(Fotó: Sita)

Miroslav Lajčáknak nem sikerült elnyernie az ENSZ-főtitkári posztot, a szlovák külügyminiszter mégis fontos szerepet vállal a szervezet életében.  Szeptembertől egy éven keresztül ő vezeti majd a szervezet közgyűlését.

A közgyűlés elnöki tisztségét minden évben más látja el, Szlovákia már több mint tíz évvel ezelőtt jelezte, vállalná az elnöki szerepet. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése az egyik legfontosabb fóruma a szervezetnek. A közgyűlésen minden tagállamnak egy szavazata van.

Szlovákia megítélésének segített, hogy Miroslav Lajčák jelöltként indult az ENSZ főtitkári posztjáért, ráadásul nem is szerepelt rosszul. A külügyminiszter most vállalta a közgyűlés elnökének tisztségét, és Szlovákia eddigi pozitív megítélésére kívánnak építeni az elnöki poszt betöltésekor – mondta Robert Fico kormányfő.  Hozzátette, hogy mind ő, mind a kormány támogatja Lajčák törekvéseit, amelyekkel Szlovákia további jó hírét keltheti. Fico szerint Lajčák képes lesz egyszerre ellátni mindkét posztot, s ezzel ismét a figyelem középpontjába kerülhet Pozsony is, ezúttal azonban Brüsszel helyett New Yorkban. A kormányfő kifejtette, olyan fontos tisztségről van szó, amelybe megéri energiát fektetni – írja a SITA.

Az elnököt hivatalosan nyáron nevezik ki, de jelenleg nincs más jelölt a posztra, s így már biztosra vehető, hogy Lajčák látja majd el szeptembertől az elnöki feladatokat. A közgyűlés minden szeptemberben összeül.

A külügyminiszter elmondta, hogy az ENSZ szeptemberben kezdődő ülésszakán több olyan politikus is jelen lesz, aki nagyon fontos pozíciót tölt be, de ez lesz az első ilyen találkozó, amelyen a hivatalába lépett új ENSZ-főtitkár, António Guterres is részt vesz, várható továbbá, hogy Donald Trump, az USA elnöke, illetve az új francia elnök is jelen lesz az ENSZ közgyűlésén. Lajčák szerint ennek köszönhetően sokkal jobban odafigyelnek majd az ottani történésekre.

Szlovákia még 2003-ban jelezte, hogy a rotációs elv szerinti elnöki posztra igényt tart. A közgyűlés az ENSZ egyetlen olyan szerve, amelyben mind a 193 tagországnak van képviselője. Ez a legmagasabb tisztség, amelyet valamelyik tagállam külügyminisztere is betölthet. A közgyűlésnek több feladata van, többek között megválasztja a Biztonsági Tanács nem állandó tagjait, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács és a Gyámsági Tanács tagjait. A közgyűlés ülésszaka minden évben szeptember harmadik keddjén veszi kezdetét és időnként december végéig, karácsonyig is eltarthat. Igény esetén a főtitkár év közben is összehívhatja a közgyűlést.