Gut gegen Böse – a jó a gonosz ellen. Ezzel harangozta be a tegnap esti osztrák-magyart az egyik bécsi szutyoknyomat, a Weekend Magazin. A címlapon az acélos tekintetű Kern kancellár a csücsörítő Orbán Viktorral. Igazán kedves, sportszerű gesztus a magát Európa krémjéhez tartozni vélő szomszédtól.
Nos, kedves sógor, ezt, ahogy a tegnap este mellékelt ábra mutatja, csúnyán be tetszettek csókolni. Legközelebb – amolyan európai módra, ha már… – valamivel több tiszteletet, kisebb arcot, és (főleg a pályán) több alázatot, lelkesedést. Hiszen tudják: a gyűlölet nem pálya.
De aligha érdemel ennél több szót, hogy milyen darabos jószágok úszkálnak a bécsi csatornarendszer útvesztőiben. Ami igazán számít: a Gut diadalt aratott a Böszme felett.
Egy nemzetet emeltek fel tegnap este a srácok. Egy szerteszét szakított, de most mégis együtt talpra ugró (kétszer!), együtt ordító (kétszer!), együtt ünneplő nemzetet itt a Kárpát-medencében és az egész világon. A legnagyobb örömmel nyugtáztam, hogy a tegnapi szenzációhoz olyanok is szakértve szóltak, akik korábban nem győzték demonstrálni, mennyire nem érdekli őket a (magyar) labdarúgás. A foci, a siker – ezek így együtt – mindnyájunkat összehoz.
Illetve mégsem. A tagadók, irigykedők, gyűlölködők, a lábuk közötti mikroszerszám miatt frusztráltak, a pótselejtezős kijutáson kérődző örökös fitymálók egy álmatlan éjszaka után ma keserű napra ébredtek. A magyar csapat sikerén (ami önmagában is a fasizmus csírája, ugyebár) túl, lassan el kell kezdeni azt is emésztgetni, hogy az agyon átkozott magyar sportpolitika talán mégis kezd szárba szökkenni.
Akárhogy is: amit tegnap láttunk, az minden ízében magyar volt. Csupa szív, lelkesedés, küzdés, akarás az utolsó pillanatig.
Számunkra, felvidékieknek pedig talán még egy fokkal édesebb is a gyümölcs – ha lehet egyáltalán – hiszen Priskin gólpasszával a Felvidék is hozzátette a magáét a közös sikerhez.
Köszönjük, fiúk! A fanyalgóknak pedig: további jó utat Gyomorbajországba!
