…de vannak állatok, melyek egyenlőbbek. Jutott eszembe ez az orwelli mondat, miután elolvastam az arról szóló hírt, hogy a belügyminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta az állampolgárságról szóló törvény módosító javaslatát.
És tette ezt természetesen a saját szája íze szerint. Lipšic most sem hazudtolta meg önmagát, egy olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely sok mindenki számára akár kedvező is lehet – de nem a mi számunkra. Kíváncsi lennék, vajon egyeztetett-e ez ügyben koalíciós partnereivel, s ha igen, vajon kivel. Elvégre mégiscsak olyan témáról van szó, amelynek kedvező megoldására annak idején ígéretet tett a kormányprogram is, amelyet a kormányon lévő pártok elnökei a kézjegyükkel is elláttak, bizonyításképpen, hogy egyetértenek tartalmával. Eddig naivan én is azt hittem, hogy a szó elszáll, az írás megmarad, de már kezdem belátni, tévedtem: ugyanis az írás is elszáll, legalábbis semmit sem jelent, semmire sem jogosít fel, ez sem több egy papírfecninél, ahogyan Robert Fico mondaná.
De lássuk, mi az – a teljesség igénye nélkül –, amit a kdh-s tárca módosítani szeretne a törvényben. Először is és legfőképpen az, hogy aki cseh állampolgárrá válik, ezután nyugodtan megtarthatja a szlovák állampolgárságát is. Hát ezért idéztem Orwell szatirikus regényének szállóigévé vált mondatát az állatok egyenlőségéről. Mert ahogy Orwell állatmeséjében, itt is nagyon gyorsan kiderült, nem lesz jó ez a mindenkire egyaránt vonatkozó fene nagy egyenlőség – mármint ami az állampolgárság elvesztését jelenti a mi esetünkben. Ezért aztán Ficóék első felbőszülésében alkotott nyilvánvalóan a magyarok ellen irányuló bosszútörvényét – amelynek egyelőre nem is annyira a célszemélyek az áldozatai, hanem inkább más szlovák állampolgárok, most igyekszenek puhítani. Az okot, amiért a csehek kiváltságosabbak ebben az országban a többieknél, Lipšic emberei a „több éves történelmi, kulturális és főleg családi kötelékekben” jelölik meg „a két nemzet és ország képviselői között”.
És itt jön a második tévedésem, mert eddig azt hittem, én és az itt élő nemzettársaim is ennek az országnak a képviselői vagyunk. De ezek szerint mégsem, mert az én több éves történelmi, kulturális és családi kötelékeim Magyarországgal nem szolgáltatnak elegendő okot arra, hogy bátran, mindennemű korlátozás vagy büntetés nélkül felvehessem a magyar állampolgárságot. Arról nem is beszélve, hogy a szlovákokat a magyarokhoz több mint ezeréves történelmi és kulturális kapcsolat fűzi, míg a csehekhez alig 100 éves. Ránk – a jelenlegi kormánypártok csendes beleegyezésével – mégis továbbra is érvényes marad a ficói feltartott mutatóujj. De Lipšicék még ettől is továbbmennek. Azok, akik valaha szlovák állampolgárok voltak, de saját kérésre vagy nemzetközi szerződés alapján elveszítették azt, most visszakaphatják, mégpedig anélkül, hogy állandó lakhelyük lenne Szlovákia területén. Ennél a résznél aztán végképp elakadtam. Mert a mi őseink akkor miért ne vehetnék fel ugyanezen oknál fogva a magyar állampolgárságot? Ha egy másik ország ugyanígy előzékeny a nemzetéhez tartozókkal, abban milyen kivetnivalót lát Szlovákia? A volt Csehszlovákia ugyanúgy nem létező ország, mint ahogyan ma az a Magyarország sem létezik, amelynek elcsatolt területeit annak idején Szlovákiához csapták az eredetileg magyar állampolgárságú lakosaival, földjeivel, házaival együtt. De a hab a tortán csak ezután következik. A módosító javaslat ugyanis kimondja, hogy a szlovák állampolgárságot azok is megszerezhetik, akik soha nem voltak szlovák állampolgárok, de legalább a szüleik egyike Szlovákia területén élt és csehszlovák állampolgár volt. Ebből aztán teljesen egyértelmű, mire megy ki a játék. Gyakorlatilag – egy-két kétes személytől eltekintve, akinek büntetőjogilag nem teljesen tiszta a múltja, ezért aztán az állampolgársági kérelme visszautasítható – sok mindenki lehet szlovák állampolgár úgy, hogy közben más állampolgársággal is rendelkezik – kivéve persze bennünket, felvidéki magyarokat.
A minap azt hallottam egyik ismerősömtől, vannak még kishazánkban olyan értelmiségi magyarok, akik szentül hisznek abban, hogy a szlovák törvényhozás még ez év végéig számunkra kedvező módon korrigálja az állampolgársági törvényt. Nekik csak annyit üzennék ezúttal: ez csak az öreg Őrnagy, a díjnyertes fehér kandisznó, előző éjjel látott különös álma. Ezért aztán ébresztő, hölgyek és urak, mert csak magunkat csapjuk be, ha abban reménykedünk, hogy ez a kormánykoalíció előzékeny lesz irányunkban. Nem lesz. Mindenki más irányában talán, de a miénkben nem. Alig hiszem azt is, hogy az Alkotmánybíróság – egyszer majd – ránk nézve pozitívan dönt ez ügyben. Mindenesetre kíváncsian várom, mit szól ehhez a nyilvánvaló megkülönböztetéshez a többi koalíciós partner.
Felvidek.ma, Dunajszky Éva
