Balga Zoltán plébános, a prága-belvárosi Szent Henrik és Kunigunda-templom mellett működő magyar, szlovák és cseh plébánia vezetője közösségi oldalán osztotta meg, hogyan ünnepelték meg augusztus 17-én, vasárnap Szent …
Szent István-napi ünnepek
-
-
Bősön 2025. augusztus 17-én ünnepelték Szent István király napját és az új kenyér ünnepét a Csemadok helyi szervezete szervezésében. A rendezvényt Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke nyitotta …
-
A Csemadok Perbetei Alapszervezete tosztelettel meghívja Önt és kedves családját a 2025. augusztus 20-án megrendezendő Szent István-napi ünnepségre. Program a mellékelt meghívó szerint.
-
Nagytárkány község önkormányzata és a Csemadok helyi szervezete 2025. augusztus 17-én tartotta meg az államalapítás és az új kenyér ünnepét a helyi kultúrházban. A rendezvény 15 órakor kezdődött, …
-
Az udvardi Szent István-napi ünnepségen ünnepi beszédet mond Gubík László, a Magyar szövetség elnöke. Ezt követően kultúrműsor és állófogadás várja az ünneplő közösséget. Mindenki szeretett várnak a szervezők …
-
Az ünnepet azzal a jóindulatú szándékkal és önerőből szervezzük, hogy egyszer az év folyamán a magyar jellegű kassai szervezetek tagjai, azok családjai, barátai és ismerősei Szent István király …
-
Kenyérszenteléssel és áldással egybekötött Szent István-napi ünnepség Észak-Komáromban, Szent István király lovasszobránál. Időpont: 2025. augusztus 20. (szerda), 17:00 Helyszín: Szent István lovasszobra, Észak-Komárom Köszöntő: Keszegh Margit, a Jókai …
-
Augusztus 17-én, vasárnap 8.30 kezdettel szervezik meg a Szent István király ünnepe alkalmából bemutatott magyar nyelvű szentmisét a lévai Szent Mihály arkangyal plébániatemplomban. A szentmisét követően Szent István és Szent László csontereklyéiből lehet …
-
Augusztus 20-án, szerdán 16.30 kezdettel szervezik meg a Szent István-napi megemlékezést a kassai Szent Mihály arkangyal templomban. A részletes program a plakáton olvasható. A részletes program: 16:30 A budapesti Regina …
-
Augusztus 20-án, szerdán 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent István-napi ünnepséget Ipolyságon. A részletes program: 18:00 – Ünnepi szentmiseHelyszín: Ipolyság, római katolikus templom 19:00 – Ünnepi koszorúzás …

