(Fotó: TASR)

A Most-Híd szombati közgyűlése egyhangúlag úgy döntött, hogy a 2019-es államfőválasztáson Bugár Béla pártelnök lesz a párt jelöltje. Sólymos László, a párt alelnöke a szombati közgyűlés után úgy nyilatkozott, szerinte megérett az idő arra, hogy a köztársasági elnöki székért egy kisebbségi is reálisan megküzdjön.

Sólymos szerint Bugár az „együttműködést, a toleranciát és a kompromisszumkészséget jelképezi, ezért kiváló államfőjelölt lehet”.

Bugár maga úgy nyilatkozott, alapos megfontolás és a közvetlen kollégáival való beszélgetések után jutott arra a döntésre, hogy megküzd az államfői posztért. Mint mondta, fő célja a feszültségek és a társadalom polarizálódásának enyhítéséhez való hozzájárulás.

A köztársasági elnöki székért való küzdelembe valós célokkal szeretne bekapcsolódni, és a sikeres megmérettetés után az ország valamennyi polgárát képviselni szeretné, mivel meggyőződése, hogy egy államfőnek ilyennek kell lennie.

Bugár szerint a köztársasági elnöknek határozottan képviselnie kellene a jogköréből eredő ügyeket, a kormány, a parlament és külföld viszonylatában is. „Partnernek, segítőtársnak kell lennie – nem pedig aktivistának és opponensnek bármi áron. Tekintet nélkül arra, milyen az ország kormánya, mivel azok az emberek akaratából alakulnak, és az államfőnek tiszteletben kell tartania azokat” – fűzte hozzá Bugár Béla.

Bugár ősszel szeretné elnökjelölti kampányát indítani, amit szerinte nem a Most-Híd elnökeként, hanem mint Bugár Béla szeretne folytatni. Azt mondja, nyitott a polgári társulások és más politikai szubjektumok támogatása iránt is.

Azt nem erősítette meg a Most-Híd elnöke, vajon a döntése összefügg-e azzal, hogy az MKP is bejelentette, saját államfőjelöltet indít. Bugérák öt évvel ezelőtti döntése ugyanis, amikor nem indítottak saját államfőjelöltet, hanem beállnak Hrušovský mögé, fiaskóval végződött.

Bugár szerint a kormánykoalíción belül különbözőek a vélemények arra vonatkozóan, ki legyen az államfő. „Úgy néz ki, hogy minden koalíciós pártnak saját jelöltje lesz” – mondta Bugár. Azt állítja, az esetleges győzelme esetére kiszemelték már az utódját is a pártelnöki poszton, de hogy konkrétan kiről van szó, azt nem árulta el. „Mindig kell egy tartalék ember – mondta – én már 28 éve vagyok a politikában, így bizonyos fölényre szert tettem, de gondolunk erre is” – fűzte hozzá.

(SITA/Felvidék.ma)