Európa-szerte vannak úgynevezett viccpártok – ez a köztudatban élő elnevezésük -, amelyek többnyire meg is mérettetik magukat az egyes országokban a különböző választásokon.
A német Die Partei (hivatalos nevén Párt a Munkáért, a Törvényességért, az Állatok Védelméért, az Elitek Előmozdítására és Alapvető Demokratikus Kezdeményezés) a berlini fal újjáépítésével kampányolt – ami cseppet sem mulatságos annak a közvélemény-kutatásnak a fényében, mely szerint a nyugatnémetek 16 %-a, a keletiek 10 %-a szívesen visszaállítaná a Falat. Szlovákia lakosságának is bizonyára legalább 16 százaléka nem szereti a magyarokat, tehát politikai tőkét lehet (és kifizetődő is) kovácsolni az ellenünk folytatott kampányból, például napjainkban az állampolgárságunk megtagadásából. A Švejk halhatatlan írója, Jaroslav Hašek is pártot alapított A Törvény Keretein Belül Mérsékelten Haladók Pártja néven egyetlen céllal, hogy teljen a politikai célokra összegyűjtött pénzből a kocsmázásra. Olyan teljesen egyértelmű, sokat kifejező választási szlogeneket alkotott, mint „Tiltakozni fogunk a mexikói földrengés ellen!“, „Aki reánk szavaz, kap egy zsebakváriumot!“, „A mi választási irodánkban kaphat egy étlapot!“
A számottevő szlovák pártoknak is vannak komolytalan képviselői, akik pártjaik színeiben általában nemzeti témákban brillírozva építgetik saját egójukat, és politikai szlogenjeik, politikai kultúrájuk kevésbé se haladja meg Hašekét. Csak a Švejk halhatatlan írója a világirodalomban tette magát elsősorban ismertté! A politikus Hašek ebből kifolyólag ígérgethetett blődségeket, azzal a szándékkal, hogy bizonyos dolgokat csak humorral lehet elviselni. A cseh kocsmák népszerű hašeki – hrabali világában fogant politikai gondolkodás nem idegen a csehek világában. A szlovák politikusok többségével az a baj, hogy semmilyen területen sem alkotnak olyan maradandót, ami esetleg megbocsájtaná politikai baklövéseiket. Olyan törvényeket (is) alkotnak, vagy olyan törvényeket védelmeznek foggal-körömmel, amelyekről tudják, hogy semmilyen körülmények között sem lehet érvényesíteni őket az országban, és csak magukat teszik nevetségessé a gondolkodóbbak előtt. Fico és Slota árnyaltabb, illetve primitívebb nacionalizmusa nem újkeletű, a KDH-s Procházka magatartásával is könnyen tud azonosulni pártja, Matovičnak sem okoz problémát, hogy egyéni érdekek miatt felelőtlenül hergeli a magyarok ellen az átlagszlovákot. És nemzeti húrokat pengetve kampányol serényen jövendő pártja érdekében, amelyről már most tudni, hogy meglesz, és programja, ideológiája is előre sejthető, megnevezhető: dialektikus matovičizmus. Nem lesz a hagyományos értelemben vett viccpárt, inkább egy újabb álliberális, program nélküli, egyéni politikai karriereket serényen építgető blöff-párt. Ők egytől – egyig mindnyájan nagyon jól tudják, hogy csak szócséplés az egész felkavart állampolgársági ügy, de a nagy nemzeti blöff szavazatokat eredményezhet. A tézis: elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi másik országáét úgy, hogy nem lakik ott, hanem továbbra is Szlovákiában él. Az antitézis: kin fogják ezt a törvényt behajtani, ki lesz az a hülye magyar, akit miután honosítottak, rögtön elszalad a legközelebbi rendőrőrsre vagy valamelyik illetékes hivatalba azzal a céllal, hogy most már vegyétek el, mivel honosultam?! A szintézis: össznemzeti szívatás olyan következménnyel, hogy például Érsekújvárban már rongálják a magyar nyelvű utcatáblákat.
A viccpártok egyébként rendelkeznek egy olyan funkcióval, amelyre a hagyományos értelemben vett pártok szándékuknál fogva nem alkalmasak: levezetik a társadalomban felhalmozódott feszültségeket, görbe tükröt mutatnak fel a politikát irányító pártoknak, politikusoknak. A viccpártok közül eddig a legnagyobb sikert 2008-ban az izlandi gazdaság összeomlásakor, a politikai állapotok kifigurázására létrehozott Legjobb Párt érte el, többséget szerezett a helyhatósági választásokon Reykjavíkban. Szlovákiában a Pali Búcsúpohara párt formálódott ilyen hagyományos értelemben vett viccpártnak, de nem tudott számottevő eredményt elérni a parlamenti választások alkalmával, és még kicsit se zavarta fel a szlovákiai politikai állóvizet. A szlovák politika már hosszabb ideje ráállt arra, hogy a felhalmozódott társadalmi feszültségeket nem megszüntetni, hanem terelgetni kell a nacionalizmus irányába. Ha nincs nemzeti téma, akkor ki kell találni: államnyelvtörvény, hazfias törvény, állampolgársági fosztótörvény stb. Ezek árnyékában aztán jobban elviselhető az infláció, a munkanélküliség, a szegénység. A feszültség növelésére a fiatal Szlovákiában pedig sajnos még mindig a hungarofóbia, a nemzetféltés a legalkalmasabb téma.
Száraz Dénes, Felvidék Ma
