Augusztus 3-9. között rendezték Dunaszerdahelyen a X. Nemzetközi Művésztelepet a Kortárs Magyar Galéria és a városi önkormányzat rendezésében. Idén tizenegy művész vett részt a jubileumi rendezvényen.
A Felvidékről Varga Emőke és Szakáll Kolčáková Noémi Pozsonyból, míg Magyarországról Budahelyi Tibor, Bullás József, Kazinczy Gábor, Mayer Berta, Nagy Gábor György, Sipos Barbara, Sipos Marica és Végh András.

Az egy hétig tartó tábor ideje alatt több szakmai rendezvényen is részt vehettek a művésztelep lakói. Előadást hallgathattak Wehner Tibor művészettörténésztől a Kortárs Magyar Galéria szobrászati gyűjteményéről, valamint Lóska Lajos művészettörténész a galéria grafikai anyagát mutatta be vetítéssel egybekötött előadásában. A dunaszerdahelyi Vermes-villában székelő kortárs művészetet felölelő galéria közel 700-as gyűjteménye a művésztelep résztvevői által ajándékozott művekkel is gyarapodott. Az értékes alkotások tovább növelik a KMG gyűjteményének színvonalát és nagyságát. A vendégekkel kötetlen eszmecserét folytatott Hájos Zoltán, Dunaszerdahely város polgármestere is.

Külön színfoltja volt a rendezvénynek a galántai kirándulás is, ahol Sabo Ladislav szobrászművész fogadta a dunaszerdahelyi művésztelep résztvevőit a galántai öntödéje mellett kialakított létesítményben. Itt egy szimpózium keretében szlovákiai festők, grafikusok és szobrászok találkoztak, akikkel a dunaszerdahelyi művésztelepesek kicserélhették tapasztalataikat a különböző művészeti irányzatokról és saját munkásságukat főbb jellemzőit is bemutathatták a másik félnek.

Két kiállítás megnyitóra is sor került a művésztelep ideje alatt. Elsőként Lipcsey György magángalériájában az ArtMa galériában tekinthették meg Matuštiková Munk Kyra alkotásait, majd a hagyományos művésztelepi megnyitóra került sor augusztus 6-án 18 órakor a Vermes-villában. Ezúttal a Magyar Szobrász Társaság csoportos kiállítása is a X. Nemzetközi Művésztelep résztvevői által ajándékozott alkotások bemutatásával egy időben került megrendezésre. A megnyitón Lóska Lajos művészettörténész a művésztelep résztvevői, Kozák Csaba művészeti író pedig a szobrász társaság tagjait és azok munkásságát mutatta be. Tizenkilenc szobrász hozta el alkotását és adományozta a Kortárs Magyar Galériának, hogy ezáltal is gazdagodjon annak idáig is szép számú gyűjteménye. Kozák Csaba elmondta: „Ez a gazdag anyag igen változatos anyaghasználatról árulkodik, hiszen van itt kő, márvány, bronz, gránit, ónix, porcelán, samott, fa, szilikongumi, alumínium, műgyanta, krómacél, valamint akril, vászon, olaj es pasztell alapú munka. A formarend szélesen skálázik, a kisplasztikák egy része statikusságot sugall, stabilan építkezik, míg a másik részről jelen van a mozgalmasság, rugalmasság. A kisplasztikák egy része reprezentatív, de az ábrázoló-figuratív megközelítés mellett jelen van az absztrakció is. A színhasználat az anyagok eredetijével beéri, azt részesíti előnyben, míg egy részük koloritása felülírja-megváltoztatja a művek felszínét.”
Miután sorban bemutatta az ajándékozó szobrászművészeket fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ajándékozás gesztusértékén kívül minőségi anyagot kapott a Kortárs Magyar Galéria a gyűjteményébe. Végezetül köszönetet mondott a kiállítás két megrendezőjének Deli Ágnesnak és Budahelyi Tibornak. Szeptember 3-ig tekinthető meg a kiállítás a Vermes-villában munkanapokon 10-17 óráig.

A X. Nemzetközi Művésztelepet Dunaszerdahely Város Önkormányzata, a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma és a Nagyszombat Megye Önkormányzata is anyagilag támogatta.

Felvidék Ma