Tegnapi cikkünkben részletesen, tényszerűen ismertettük az MKP, illetve a Most-Híd választási eredményeit a magyarok által lakott régiókban. Most kicsit nézzük meg azt is, mi húzódik meg a számtenger …
Megyei választások 2017
-
-
Vasárnapi főzés közben szól a rádió. A műsorvezető éppen Bugár Bélát és Richard Sulíkot faggatja. A kérdező többször visszatér a magyar (nem)összefogásra. Erre a Most-Híd elnöke sértődött hangon …
-
A választások másnapjának hajnalán már azon töprengtem: vajon milyen eredmény született, kik kerültek be a megyei döntéshozatalba? Képesek vagyunk-e még kicsinyességeinken, sérelmeinken, közönyünkön felülkerekedni és letenni voksunkat a …
-
Pozsony megyében veszítettünk pozícióinkból. Az MKP egy széles jobboldali koalíció tagjaként vágott neki a 2017-es megyei választásoknak. Miután a júniusi képviselő-testületi ülésen megemelték a képviselői helyek számát, az …
-
A Magyar Közösség Pártjának központi kampánystábja Bős városában várta az eredményeket, majd azok ismeretében Menyhárt József MKP-elnök és Őry Péter kampányfőnök tartottak sajtótájékoztatót. Őry Péter első mondata a …
-
Kassa megyében 854 szavazóhelyiségben adhatták le szavazataikat a választók. Az 57 képviselői tisztségre összesen 469 képviselőjelölt pályázott. A részvételi arány jóval magasabb volt, mint négy évvel ezelőtt, a …
-
Lezajlottak a megyei választások, melyek eldöntötték, hogy az MKP továbbra is erős regionális párt marad, a Most-Híd pedig gyenge. A következőkben áttekintjük Szlovákia magyarok által lakott régióinak választási …
-
Nagyszombat megyében a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban összesen tizenöt képviselőjelöltet indított a Magyar Közösség Pártja. Míg 2013-ban tizenkét megyei képviselő, addig most, 2017-ben tizenhárom képviselőjük jutott be …
-
A legutóbbi megyei választásokhoz képest idén országosan és megyénként is többen járultak az urnákhoz. Az országos 29,95 százalékos részvételt nem sikerült túlszárnyalni Nyitra megyében, ám a 26,83 százalék …
-
Megyei szinten Szlovákiában a legmagasabb részvételi arányt itt érték el, 40,30%-ot, azaz az 526 978 választópolgárból 212 360-an mentek el szavazni. (2013-ban, négy évvel ezelőtt az első körben a megyében …