Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja, amivel a kereszténység azt ünnepli, hogy Jézus bevonult Jeruzsálembe. Virágvasárnapon – az idén április 5-én – kezdődik a keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét.
A virágvasárnapi istentisztelet az egyik leggazdagabban kiépített vasárnapi liturgia. Nagyhétről attól a perctől beszélhetünk, amikor Virágvasárnapot megünnepelték.
Ezt a vasárnapot az emlékező körmenettel Jeruzsálemben kezdték el. Nagyon ősi eredetű ünnep, s napjainkig is a jeruzsálemi püspök személyében magának az Úrnak bevonulását ünneplik jelképesen a szent városba. Volt idő, mikor a püspök szamárháton vonult be, a hívek pedig ruhájukat terítették elébe. 15. sz.-i pozsonyi misszaléból kitűnik, hogy a körmenet a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Bod Péter írja e napról, hogy „… valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek”. – Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európa-szerte megtaláljuk. Nálunk a hivők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy.
A passió dramatikus előadása mind a virágvasárnapi liturgia része.
Felvidék Ma, atos
