Fotó: H. Szabó Sándor

Április 1-jén indult útjára idén a Tavaszi Emlékhadjárat a Történelmi Lovas Egyesület, az érintett önkormányzatok, művelődési intézmények és a helyi hagyományőrző egyesületek rendezésében.

A katonai hagyományőrző szövetségek (Magyar Hagyományőrség és a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség) tagegyesületei adják azt a 80-100 lovas hagyományőrzőt – jórészt huszárokat –, akik Magyarországon és Felvidéken 35 település érintésével bejárják az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjárat útvonalát.

Fotó: H.Szabó Sándor

Az 1989 óta zajló programsorozaton mintegy 60 katonai hagyományőrző és 60 egyéb társadalmi szervezet vesz részt. Az emlékhadjárat útvonalát az egyes településeken koszorúzási ünnepségek, történelmi előadások, népzenei és néptáncműsorok, huszár- és tüzérkonyha-főzőbemutatók, zenés katonai hagyományőrző parádék és nem utolsósorban látványos csatabemutatók szegélyezik, amelyeken gyalogsági alakulatokkal, tüzérséggel és még több lovassal gyarapodik a résztvevők száma.

Heves megyében Hatvanban egy sikersorozat kezdődött el 1849. április 2-án. A tavaszi hadjárat eltökélt célja az volt, hogy az osztrák csapatokat kiűzzék Magyarország területéről. A hatvani ütközet nagy jelentőséggel bírt, mivel végre sikerélményt jelenthetett a magyar csapatoknak.

Fotó: H.Szabó Sándor

Az évfordulón a dicsőséges ütközetre emlékeztek Hatvanban. A hagyományőrzők a Kossuth téren sorakoztak fel, és onnan együtt vonultak el a belvárosi temetőig. Itt a szabadságharc hőseinek emlékművénél Horváth Richárd polgármester arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy sosem szabad lebecsülni az ellenfelet. Amikor összecsaptak a magyarokkal az osztrákok, olyan hazaszeretettel, önfeláldozással és bátorsággal szembesültek, melyet nem tudtak legyőzni. Ezután Hornyák Gábor hagyományőrző százados szólt a megjelentekhez, aki beszédében elmondta: minden magyar ember számára fontos 1848/49, hiszen akkor olyan alapértékeket fektettünk le, melyekhez a mai napig ragaszkodnunk kell. A jelenlévők megkoszorúzták az emlékművet, majd a hagyományőrzők díszmenetben vonultak el. A délutáni órákban a Népkertben csatabemutatóval zárult a nap.