„Előre jelzem, tisztelem Štefan Hríbet. Sőt kijelentem, ha Ő lenne az átlagos mai szlovák állampolgár gondolkozásmódjának megtestesítője, egészen máshol tartanának a szlovák-magyar kapcsolatok. Kettős állampolgárság kérdésében is. De …
Berényi József
-
-
Február 10-11-én került sor az Európai Néppárt kibővített elnökségi ülésére Brüsszelben. A kétnapos elnökségi ülés keretén belül, pénteken Berényi József, az MKP elnöke az Európai Parlament épületében találkozott …
-
A parlamentben a nacionalizmus, a populizmus és a hungarofóbia legyőzte a józan észt – mondta Berényi József MKP-elnök az állampolgársági törvény módosítási folyamatának mai bukását követően.
-
(Fényképgalériával) A Magyar Koalíció Pártja elnöksége ma kibővített ülést tartott a dunaszerdahelyi városházán, amelyen Orbán Viktort, a hivatalos szlovákiai látogatáson részt vevő magyar miniszterelnököt is köreikben üdvözölhették.
-
Interjú Berényi Józseffel, az MKP elnökével – Nem várt politikai vihart okozott Szlovákiában a főügyészválasztás, a kormánykoalíció két fordulóban sem tudta biztosítani a szükséges többséget jelöltjének, végül úgy …
-
Orbán Viktor magyar miniszterelnök, egy nappal hivatalos szlovákiai látogatása előtt hivatalában fogadta Berényi Józsefet, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét. Ugyancsak tárgyalást folytatott a tisztújítás előtt álló Romániai Magyar …
-
(Képgalériával frissítve) Szlovákiai hivatalos látogatása során Schmitt Pál, a Magyarország Köztársaság elnöke a pozsonyi Csemadok-székházba is ellátogatott, ahol a Magyarok XXI. beszélgetéssorozat felvidéki állomásaként a szlovákiai magyar civil …
-
Berényi József, az Magyar Koalíció Pártának (MKP) elnöke volt a Hír Televízió Sziluett című műsorának a stúdióvendége. A beszélgetés első témája a magyar állampolgárság felvételének a lehetősége volt, …
-
Berényi József volt a TA3 hírtelevízió kedd esti politikai vitaműsorának egyik stúdióvendége. A téma a magyar állampolgárság felvételének lehetősége volt. Az MKP elnöke szerint megalapozatlanok valamennyi olyan híresztelés, …
-
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint bonyolult esztendő volt a 2010-es év. Szerint a parlamenti választások előtt az MKP kommunikációs hibákat is vétett, de szerepet játszott …

