületrészének ünnepélyes átadására május 21-én. A tanintézmény komoly...
A jászói szabadegyetem zárónapja
Immár közel két évtizede hagyomány, hogy az utolsó nap a vendéglátóké – ezért JÁSZÓ NAPJA. Délelőtt a premontrei apátsági templomban zajlik ünnepi szentmisével.
Az idén...
Egy sakkverseny, mely emlékezés is
Bátorkeszi a hétvégén immár 9. alkalommal adott otthont az EuroPRESS Kupa nemzetközi sakkversenynek, melyet alapiskolás diákok részére rendeztünk. Az esemény az idei évtől emlékverseny,...
Felvidékre érkezett a Theatrum Hungaricum ifjúsági színház
A Magyar Közösség Pártja és a Pro Unitas Polgári Társulás meghívására és szervezésében érkezett a Felvidék déli régiójának településeire a budapesti székhelyű Theatrum Hungaricum...
Vállvetve fejlődik Csallóköz és a Szigetköz turizmusa
A partnerek együttműködése egy sikeresebb, egységesebb és közös együttműködésen alapuló idegenforgalmi jövő kialakítását szorgalmazza. Célul tűzték ki, hogy ez a két, földrajzilag is egybefüggő turisztikai régió együtt fejlődhessen, amihez a közös, határon átnyúló fejlesztések stabil hátteret biztosíthatnak.
Süssünk, süssünk valamit! – Régi idők édessége készült a gyerekek keze nyomán, a szőgyéni...
A vírus okozta rendelkezések miatt szűkebb körbe kényszerült az a hagyományos tájházi rendezvény, mely „Süssünk, süssünk valamit!” címen lopta be magát a hagyománykedvelők szívébe...
Arany János-emlékműsor a Nyitra Megyei Művelődési Központban
A Tatai Versbarátok a „Verses, zenés összeállítás Arany János műveiből” című programmal érkeztek Nyitrára március 23-án, melyet a megyei művelődési központ kisebbségi osztályának munkatársa, Varga Szilvia szervezett.
A kassai U. S. Steel egyelőre a megszokott módon üzemel
A kassai U. S. Steel jelenleg még a megszokott módon működik. Mint ahogy az ukrajnai katonai konfliktussal összefüggésben az acélművek szóvivője, Ján Bača a...