A Nagyszombati Diákklub szervezésében 2006 óta a nagyszombati temetőben álló honvéd emlékműnél is megemlékeznek 1848-ról. Hajdan legmagyarabb városunkban is. Idén március 11-én, kedden is kiment az emlékműhöz egy maroknyi diák Morovics László vezetésével, ahol Zilizi Tihamér beszélt 1848 mindig időszerű üzenetéről:
„Ha példaképként előttünk vannak az 1848-as forradalom és szabadságharc hősei, ha hiszünk népünk elhivatottságában, ha megalkuvás nélkül éljük mindennapjainkat, akkor lesz magyar feltámadás! Hűeknek kell maradnunk eszményeinkhez, gyökereinkhez. Az a közösség, mely engedi, hogy dicső elődeink hősi cselekedetei homályba vesszenek, önmagát ítéli halálra! Ha múltja hősi eszményeit képes átmenteni a jövő nemzedékei számára, akkor az a közösség, közösségünk itt Nagyszombatban is élni fog. Önazonosságunk megőrzéséhez nagyon fontos a kötődés Március 15-e iránt, melyet senki nem vehet el tőlünk.
E mai megemlékezés is a szabad, egyenlő élet iránti vágyunkat hordozza, a márciusi ifjak szabadságvágyát. Bécs megmozdulására, a pozsonyi országgyűlésen Kossuth és Batthyány nyomására elfogadtatnak a reformtörvények. Emlékezzünk utóbbi főúr mártírunkra (ötödik pozsonyi híd ajánlott névadójára), aki a Prímás-palotában elfogadtatta a jobbágyfelszabadítást, minek következményeként nemzetiségre való tekintet nélkül adományoztunk. Trianon óta a megajándékozottak csak elvesznek tőlünk… A nagyszombati csatát megelőzően Vágegyházánál október 28-án vívtak honvédeink az ellenséggel, amit emlékmű hirdet.
Pongrácz ősi liptói családból származó negyedi pap önkéntesei és pozsonyi Justi Henrik – érdemeiért Pozsony polgármestere, jótevője, máig kamatoztatnak belőle maiak – vezette felkelők ugyan kiszorították a fosztogató hurbanistákat, kiknek eredményéről az óturai temetőben sírfelirat hirdeti: a város pénztárosának, Pottkay Jánosnak, kezét lábát levágva, elevenen elégették. Lipótvárt föladták a védők Mednyánszky (László festő nagybátyja) parancsnok ellenében, aki az első pozsonyi vértanú lett, a másik a sopornyai pap, Mészáros Dávid. Az 1848 decemberi nagyszombati csatában már reguláris osztrák katonák támadtak, amikor Guyon Richárd kb. 800 főt számláló honvédeivel utcai harcokban védekezett a nádasi szoroson betörők ellen. Mivel az előbb megépült vasúton az osztrákok erősítést kaptak Pozsonyból – két tűz közé szorulva a honvédek visszavonultak Szered irányába 200 fővel kevesebben.
Az obeliszk emlékművet 1871. október 15-én leplezték le a Fő utca alsó végén, van kezdeményezés felújítani a levert szöveget, mely így szól: „Nem e kő, tetteitek hirdessék dicsőségteket!” Egyetlen népnél sem vagyunk alábbvalóak – kiegyensúlyozásával ne feledjük, hogy jobbak vagyunk magyarok…a szlovákoknál, cseheknél, lengyeleknél, ukránoknál, osztrákoknál, szlovéneknél, horvátoknál, szerbeknél, románoknál a nyári olimpiákon, de akár hőstettekben is” – zárta az emlékezést Zilizi Tihamér.
Kiss Róbert vikárius úr imája, a Magyar Hiszekegy eléneklése és a koszorú elhelyezése után az ünneplők átvonultak a Szent Ilona templomba. A misét lila színben mutatta be Kiss Róbert vikárius úr, az olvasmányt és a hívek könyörgéseit Dominika orsolyita nővér olvasta, a kántori és a ministránsi szolgálatokat Zilizi Kristóf látta el.
Tavaly októbertől, vagyis az új főiskolai szemeszter kezdete óta minden hónap második keddjén este fél héttől van magyar diákmise a nagyszombati Szent Ilona templomban, és a Diákklub tagjai azt remélik, hogy lassan, de biztosan helyi magyarokat is sikerül bevonni ebbe a magyar közösségbe.
Zilizi Kristóf, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44604,44603″}
