A résztvevők (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A Kisebbségi Jogvédő Intézet a Magyarok a Kárpát-medencében című konferenciát a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának dísztermében november 9-11-e között rendezték meg.

Mint megírtuk, a konferencia első napján érdekes előadások hangzottak el felvidéki szakemberektől. A szerdai, november 9-i napról ITT számoltunk be.

A csütörtöki, november 10-i napot Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyitotta meg. A Tőkés László európai parlamenti képviselőt érintő alkotmánysértő kitüntetés-visszavonással kapcsolatban véleménye szerint merő túlzás volt egy nyilatkozat miatt visszavonni egy ilyen rangos kitüntetést. Történt ugyanis, hogy a Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloș miniszterelnök ellen indított perbe beavatkozott a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága is, amely a szabadegyetemen elhangzott kijelentése miatt méltatlannak nyilvánította Tőkés Lászlót a román állami kitüntetésre, és annak visszavonását javasolta az államfőnek.

Kincses Előd előadása (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Kincses Előd előadása (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A drávaszögi civilek jogvédelmi tevékenységébe vezette be a hallgatóságot Matijevic Oliver, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselője. Kiderült, nemcsak a felvidéki, hanem a horvátországi oktatásban is problémák vannak a magyar nyelvű oktatás területén. Biztosított róla, hogy a HMDK mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar anyanyelvűek oktatását mindenhol biztosítsák és a kisebbségi érdekek képviselve legyenek az országban.

Az erdélyi civil jog- és érdekérvényesítő tevékenységbe vezettek be a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a Civil Kurázsi Egyesület, a Kossuth Lajos Társaság és a Jogaink Egyesület képviselői. Az elmondott gondolatokból leszűrve úgy tűnik, hogy az elcsatolt területek közül Erdélyben van a legtöbb tennivaló. Folyamatos probléma a jogszabályok végrehajtásának elmaradása.

A délutáni blokkot Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvéd üdítő sikertörténete nyitotta. Az ügyvédnő reméli, hogy a zászlóperekkel kapcsolatos ítéletek révén ő és társai meg tudják győzni az állami szerveket, hogy tartsák tiszteletben saját törvényeiket. Rávilágított: az erdélyi kisebbségi politika egyik sajátossága, hogy törvények és jogszabályok ugyan vannak, ám ezek végrehajtása és betartása az esetek többségében elmarad.

Matijevic Oliver (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Matijevic Oliver (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

Az Európai Unióban folyamatban lévő ügyeket mutatta be dr. Sobor Dávid ügyvéd és dr. Korom Ágoston jogász. Sajnálatukat fejezték ki, hogy nemzetközi színtéren nagyon nehéz eredményeket elérni a kisebbségi jog területén. Ennek oka, hogy az uniót most teljesen más irányú problémák foglalkoztatják és gondot okoz az is, hogy az uniónak nincs kompetenciája a kisebbségi jog területén.

Csütörtökön a kora esti órákban került sor a Mi, magyarok kiállítás megtekintésére a budapesti Magyarság Házában, majd a program után állófogadást rendeztek.

A pénteki, november 11-i nap első paneljét Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom igazgatója nyitotta meg. Az erdélyi civil jogvédelemről szóló előadásában kiemelte: a jogsértések területén fontos olyan pereket indítani, amelyek rávilágítanak a jogsértésekre. Fontos, hogy az állami szervek megállapítsák a jogsértés tényét, melyeket hivatkozási alapként lehet alkalmazni a jövőben. A civil szféra ezúton is hatékonyan tudja ellátni a kisebbségi jog- és érdekvédelmet.

Menyhárt Gabriella és Csóti György (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)
Menyhárt Gabriella és Csóti György (Fotó: Szinek János/Felvidék.ma)

A délelőtti program dr. Kardos Gábor jogászprofesszor szakmai előadásával zárult. Prezentációjában kitért arra a tényre, hogy a Kárpát-medence egyik országában sem megfelelő a kisebbségi nyelvek használatának érvényesülése. Az előadás után a résztvevők a jogi neveléssel, a jogtudomány fejlesztésével és az autonómia kérdéskörével kapcsolatban folytattak szakmai vitát Izsák Balázs és Péterfi Dénes közreműködésével.

A konferencia Csóti Györgynek, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójának zárógondolataival fejeződött be. A háromnapos rendezvényen nemcsak színvonalas szakmai előadásokra, hasznos tapasztalatcserére és interaktív foglalkozásokra került sor, hanem minden egyes nap kulturális programokkal zárult.

A konferencia nagyon hasznos volt: a résztvevők és az előadók új ötletekkel és tapasztalatokkal gazdagodva folytathatják a munkát a kisebbségi jog- és érdekérvényesítés területén. Teszik mindezt azért, mert tudják: minden magyar felelős minden magyarért.