Mács József írónak, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának búcsúztatására szülőfalujában, Bátkában került sor szeptember 15-én. A gyászistentiszteletet a református templomban tartották, majd hamvait a helyi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Mács József családtagjai, közvetlen hozzátartozói érkezését követően megjelentek Bátka és a környező falvak polgárai, a civil és társadalmi szervezetek képviselői, a búcsúztatást végzők: Hencz Péter, Bátka község polgármestere, Batta György író, költő és Mihályi Molnár László, a Magyarok Világszövetségének felvidéki alelnöke kíséretükkel.
A budapesti MMA Irodalmi Tagozatának képviselői, Ács Margit, Ágh István és Ferencz István akadémikusok, Sarnyai Andrea, az MMA munkatársa azon nemzeti zászló alatt foglaltak helyet, amelyet Mács József ajándékozott szülőfalujának 75. születésnapja alkalmából. A búcsúztatás szóvivője Juhász Judit volt, aki a Magyar Művészeti Akadémia, Bátka község önkormányzata és a gyászoló család nevében köszöntötte a végtisztességet tévő gyülekezetet.
A gyászistentisztelet liturgiáját Nt. Boros István, a bátkai református egyházközség lelkipásztora végezte. Prédikációját Máté evangéliumából, a talentumokról szóló példabeszédekre építette. Mint mondta, Mács József példaadó volt abban is, hogyan lehet az Isten dicsőségére népe, szeretettei javára fordítani, gyarapítani a tehetséget, a lelki szellemi kincset, az őt elhallgattatni kívánó rossz szándék ellenére is.
Nt. Boros István, a bátkai református egyházközség lelkipásztora (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
„A szolgálatának ez a része befejeztetett. Valami véget ért, de kezdődik egy másik szolgálat, egy még magasztosabb” – mondta Boros István. Majd úgy folytatta, be kell mennie az Úr ünnepi lakomájára, amit nem tehet meg akárki. „Oda csak az mehet be, aki az Úr szívének valóban kedves. Így lesz a kipróbált szolgából örökös” – fogalmazott, s hálát adott Istennek azért, amivel 87 évet élt életén keresztül megajándékozta szeretetteit, s a magyar nemzetet.
Mács József írói hitvallása így hangzott: „Soha nem volt számomra érdekesebb és fontosabb téma, mint a népem sorsa.” Életműve a szülőföldhöz és a hagyományokhoz való ragaszkodás nehézségeit, valamint a falusi ember sorskérdéseit mutatja be. Munkásságát a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011) és a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014) kitüntetéssel ismerték el. 2016-ban Az elcsatolt vagon című kötete az év legjobb könyve nívódíját nyerte el. 2005-től volt tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, mely a saját hallottjának tekinti.
Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője betegség miatt nem tudott megjelenni a búcsúztatáson. Emlékező beszédét Juhász Judit olvasta fel, idézve a költőnőt, aki a felvidéki magyar prózaírás kiemelkedő kortárs mesterének nevezi Mács Józsefet.
„Az MMA tagjaként kikerült abból a vákuumból, amit a szülőhelye és népe iránt elkötelezett magyar emberként és realista eszményeihez kötődő felvidéki íróként hosszú évtizedek során maga körül érzett. Együtt gondolkodó írótársakra talált, s 2011-től az akadémia köztestületté alakulása meghozta számára is a kiegyensúlyozottabb anyagi helyzet megnyugtatóbb állapotát, ami magyar író számára sajnos igen ritkán adatik meg” – írta Mezey Katalin, s visszaemlékezett a jó hangulatú találkozásokra, hiszen tudott és szeretett a barátaival eszmét cserélni mind a szerkesztői szobákban, mind fehér asztal mellett. Új írói terveket is dédelgetett szívében, de már így is gazdag és sokszínű az életműve. „Az az író távozott el közülünk, aki a magyarság számára tragikus 20. és 21. századnak érzékeny és igazságkereső tanúja volt. Tanúságtételét jelentős irodalmi művekké formálva hagyta hátra” – fogalmazott Mezey Katalin.
Hencz Péter, Bátka község polgármestere (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Mács József hamvai felett a szeretett szülőfalu nevében Hencz Péter, Bátka község polgármestere mondott búcsúbeszédet, idézett több regényéből is, amelyeknek főbb témáit ebből a faluból merítette. Köszönetet mondott ezekért a művekért, amelyeket újra és újra kezünkbe vehetünk, s átadhatjuk a felnövekvő új nemzedéknek is. „Bátka községnek hivatalosan 2006-tól díszpolgára, de mindig is az volt, s az is marad” – mondta a polgármester.
A felvidéki írótársak nevében Batta György Magyar Örökség Díjas költő búcsúzott: „Kedves Jóska, ismét itthon vagy, de most már a sírod fölé szállnak majd gyermekkorod felhői, hogy köszöntsenek; mostantól már végső nyughelyedet simogatják hajdani napsugaraid; és most is az a régi-régi hótakaró bugyolál be, amely olyan patyolattiszta, mint a te töretlen hited hazai magyarságunk fennmaradása feltételében – az önrendelkezésben.”
