Dunaszerdahely város önkormányzata 2009-ben ismét fényképpályázatot hirdet. Az immár ötödik évfolyam meghirdetésével a város vezetése azt tartotta szem előtt, hogy a városi fényképarchívum újabb színvonalas fényképanyaggal gyarapodjon. A város vezetésének az az eltökélt szándéka, hogy az elkövetkező nemzedékeknek gazdag fényképanyaggal dokumentálja Dunaszerdahely dinamikus fejlődését és arculatának változásait, az itt élő emberek mindennapjait.
A pályázat idei évfolyamára a következő témakörökben küldhetők be munkák:
1. Az utca embere kritikus szemmel.
2. Utcák, terek, épületek, műemlékek és környezetük.
3. Természeti szépségek, a négy évszak.
A fényképek méretei: 20×30 és 30×40 cm.
Az első két kategóriában a zsűri a válogatásnál csak olyan pályamunkákat vesz figyelembe, amelyek a város életét, épületeit, környezetét örökítik meg, és beazonosíthatóan Dunaszerdahelyhez kötődnek. A polgármester díja kizárólag e két kategóriába tartozó képek alkotójának ítélhető oda.
A kiírásban található témákat illetően a 2009-es évben a fotópályázat fő témája: a dunaszerdahelyi ember ábrázolása.
A hagyományos módon készült fényképfelvételek mellett várjuk az elvontabb, számítógépes és más új technikai eljárással készült fotókat is.

A pályamunkák 2009. október 23-ig adhatók le a Vermes villában székelő Kortárs Magyar Galériában személyesen, vagy postázhatók az alábbi címre: Kortárs Magyar Galéria, Szabó Gyula utca 304/2, 92901 Dunajská Streda. (Nyitvatartás hétfőtől péntekig, 10-tól 17 óráig) Részletesebb tájékoztatás a 031 / 5529384-es vagy a 00421-918-607 307-es számon.

A pályázatra beküldött alkotásokat szakmai zsűri bírálja el. A beérkezett munkákból a két legrangosabb művet díjazzák. A polgármester különdíja 330 EUR, a zsűri fődíja 165 EUR. A sikeres pályázónak a kiállításra kerülő fotók után anyagköltség címén darabonként 6,60 EUR-t megtérítenek. (Ezt az összeget a kiállítás megnyitóján kapja kézhez a pályázó.) A fotókhoz kérjük csatolni a negatívot, vagy a fényképet lemezen.

Felvidék Ma, atos