Fotó: samorin.sk

Csütörtökön beszámoltunk arról, hogy a somorjai csapat szerencsétlen körülmények között maradt alul a vendég nyitraiak ellen, így most egyértelműen győzni mentek Pozsonyba a Slovan ellen.

A volt koronázóvárosban viszont ezúttal kitűnő teljesítménnyel nagyarányú győzelmet arattak, hiszen a női kosárlabda Extraliga 10. fordulójában az SBK Somorja 31 ponttal győzött.

Tudni kell, hogy a bajnokságban részt vevő csapatok két részre oszthatók, aszerint, milyen játékerőt képviselnek. A alsóbb régiókban tanyázó csapatok, melyek gyengébb képességűek, úgy lépnek pályára, hogy le akarják győzni a somorjaiakat.

Diósi Albert vezetőedző és Suja Tímea játékosedző ezért a meccs előtt megegyezett, hogy nem adnak esélyt a pozsonyiaknak, ezért a legjobb összeállításban léptek pályára, melynek köszönhetően a csallóköziek az elejétől kezdve uralták a játékot.

A csapat jól indított, s rögtön az elején nagy előnyt dolgoztak ki, amit még növelni is tudtak. Ráadásul végül mindenki pályára lépett, hiszen a addigra már nagyon kényelmes előnnyel vezettek a somorjaiak.

„Ez a meccs nagyon jót tett az önbizalmunknak. Továbbra is a saját kosarunkat kell játszanunk” – mondta Suja Tímea a samorin.sk portálnak.

A csallóköziek legközelebb december 12-én lépnek pályára, mégpedig hazai pályán, amikor a besztercebányai lányokat fogadják a Samaria Sportcentrumban.

Slovan – SBK Somorja 45:76
Negyedek: 6:21, 19:22, 8:18, 12:15                                                                          Nézőszám: 70                                                                                                            SBK Somorja: Letková 16, Suja 16, Marcová 15, Vyňuchalová 13, Dulová 7, Škublová 4, J. Lelkes 3, Horvátová 2, Andrássy

Forrás: samorin.sk