Ezt követően a templomból a gyülekezet csendes imádsággal, orgonaszó mellett vonult ki. Az orgonánál Mács József sógora, Máté László tett szolgálatot. A lelkészt követve vitték ki Mács József hamvait abból a templomból, amelyben legátusként maga is többször szolgált. Szinte nincs is olyan könyve, amelyben ez a templom ne szerepelne.
Máté László karnagy, kántor, a Gömörhorkai Református Énekkar vezetője (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Az elhunyt iránt érzett tiszteletből a halottaskocsiig a hamvakat tartalmazó urnát Hencz Péter polgármester, a család koszorúit pedig a helyi képviselők és a presbitérium tagjai vitték. A gyászmenetben a lelkész, a polgármester és a vegyes kórus, a halottaskocsi, majd utána Mács József unokái az író kitüntetéseivel, és a család, a gyászban osztozó szervezetek tisztségviselői, közjogi méltóságok, valamint a gyülekezet sorakozott fel.
Mács Józsefet utolsó útjára a hozzátartozók, az MMA és a Magyar Írószövetség tagjai, több tisztelője mellett elkísérte Ft. Erdélyi Géza nyugalmazott püspök, a Gömöri Református Egyházmegye több tagja, gondnoka, lelkésze, Nt. Nagy Ákos Róbert esperes vezetésével, továbbá a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség – Csemadok tagjai Bárdos Gyula országos elnökkel és Görföl Jenő főtitkárral, valamint a Szlovákiai Művelődési Intézet igazgatójával, Huszár Lászlóval az élen, illetve a Magyar Közösség Pártjának több tagja, Menyhárt József országos elnök vezetésével.
Jelen volt az urna mellett is elhelyezett és haláláig büszkén őrzött Magyar Igazolvány kiváltásában közbenjáró szervezet, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke, Duray Miklós és igazgatója, Pogány Erzsébet. Eljött a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnöke, Hodossy Gyula, a szlovák közmédia (RTVS) nemzetiségi adásainak igazgatója, Lovász Attila, valamint a somorjai Fórum Intézet igazgatója, Simon Attila, történész, Bátka község díszpolgára.
Mihályi Molnár László saját versével búcsúzott (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Mihályi Molnár László szepsi és kassai tanár, publicista, gimnáziumi tanár, Mács József földije, tisztelője felolvasta a Fohász a szélfúvásban című, Mács József emlékére írt versét. Végül Nt. Boros István lelkész elvégezte a temetési liturgiát. A szertartás a nemzeti imádsággal ért véget. Mács József síremlékén ez áll: Regényeiben tovább él halhatatlanul. Áldva őrizzük emlékét szívünkben.
***
Mihályi Molnár László: Fohász a szélfúvásban
(Mács József emlékére)
Suttog a szél, jajgat a szél…
Felvidéken, Palócföldön, Rima-parton,
Sajó mentén, Balogvölgyön suttog, jajgat, sír, mesél.
Itthon vagy már, visszajöttél, megpihenni hazatértél…
mögötted sok, ezer örvény,
vár az Örök Csillagösvény,
ez a Törvény.
Jajgat a szél, suttog a szél
sólymok szárnyán fenn az égen,
lenn a mélyben, a gyökérben,
sudár fákban az ágvégen,
itt a völgyben, sírgödörben,
kínból fogant örömökben:
ezért éltél,
hogy a télben, sötétségben és örökös szélfúvásban,
történelem viharában igaz szóval megigézd.
S nem hallgattál, ha mindezért
nem is kaptad meg a részt.
Jajgat a szél, suttog a szél az élőknek álmai közt,
őseidnek sírja fölött, a meggyötört Gömörország
népe örök vágyaiból fogalmazott sorok útján
most már végleg hazaérsz.
Itt születtél, itt e tájban. Az apáknak igazában,
szép anyai ölelésben,
karja, szava melegében nevelkedtél,
s mint egy herceg elindultál
világ ellen: népedért.
Viaskodva káprázattal,
országrontó sárkányokkal,
koncra váró keselyűkkel,
s ide tért meg minden út,
hogy elmondhasd mindeneknek:
élőket és eljövőket féltő hittel –
magyarul
Mennyi szitok, mennyi átok,
harangvesztő szolgaságok közt dacoltál,
s hű maradtál: hű a szóhoz, hű e néphez,
amit adott sors és végzet –
magyarsághoz, emberséghez.
Betelt ím a vitézséged: a próbákat kiálltad.
Örök Igaz Bíró előtt
már megállhatsz igazaddal,
s ha eljön a végítélet, megbékélhetsz
diadallal.
Siralmaknak helye nincsen,
osztozunk a közös kincsen,
s nincs minálunk gazdagabb.
Mert az írás, mint a forrás
a mélységből felfakad,
és a műved, mit ránk hagytál,
amíg szól a magyar ének,
dicséretet zeng a lélek,
általunk is: megmarad.
Amen
