A Palóc Társaság rendezésében ma elkezdődött a XV. Örökség Népfőiskolai Tábor. Udvardon a program délután három órakor indult, amikor is ünnepi köszöntővel üdvözölte a jelenlévőket Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke.

Ezt követően a szépszámú közönség Molnár V. József néplélek-kutató előadását hallgathatta meg. A szakember, aki majdnem  mind a tizenöt népfőiskolai táborozáson részt vett, Trianon fájdalmas emlékéről, s hatásairól tárta fel a közönség számára a gondolatait. A magyar nemzet sorsát Krisztus Golgotára vezető útjához hasonlította. Úgy véli a kutató, a nemzet ma már közel jár a feltámadáshoz, ehhez pedig az embereknek kell egymás közti kapcsolataikat javítani.

Az elgondolkodtató előadás után a résztvevők megtekinthették a pontosan egy hónappal ezelőtt a községben felavatott Szent László-szobrot, majd az udvardi polgármester a Községi Hivatalban vendégelte meg a tábor résztvevőit, jó szóval, borral és pogácsával.

A XV. Örökség Népfőiskolai Tábor programja szerda délelőtt folytatódik.

Július 7., szerda, Tarján napja

9:00 – 12:30 Szántai Lajos történész: Hol a világ közepe? – Helyünk a világban
15:00 – 16:30 Obrusánszky Borbála keletkutató: A hun-magyar rokonság
a mai történeti kutatások tükrében
17:00 – 18:00 Németh Zsolt szerkesztő: Az Őrség Árpád-kori templomai
19:00 Barangolás a Kárpátok alján
A Palóc Társaság útifilmje

Július 8., csütörtök, Baba és Ellák napja

9:00 – 10:30 Marton Veronika sumerológus: A pártusok, a sivatag lovagjai
11:00 – 12:30 Aradi Éva keletkutató történész: Indoszkíták, kusánok és heftaliták
15:00 – 16:15 Bíró József őskutató: A honvisszafoglalás kora
16:45 – 18:00 Bíró Mária őskutató: Kulturális örökségünk, II. rész
19:00 A legbátrabb város – Balassagyarmat
Film azokról, akik magyarok akartak maradni. Élve vagy holtan

Július 9., péntek, Vata napja – „A KERESZTREFESZÍTÉS NAPJA”

9:00 –10:30 Kiss Dénes költő, író: Mindennapi Trianon
11:00 – 12:30 Zétényi Zsolt jogvédő, ügyvéd:
A trianoni békeparancs és a nemzeti kisebbségek védelme
15:00 – 17:00 Kocsis István író, történész: A Kárpát-medence Trianon után
19:00 „Hinni kell, hogy jobb jövőnk derül”
Kerekasztal-beszélgetés múltról, jelenről, jövőről meghívott vendégekkel

Július 10., szombat, Zsombor napja

07:30 Palócföld kincses öröksége – Barangolás az Ipoly mentén
Honismereti tanulmányút (kellő számú jelentkezés esetén!)

Felvidék Ma