A Rákóczi Baráti Köre Királyhelmec és Vidéke társulás „Helyünk az Európai Unióban” címmel rendezett szeminárium-sorozat keretén belül beszélgetést szervezett 2008. október 14-én Királyhelmecen, a Zemplén Európa Ház konferencia termében Sugár Andrással, a Magyar Televízió Panoráma című műsorának legendás riporterével. Erre a beszélgetésre abból az alkalomból került sor, hogy a most  75. életévét betöltött, az MTV első utazó tudósítójának tartott Sugár Andrásnak megjelent 10. könyve: ÖTVEN ÉV TITKAI – A HATALOM és ÉN címmel.
A szerzővel való személyes találkozót Pásztor István parlamenti képviselő /MKP/ , a Rákóczi Baráti Köre Királyhelmec és Vidéke társulás elnöke nyitotta meg. Üdvözölte az említett könyv szerzőjét és a jelenlévőket, majd átadta a szót Sugár Andrásnak, a TV képernyőjéről ismert tudósítónak, akitől megtudhatták a jelenlévők, hogy élete során több mint tíz nyelven készített interjúkat világhírű emberekkel, 102 országban forgatott riportokat, filmeket, portrékat.
A közelmúltban tett somorjai és pozsonyi látogatása után most örömmel jött Királyhelmecre is, ahol 1991-ben járt utoljára.
A majdnem egy egész estét kitöltött beszélgetésből sok mindent megtudhattak a jelenlévők Sugár András életéről, munkájáról. Sok kérdés hangzott el munkáját, életét illetően, de a Magyarországon, illetve a világot érintő kialakult politikai helyzetet illetően is.
Beszélt  most megjelent könyvének tartalmáról, világhírű emberekkel való találkozásairól, velük való beszélgetéseiről, vagyis az elmúlt ötven év titkairól. Megjelent könyvében nem csak a tévés titkokról számol be, hanem a nagypolitika számos, eddig ismeretlen történetébe is beavatja az olvasót, ahogyan tette azt előadásában is.
Amilyen értékes és érdekes volt a Sugár Andrással való beszélgetés és a feltett számtalan kérdésre adott válasza, biztosan olyan értékes és érdekes – sok titkot felderítő  most megjelent könyve is. Ezért mindazok figyelmébe merem ajánlani ezt a könyvet, akiket érdekelnek az elmúlt ötven év titkai, amelyek a riportokból sohasem derültek ki.

SZAKC Királyhelmec – Molnár Valéria