Strieženec Alexszel első szépirodalmi próbálkozásáról, a Bíborhajnalról beszélgettünk, de szó esett zenéről, s nem utolsósorban jövőbeni terveiről is.

Első kisregényed tavaly ősszel jelent meg az AB-ART Kiadónál. Azóta számos könyvbemutatón vagy túl. Milyen volt a könyv fogadtatása az olvasók részéről?
Talán kijelenthetem, hogy jó. De ez igazából nem a könyvbemutatókon derül ki. A könyvbemutató egy új műfaj számomra, az előző kiadványaimnál nem lobbiztam a közönségnél, azt hiszem azért nem, mert azok zenei szakkönyvek, s megvan a behatárolt célközönségük. A Bíborhajnal az első irodalmi művem, a legkedvesebb „gyermekem”, s nagyon-nagyon szeretném, hogy sikeres legyen. Mindamellett, az én könyvbemutatóim eleddig inkább amolyan én-bemutatók, magamat próbálom megismertetni, mivel az irodalomban új arc vagyok, aki szemtelenül be szeretne lépni a Parnasszus ajtaján. Bízom benne, hogy már sikerült az egyik lábamat becsúsztatni a küszöbre… A Bíborhajnal sikerét inkább személyes tapasztalatok alapján tudom lemérni, sok barátom, ismerősöm véleménye fontos nekem, s ezek többnyire pozitívak. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a kritikus hangok nem mindig jutnak el hozzám, de ha eljutnak, jól viselem. Bízom a kisregény irodalmi értékeiben, s azt is tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, kell még írnom néhány jó dolgot, hogy ez a kisregény a „helyére kerüljön”. Mindamellett alázattal, szerénységgel közelítek az irodalomhoz, s ha egyszer sikerül révbe érnem, nagy ajándéka lesz életemnek.

Úgy tudom, elkészült a könyved második kiadása is. Változatlan utánnyomásról van szó?
Nagyon kevés változást eszközöltünk. Kiszűrtük az „elütéseket”, hibákat, s bekerült néhány plusz mondat is. Ennek az az oka, hogy a regényt lefordítottam szlovák nyelvre, eközben néhány ötletem támadt, amelyet nem volt szívem kihagyni a magyar változatból sem. Az eredetihez képest egy újabb grafika is bekerült, az meg az angol nyelvű kiadványhoz készült. Valójában ezek a változások nem befolyásolják a történetet.

Ki a fordító és hol fog megjelenni az angol nyelvű kötet?
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bíznak a Bíborhajnal kozmopolita meséjében. Egy tekintélyes kanadai kiadó, az Ekstasis Editions jelenteti meg a közeljövőben. A fordítás Csiby Károly munkája, őt a kiadóm szólította meg.

Megfogadtad, hogy ezentúl folyamatosan írni fogsz, mert nagyon sok téma van a tarsolyodban. Elárulsz valamit a készülő regényedről?
Két regénytéma is foglalkoztat, még nem döntöttem el, melyikkel folytatom. De közben épp elkészült egy különleges műfajú könyvem kézirata, nevezzük novelláskötetnek… Vezértémája a zene, annak megannyi megnyilvánulása. Ez a könyv kikívánkozott belőlem, s benne van az életem a gyermekkortól a máig. Ártatlanul indult az egész, leírtam néhány anekdotikus történetet, amelyeket zenészi ténykedésemnél „szedtem össze”. Olyannyira belelendültem, hogy közel száz sorjázik majd a könyvben, vidám, szomorú, tanulságos – s remélem, hogy szórakoztató is. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyi megközelítési pontját találom meg a zenének. Persze, gyakran csak ürügy, a fő objektum az ember: a zenész, a hallgató, a tanár, a méltató, a rajongó… Gabriel García Márquez egyik gyerekhőse mondta ki a bölcsességet, hogy az írók akkor fognak az életregényük megírásához, amikor már semmire sem emlékeznek. Én még mindenre emlékszem…

