Ivánka Imre, a felsőszemerédi család leghíresebb tagja
Felsőszemeréd jeles szülötte Ivánka Imre (1818–1896) történész és emlékiratíró. 1848-ban Batthyány Lajos miniszterelnök nemzetőrségi titkára volt. Nagy szerepet vállalt a honvédsereg szervezésében. Amikor Kossuth ultimátumát Windischgrätzhez vitte, 1848. október 26-án elfogták és Königgrätz várába zárták, ahonnan 1852-ben szabadult. Egyik alapítója, illetve szervezője volt a Duna Gőzhajózási Társaságnak, az Északkeleti Vasútnak, a Vöröskereszt Egyletnek és az Országos Honvédegyesületnek. Több önálló kötete is megjelent /Négyhavi szolgálatom a magyar hadseregben, 1881.; A népfelkelésről, 1884.; A gőzhajózásról, 1862./.
Ivánka Imre 1818. december 9-én született. Apja, Ivánka László főszolgabíró, anyja, Péchy Petronella jómódú köznemesi családból származott. Középiskolai tanulmányait Sopronban kezdte, majd 1831-től Tulnban, a katonai akadémián „nevelkedett“. Itt együtt tanult Görgeyvel, akivel életre szóló barátságot kötött. Utásziskolai tanulmányai befejezése után „hadfi“ lett, majd 1838-ban a 12. számú nádorhuszárok hadnagya volt, később pedig főhadnagyi rangban István főherceg hadsegédeként szolgált.
Tíz év után, épp újabb kinevezését követően, tapasztalt katonaként megvált régi hadtestétől, s 1848-ban honvédnak állt a magyar szabadságharc katonái közé. Batthány Lajos maga mellé vette őt nemzetőrségi titkárnak, s századosként szolgált tovább. Nagy szerepe volt a honvédség megszervezésében: a honvédhadsereg területi beosztását tervezte. Az első sorozást négy hadtestre osztotta fel, mégpedig a vácira, kassaira, komáromira és a debrecenire. 1848. augusztus 17-én őrnaggyá léptették elő, s a dunáninneni nemzetőrök parancsnoka lett. Szeptemberben mintegy 5000 főnyi emberével csatlakozott a Jelačić elleni magyar sereghez. A híres pákozdi csatában ő vezette a magyar sereg jobbszárnyát, amely megverte a horvátokat. Ezt követően már mint ezredes a feldunai hadtest parancsnokaként tevékenykedett.
Kossuth 1848 októberében, a schwechati csata előtt Windischgrätzhez küldte őt ultimátumával, azonban visszafelé jövet Ivánkát elfogták, s a szabadságharc végéig fogságban tartották Bécsben, illetve Königgrätzban. Ivánkának lehetősége lett volna visszatérnie a szabadságharc előtti helyére, de ezt nem vállalta, s ezért is került sor letartóztatására. A szabadságharc után kegyelmet nyert, előbb visszavonult birtokára, később pedig visszatért a politikai és gazdasági életbe. Pest vármegye tiszteletbeli főjegyzője, majd a dunapataji körzet országgyűlési képviselője lett. Országos szinten is jelentős tevékenységet fejtett ki: egyik alapítója volt a Magyar Dunagőzhajózási Társaságnak, vezérigazgatója az Északkeleti Vasútnak; meghonosította Magyarországon a Vöröskeresztegyletet, alapítója lett az Országos Honvédegyletnek, világi elnöke az Evangélikus Egyetemes Gyámintézetnek stb. (Csáky K., 1998:54-56.)
Máriabesnyőn halt meg 120 éve, 1896. július 27-én. Utolsó kívánsága az volt, hogy fekete magyar díszben, a Johannita-rend palástjában tegyék a ravatalra, koporsójára pedig negyvennyolcas ezredesi csákóját, kardját és tábori övét helyezzék. (http://.talalat.kurzor.hu)
Ivánka Imre irodalmi munkásságát néhány lexikonunk is ismerteti. Szinnyei József megemlíti például, hogy cikkei, tanulmányai többek közt a Gazdasági Lapokban, a Vasárnapi Ujságban, a Honban és az Igazmondóban jelentek meg. Országgyűlési beszédeit a Naplóban közölték. Jegyzi továbbá a B. Eötvös József, Kubinyi Ferencz és Ivánka Imre országgyűlési beszédek (Pest,1861) című munkát.
A Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona történészként és emlékiratíróként tartja számon Ivánkát. Fő műveként jegyzi A magyar hadsereg mint szervezendőnek elképzelve (1861), a Négyhavi szolgálatom a magyar hadseregben… (1881) és A népfelkelésről (1884) írt munkáit. (Csanda S., szerk., 1981:54.)
A Magyar Életrajzi Lexikon mint honvéd ezredest és politikust mutatja be földinket. Az említett munkákon kívül még jegyzi az alábbi Ivánka-művet: Gőzhajózás a magyar Dunán tájékozásul (Pest, 1862.)
Ha elfogadjuk a Magyar Irodalmi Lexikon ama megállapítását, hogy az emlékirat „műfajilag a napló és a történetírás között elhelyezkedő, a szerző személyes élményeiről beszámoló írói mű, melyben az író – ellentétben az önéletrajzzal – elsősorban nem önmagával, hanem azokkal az eseményekkel foglalkozik, melyeknek részese vagy tanúja volt“ (Benedek M., főszerk., 1963:289.), akkor Ivánka Imrét is az emlékiratírók közé sorolhatjuk. Igaz, írói vénája nem hasonlítható Kemény Zisgmondéhoz, Bethlen Miklóséhoz, Rákócziéhoz vagy Kossuthéhoz, a Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 június végétől október végéig (Budapest, 1881) című munkája alapján mégis méltán megilleti őt a hely emlékiratíróink sorában.
Ivánka 1848. július elsejétől Batthány Lajos titkáraként teljesített szolgálatott. Ez idő tájt ismerkedett meg Széchenyivel is. Egy alkalommal a képviselőházban találkoztak, ahol épp a hadsereg szükségleteinek megadását és a haderő gyarapítását tárgyalták. Ivánkát szoros barátság fűzte Kossuthhoz is. Az alábbiakban arról ír, hogy a nagy politikust már régebben ismerte, s egyik találkozásukon épp Görgeyt hozta neki szóba. Ivánkának egyébként abban is nagy érdeme volt, hogy Görgeyt az ő tanácsára bízták meg a fővezérséggel. Együtt járt Ivánka Görgeyvel Kossuthnál azután, hogy őket soron kívül őrnagyokká nevezték ki.
A felsőszemerédi Ivánka-emléktábla
Ivánka Imrét tehát érdemes újra felfedeznünk, írói munkálkodását számon tartanunk – szülőföldjén is. Nemrégiben még hiányoltam, hogy szülőfalujában nem emlékeztek rá kellőképp. Azóta a helyzet változott: falunap keretében idézték szellemét, méltatták munkásságát 2003-ban Felsőszemeréden, s a volt Ivánka-kúria helyén épült iskolán emléktáblát is állítottak tiszteletére. A téglalap alakú feketemárvány-táblán az alábbi kétnyelvű szöveget olvashatjuk: „Ezen a helyen, a volt családi kastélyban született 1818. december 9-én IVÁNKA IMRE a Magyar Vöröskereszt országos szervezetének elnöke és az 1848/49-es szabadságharc ezredese./ Elhunyt Máriabesnyőn 1869. Július 27-én.“ A táblán sajnos tévesen szerepel Ivánka halálozási éve: 1896 helyett 1869-et írtak.
