A szobrászati alkotásokon, a plasztikákon kívül a síkművészeteknek majd minden fajtája megtalálható a gyűjteményben. A klasszikus festménytől a grafikai technikákon át a legújabb technikai megoldásokig. A művészettörténész rámutatott: „De nem csupán a műfaj az, amely rendkívül heterogén, hanem a művek szemléletmódja is. Az alkotók szemléletmódja nagyon változó, akik a műveket létrehozták. Ez a fajta heterogenitás a gyűjteménynek egyfajta sajátos vonása is, amely előnyt is jelent. Előnyt jelent abból a szempontból, hogy a kiállítások kurátorainak meglehetősen tág teret ad arra, hogy saját koncepciójukat kialakítsák, illetve olyan koncepció tervet alakítsanak ki, amely a modern művészetnek, a kortárs művészeteknek sajátos tendenciáit e kortársi gyűjteményen keresztül villantja fel.”
A kiállítás koncepciója egy egységként kezeli a földszinti termeket és egy külön egységként az emeleti termet. Maga a földszint, amelynek három termében két különböző elv alapján lettek összeválogatva a műalkotások. Ezt az elvet Székely Zoltán úgy fogalmazta meg, hogy személyes és személytelen. A tárlatra érkezőknek kifejtette, hogy a XX. század művészeti alakulásának egyik meghatározó vonása volt az, hogy az impresszionizmust követően avantgard mozgalmak keretében lebontották a hagyományos képet, annak a hagyományos formáit és eltávolódtak a vizuális valóságtól, a minket körülvevő világtól és egy önálló képi világot teremtettek. Ennek az önálló képi világ teremtésnek egyik meghatározó iránya volt az absztrakt kifejezésmód kutatása, kiteljesítése. Ezekben az irányzatokban, amelyeknek nagyon sok fajta változata alakult ki az elmúlt közel száz esztendő során az alkotó mintegy eltűnt a képek mögött. Rámutatott arra, hogy: „Az itt látható absztrakt alkotások igazából geometriai struktúrákat jelenítenek meg, olyan geometriai struktúrákat, amely az örök, megváltoztathatatlan világrendet képezik le, amelyek a látható valóság és annak ülékeny felszíne mögött a rendet, a harmóniát, a törvényt idézik meg. Ezek a geometrikus struktúrák ráadásul a színeket is meglehető szigorú figyelemmel kezelik, tiszta színfoltokat láthatunk a képek döntő többségén, amelyek szintén a már többször emlegetett rendet és törvényt fejezik ki. Eltűnt tehát az alkotó személyisége.”
A kiállítás második része olyan alkotásokat tartalmaz, amelyekben a személyesség rendkívül erősen mutatkozik meg, amelyekben az alkotó személye szinte kézzelfogahtó módon nyomot hagyott a műveken. Az emeleti teremben, amely sokkal intimebb, kisebb tér egy olyan válogatás jelenik meg, amely témája a jel, illetve az írás. „A kép és az írás elválaszthatatlan egymástól bizonyos fokig, hiszen akkor amikor jó ötezer évvel ezelőtt az írás kialakult, akkor is először képekkel kezdtek el a távoli őseink írni. A későbbiek során a festészet egy sajátos jelrendszert hozott létre, amely mindenekelőtt a látványra, a minket körülvevő optikai világ látványára épül. Az avantgard művészet, a XX. század hozta el aztán azt az időszakot, amikor részben a kor filozófiai áramlatainak, a nyelvfilozófia hatására a művészet is újraértelmezte a vizuális jelet és annak a grammatikáját és az itt bemutatott képek elsősorban ennek a kísérleti, gondolati munkának a lecsapódásai. Ezek a jelek nagyon sokfélék lehetnek a geometrikus alakzaton a gesztuson át egészen a régi írásokat megidéző sajátos jelekig, de ugyanaz látható mindegyik mögött a jelalkotás, egy újfajta nyelvi rendszernek, képnyelvi rendszernek a megteremtésének a vágya. Ez utóbbiak talán kissé filozófikusak, de mindannyiunk számára szép élmányt jelnet, elmélyedni ezeken aképeken. – mondta el ismertetőjében a győri Xantus János Múzeum munkatársa. A kiállításon közreműködött a városi művészeti iskola képviseletében Mikulášeková Adriana tanárnő, aki zongorán kísérte az iskola fiatal diákját Dominika Grajcárovát, aki John Christopher Pepus szonátájából furulyán adott elő részleteket. A gyűjteményes kiállítás február 18-ig tekinthető meg a Vermes-villában hétfőtől péntekig 10 órától 17 óráig.
KMG Press, Felvidék Ma
Fotók: atos