Az irodalmi találkozókat egy kicsit megfűszerezitek a Deja vu nevű együttesed jazzes, funkys zenéjével… Bemutatnád a zenekart?
Életem során játszottam néhány zenekarban, de a Deja vu a szívem csücske. 1998-tól zenélünk együtt, több zenész megfordult nálunk az évek során, de a három alapító tag végig együtt játszott. Olyan rég zenélünk már, hogy végül valóban megtanultunk elég jól játszani… Rajtam kívül Kanik Tibor (gitár) és Konrád József (basszusgitár) játszik a csapatban. Trióban zenélünk, de vannak külsős tagjaink, szólisták, énekesek. A legismertebb köztük Berki Tamás jazzénekes Budapestről, a hazaiak közül Peter Lipa a legismertebb név. Egyébként külsősökkel játszani hagyomány a zenekarban, évekig úgy működtettük a pozsonyi klubunkat, hogy ismert sztárokat hívtunk beszélgetésre, akikkel fel is léptünk. Minden előzetes közös gyakorlás nélkül, csupán a felvételekre hagyatkozva. Működött a dolog, így kísértük például Horváth Charliet, Somló Tamást, Lovasi Andrást, Kiss Tibit a Quimbyből, de Somát, Szalóki Ágit és Hernádi Juditot is.

Hogy haladsz a Somorja zenei életét bemutató könyveddel?
Az év végére fejezem be. Lassan cammogok, mert a Somorja és vidéke lapban havonta csak egy zenekart vagy szólistát mutathatok be. Időrendi sorrendben haladunk, a negyvenes évektől indultunk, s már a jelenben járunk. A Fórum Intézett támogatja, hogy könyv formájában is megjelenjenek az írások, így ezeknek a lelkes, számomra rokonszenves zenészeknek a ténykedését megőrizzük az utókornak.

Egy prágai zenei szaklappal, a Muzikus-szal való több évtizedes együttműködésed eredménye az a könyv, amely Dobolás – a dobos könyve címmel jelent meg szlovákul. Elképzelhető, hogy ez egyszer magyarul is napvilágot lát?
Sokáig nem gondoltam erre, de nemrég utánanéztem, nincs hasonló témájú könyv a magyar piacon. Ehhez tudni kell, hogy két könyvet írtam dobos témában, mindkettő szlovák nyelven jelent meg, de az első eredetileg magyarul íródott, csak akkoriban nem találtam magyar kiadót. Kedvem volna az aktualizált változatot magyarul megjelentetni, feltéve, ha valaki kiadná. Én magam nem fogok harcolni érte. Az irodalommal komolyan gondolom, manapság inkább arra összpontosítok…

Somorján, a művészeti alapiskolában tanítasz, a zenekaroddal gyakran felléptek, könyvet írsz… Marad valami időd ezek után a kikapcsolódásra is?
Lehet, hogy fennkölten hangzik, de én csak azt csinálom, amit szeretek. Szerencsés ember vagyok, és ez így van évek óta. A zene kitölti az életemet: zenéltem, írtam a zenéről, tanítottam a zenét. S most, hogy az irodalommal is aktívan foglalkozhatok, ez számomra a csúcs. Nem kell nagyon kikapcsolódnom.

Legközelebb hol és mikor találkozhat veled az olvasóközönség?
Május 22-én Komáromban, a Pince klubban. Zenélni is fogunk, sőt vendégünk lesz: a Borostyán verséneklő együttes.

Úgy tudom, a Borostyánnal régi barátság fűz össze benneteket. Előadtok pár számot közösen is?
Valóban régi a kapcsolatunk, többször meghívtuk őket a klubunkba zenélni, s mi is játszottunk a Borostyán fesztiválon. Tiszteljük egymás munkásságát, de stílusunk nagyon különböző, nem gondolkodtunk közös produkcióban. De most, hogy így mondod…

A Deja vu együttes legutóbb Dunaszerdahelyen lépett fel, Strieženec Alex könyvbemutatóján. (A fergeteges koncert nagy sikert aratott, tekintsenek meg belőle néhány mozzanatot képgalériánkban ITT>>.) A Deja vu legközelebb Komáromban ad koncertet, részletekért kattintson IDE>>.

Z. Németh István/Felvidék.ma
Fotó: A szerző felvételei