Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen egy fizikailag és védekezésben is erős csapat ellen játszunk majd.
Sport
-
-
Fogadási botrányok árnyékában kezdődtek el az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok Közép-Szlovákiában. Igaz, még csak a III. ligában, s az is az őszi utolsó, vagyis a 15. fordulóval. Mind …
-
A Fortuna-liga a második fordulójához érkezett július utolsó, kánikulai hétvégéjén. Dunaszerdahelyre a Nagymihály csapata látogatott el. A DAC a keleti csapatot hazai pályán eddig mindig legyőzte, s most …
-
A Fortuna-liga a második fordulójához érkezett július utolsó, kánikulai hétvégéjén. Dunaszerdahelyre Nagymihály csapata érkezett. A DAC a keleti csapatot hazai pályán eddig mindig legyőzte, s most sem volt …
-
A Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök nevével fémjelzett Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, valamint a Nyergesújfalu SE, és a Bajót SE ismét megszervezte a Bajót – Gyula Országos Labdarúgó …
-
Az Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén, Dunaszerdahelyen a MOL Arénában fogadta a DAC a fehérorosz Dinamo Minszk csapatát július 26-án este. A múlt heti felejthetetlen siker után most …
-
Az Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén, Dunaszerdahelyen a MOL Arénában fogadta a DAC a fehérorosz Dinamo Minszk csapatát július 26-án este. A múlt heti felejthetetlen siker után most …
-
Immár valóban csak az emlékeinkben élhet hajdani világverő nemzeti labdarúgó-válogatottunk, az Aranycsapat: ma hajnalban befejezte földi pályafutását a „tizenkettedik játékos” is, a rádióriporter Szepesi György. Ő ugyan soha …
-
Újabb fejezetéhez érkezett a rimaszombati fociakadémia munkacímet viselő szappanopera, amely a kötelező sablonok mellett ismét szolgált váratlan húzásokkal is. A testület végül elfogadta az eredeti javaslatot, miszerint az …
-
A rimaszombatiak már évek óta nem neveznek a Szlovák Kupába, így a nyár legnagyobb izgalmát a létrehozandó fociakadémia jelenti. A vég nélküli szappanopera legújabb fejezetére július 24-én kedden …

