Sajnos, nem tartott ki a vénasszonyok nyara a szombati DAC-Trencsén mérkőzésig, így az esős, nedves pályán nehéz volt a labda és a sárga-kék játékosok lába is. Igaz, sem a szerencse, sem a bírói döntések …
Sport
-
-
A MOL Arénába érkezve azonnal a hangosbemondó által felsorolt statisztikai adatokra figyeltünk. Az egy évvel ezelőtt megnyílt stadionban eddig 16-szor lépett pályára a hazai csapat, ebből tíz győzelem …
-
Kemény, küzdelmes élete volt Foltán Lászlónak, aki az 1980-as, moszkvai olimpián Vaskuti Istvánnal párban aranyérmet szerzett a kenu kettesek versenyszámában. A sokoldalú sportember október 25-én, szerdán 18 órakor …
-
Az ország keleti végébe látogatott a DAC. A Slovnaft Kupa 5. fordulójában a 4. ligában szereplő Mecenzéf fogadta otthonában a csallóközi gárdát, immár a harmadik Fortuna ligás csapatot. A teltházas …
-
A somorjai kosárlabdacsapat már több éve a női extraligában játszik és rendszeresen az élmezőnyben végez. Tavaly a csapat az alapszakaszban és a rájátszásban is a negyedik helyen végzett, …
-
III. ligás csapataink közül a losonciak és a rimaszombatiak győzni tudtak, a fülekiek veszeleiek (Oravské Veselé) elleni mérkőzése viszont elmaradt. A IV. ligában a tornaljaiak beleszaladtak egy váratlan …
-
Két hét után újabb tétmeccsen lépett pályára a DAC, ezúttal a Zólyombrézó otthonában, ahonnan két góllal térhettek haza. Az első félidőben a két csapat kiegyenlítetten játszott, mindkét oldalon …
-
A forduló rangadóját ismét Rimaszombatban játszották, ahol a hazaiak a losonciakat fogadták, de ahogy a besztercebányaiaktól, úgy a szomszédtól is kikaptak, holott a mérkőzés nagy részében fölényben játszottak.
-
Tegnap barátságos mérkőzésen fogadta a DAC az NB I éllovasát, a Videotont. A mérkőzésen 3 gól született. A lefújás után a hazai csapat drukkerei örülhettek, mert míg ellenfelük …
-
Nem a gömöri és a nógrádi csapatoké volt ez a forduló, egyedül a losonciak és a rimaszombatiak remekeltek (előbbi csapatnál viszont nemzetiségi konfliktusok miatt távozott a Magyarországról érkezett …

